Nem kompatibilis tetoválás

Kijutottunk egy világtornára, és az ilyen alkalom mindig lehetőséget ad, hogy megmutassunk valamit magunkból, amit jóformán csakis a sporton keresztül lehet. A sporttörténet olyan emlékezetes pillanatokat jegyez, amik fölidéznek tartást, küzdőképességet, ügyességet, miközben közelebb hozzák az embereket, és akkor itt be is fejezném a közhelyparádét és rátérnék a lényegre: már megint sikerült vállalhatatlan ügyekben az országra vonni a figyelmet, és kétséget sem hagyni afelől, hogy Magyarországot pillanatnyilag igen egyszerű gondolkodású emberek vezetik. Azt azért nem mondanám, hogy bugrisok. A labdarúgó-Európa-bajnokságon ugyanis nemcsak a csapat mutatkozott be, hanem sajnos a vezetők is.  Ezért aztán a futballszakma és a futball érdeklődő közege nem is elsősorban arról beszél, hogy a válogatott jobb teljesítményt mutat a vártnál, hanem arról, hogy még mielőtt bármi történt volna, igen hangsúlyosan exponálta magát a bőrébe nem férő kormányfő. Ismert, hogy egy felkészülési meccsen a faji megkülönböztetés ellen tiltakozó ír futballisták letérdeltek, a magyarok nem. De nem is ez volt, ami az általános elképedést kiváltotta, hanem hogy a magyar szurkolók kifütyülték a tiltakozó íreket. Itt lépett akcióba a magyar kormányfő, és az eddigiektől eltérően megjelent a kormányinfón, ahol az egy ilyen alkalomra vetített szokásos mennyiségű zagyvaságok többszörösét hordta össze. Elmondta a sajtó jelen lévő szaktársainak, hogy ilyen térdelő gesztusokat a rabszolgatartó nemzetek tesznek, ami természetesen nem igaz. Orbán egészen egyszerűen összekeverte a gyarmatosítókat a rabszolgatartókkal, gondolom, azért, mert a fejében a gyarmatosító egyenlő a rabszolgatartóval. (Rossz ember, rossz ember.)

Esemény

A Stádium 28 Kör állásfoglalása a Fudan Hungary Egyetem ügyében

2021-05-28 00:00:00

A Stádium 28 kör tagjait mély aggodalommal töltik el a Fudan Egyetem budapesti kampuszáról, a Fudan Hungary Egyetem megalapításáról szóló hírek. Példátlan módon, nem a szuverén államok és egyetemek viszonyára, hanem hűbéradóra hasonlít, ahogy a magyar állam teljeskörűen vállalja a Fudan Hungary Egyetem felépítésének és működtetésének költségeit. Nyugtalanító, hogy az adófizetői pénzekből vállalt működtetési költségek ellenére a tervezett alapítványi keret véglegesen kivonja az egyetem felügyeletét a magyar állam hatásköréből. Az eddigi információk alapján nem ismerjük a kutatási ágakat, a tanítás kapcsolatát más magyar egyetemekkel, nem tudjuk, hogy az egyetem zárt, tiltott városként akar-e működni, vagy lenne-e kapcsolata a várossal és az országgal. Sajátosnak tartjuk, hogy a CEU, a szabad nyugati világ értékrendjét valló és a magyar adófizetőknek semmilyen költséget nem jelentő egyetem elüldözése után a magyar kormány az adófizetők pénzéből kíván finanszírozni egy olyan egyetemet, amely a Kínai Kommunista Pártnak elkötelezett. A tervezet elvonja a korábban a Diákvárosnak szánt Duna-parti területet, és nem ad garanciát széleskörűen használható közösségi terek létrehozására. A hazai egyetemek versenyképességét nemhogy nem növeli, de erősen csökkenti a Fudan Hungary Egyetem kiemelt támogatása, amely jelentős pénzügyi elvonást eredményez a magyar egyetemektől. Fontos szempont, hogy a részletes tervezetről a végleges döntés előtt hiányzik a nyilvános szakmai és társadalmi vita. A fentiek alapján jelen formájában a Fudan Hungary Egyetem létrehozásának tervét elfogadhatatlannak tartjuk.

Tovább
Esemény

ÉS-kvartett

2021-06-07 17:00:00

Az ÉS-kvartett 90. beszélgetése Szaniszló Judit Leli élete című regényéről szólt. Itt lehet megnézni a videót az Írók Boltja YouTube-csatornáján. (A pontok: Visy Beatrix: 9 pont, Károlyi Csaba: 8 pont, Szolláth Dávid: 7 pont, Deczki Sarolta: 6 pont, összesen 30 pont a maximális 40-ből.)

Tovább

A sötétség színein

A digitális képen egyre megy, hogy a fényforrás mesterséges vagy természetes. A különbséget kizárólag színként észleli. Egyedül a tárgy színe számít, s hogy a való világban mi mit színez el, mi mire reflektál vagy milyen fénytörés eredményeként jön létre színként, hol és hogyan áll a színek paradicsomában, a digitálisnak egyre megy. A digitális képen oda minden dráma.

A digitális fényképezés akár tudja, akár nem, olyan világegyetemet képez, ahol Rortyval szólva nincsen válasz, mert kérdés sincs, nincsen gond, mert probléma sincs. 

Ausztria egy paradicsom

Beszélgetés Hans Rauscherrel, az osztrák sajtó vezető újságírójával

Számos lapnál dolgozott, volt a Kurier főszerkesztője, a Trend gazdasági lap egyik alapítója, 1997 óta a bécsi Der Standard vezető publicistája. Több, Ausztria háború utáni politikájával foglalkozó könyv szerzője. Írásai homlokterében a liberális demokrácia, az európai integráció, a szélsőjobb és a populizmus, valamint a bevándorlás problémái állnak. Nemrégiben a magyar sajtó is szemlézte a demokrácialeépítés orbáni receptjének osztrák alkalmazásáról írt cikkét, amely részletesen leltárba vette a Sebastian Kurz és Orbán Viktor politikája közötti hasonlóságokat, a populista autoriter vezetés jegyeit.

Galéria
Tovább
Élet és Irodalom 2021