Seres, az eltévedt lovas

VISSZHANG - XLVI. évfolyam 10. szám, 2002. március 8.

Seres László vagdalkozik, amit tulajdonképpen nem csodálok. Az idegességre minden oka megvan.
1. Helyesbítés (ÉS, márc. 1.) című szösszenetében egyebek közt azt állítja: "...soha az égvilágon semmi közöm nem volt a szocialistákhoz és pártjukhoz. Sőt."
Nos, számos szocialista és baloldali vezető visszaemlékezése szerint Seres László 1992 augusztusában tevékenyen részt vett az Ifjú Szocialisták Mozgalmának az ő anarchista csoportjával közös fesztiválján a kies Jászberényben, mi több, jeles ifjúszocialista és baloldali anarchista politikusok mellett személyesen fel is szólalt rajta. 1991. december 13-án az Ifjú Szocialisták Mozgalma a Seres baloldali anarchista csoportjával közös tüntetést szervezett a Parlament előtt. Ami igen dicséretes szerintem, de azt, hogy S. L. politikai tevékenységének az égvilágon semmi köze nem volt a szocialistákhoz soha, nem támasztja alá. Felmerül a kérdés: miért vállal közös politikai rendezvényeket valaki a politikai ellenfeleivel? Ha pedig a barátai, később miért tagadja meg őket?
2. Hogy én nem vagyok a barátja, az sem igaz. Ő ugyan nem a barátom már kétségtelenül, a jelek szerint, de én még a barátjának érzem magam egy kicsit. Nem vagyok eléggé individualista, mit tegyek, felelősséget érzek iránta. Máskülönben nem is foglalkoznék vele. De reménykedem benne, hogy visszaváltozik azzá, akinek ismertem.
3. Állít még valamit S. L. kvázi velem szemben, csakhogy tendenciózusan megkurtítva idézi tőlem, amit tagad. Azt én nem írtam, tehát fölösleges ezzel kapcsolatos állítását megcáfolnom. Aki olvassa az újságot, az tapasztalja, hogy újabban miféle hangot használ. Ebben a szövegében végezetül demagógnak (most jövök rá: vagy antiszemitának?) állít be: egy leírt mondatom miatt, amely a Szombat nevű lapot kritizálja, Lovas Istvánnal hasonlít össze, és roszszabbnak talál nála. Mit is mondhatnék? Talán egyszerűbb volna, ha te azért maradéktalanul igazat írnál mindig, Seres László. Nehogy másnak legyen oka szégyellni, hogy valaha együtt tüntetett veled.
A szerző további cikkei

LXVII. évfolyam, 48. szám, 2023. december 1.
LX. évfolyam, 29. szám, 2016. július 22.
LVIII. évfolyam, 45. szám, 2014. november 7.
Élet és Irodalom 2024