Metafizikai bíbelődés

Még jó, hogy kicsit visszafogta magát Dérczy Péter, amikor így írt Szent eledel és langyos kakaó című (ÉS, november 29.), Pályi András hatvanadik születésnapi köszöntőjében: "...nem korszerű író, hiszen a modern-posztmodern korban végső, metafizikus problémákkal bíbelődni - hát talán még meg is mosolyogjuk." Péter! Kedves ez a talán. Mert nincs min mosolyogni. Ízleld ezt az összetett szót: kor-szerű. Olyan szerűség. Az igazi művész mindig a kor ellenében dolgozott (Babits Mihály). És képzeld csak. A prózaíró Pályi művészi "metaelődje", a XX. századi világirodalom (sic!) egyik legnagyobb költője, Pilinszky János egész életében végső, metafizikai kérdésekkel "bíbelődött", ami néhol, igen nagy erővel fölszökkent a transzcendencia magasába. Ezt tette minden igazi művész vagy gondolkodó. Schubert éppúgy, mint Van Gogh, Szentkuthy éppúgy, mint egyetlen Nobel-díjasunk, Kertész Imre. Heidegger ugyanúgy, mint Simone Weil. De Gaudí, Lechner vagy éppen Makovecz, mindnyájan a végső kérdések metafizikai aranymetszésében építkeztek. A modern az idő teljes drámájának a megélése - így Pilinszky. Aki még javában élt és alkotott a posztmodern idején is. Meg mondott ilyeneket is, hogy Joyce-ra már régen nem fognak emlékezni, amikor Dosztojevszkij még mindig modern író lesz. Ne keverjük össze a modernet a korszerűvel. Gondolj csak Ibsen drámáira! Mert ami korszerű, az egyben aktuális. Szerb Antal egyetlen legyintéssel intézte el Ibsen azon darabjait, amelyek a maguk idejében korszerűek voltak és tehát aktuálisak, s aztán elemzi azokat, melyek megmaradnak az örökkévalóságnak. Maradjunk annyiban, hogy Pályi András modern író. A posztmodern meg nem is tudható, hogy micsoda. Szemben a premodernnel. Mert arra van már rálátásunk.

Kertész azért kapott Nobel-díjat, mert nem volt és nem lesz soha "korszerű". Mert a korok változnak, az ember, minden tulajdonságával együtt - változatlan. Beteges patriotizmusunk (mely néha pusztán csak a Nagykörúton belüli régiókra terjed) miatt tart irodalmunk külföldi megítélése, ahol tart. Erre is mondott egy szép példát Pilinszky: kb. egyidőben született az Új földesúr és a Bűn és bűnhődés. Nem kommentálta. Én megteszem. Az előbbi korszerű, népszerű, így aztán aktuális volt a maga idején, míg a másik egyetemes. Ha tetszik, metafizikai bíbelődés. És még egy szót sem szóltunk az Istenről. "Minden művészet eredendően vallásos gyökerű, így aztán vallásos művészet nincs is." (Pilinszky János).

Az igazi művész mindig, minden korban a végső, nagy kérdésekre keresi a választ. Isten, szeretet, halál, szabad akarat, predesztináció, örök élet vagy örök halál. Szabadság van. Mosolyogni mindenen lehet.

Koppány Zsolt