A kormányfő lovat vált

Kötcse, szeptember eleje, bekötőút. Ismert arcok vonulnak, minden évben ugyanaz a színjáték: hogy kik érkeznek éppen. Jönnek befelé, először az úgynevezett vezető politikusok mindenféle testőrökkel, ilyen-olyan asszisztenciával, majd a második vonal, a minisztériumok alfigurái hitvesekkel, barátnőkkel, aztán a színezék: a magyar rock veteránjai, felvonulói élőképfigurák, a kormány hűséges újságírói.

Hír

Boltlista

Kedves Olvasónk!

Itt vásárolhatja meg az ÉS aktuális számát:

TOVÁBB >>>

 

 

Tovább

Kívül a kánonokon

Mácsai István a Vaszary Villában

Mácsai azonban még marginálisnak sem volt mondható. Miért? Mert olyan pályát írt le, ami az említett frontvonalakon kívül húzódott. És ezért nehezen tudnám őt bárhová is besorolni. Ez tette őt elszigeteltté – festői értelemben. A vitathatatlanul színvonalas festők között ritka az ilyen. Ha példát kellene mondanom, még egy valaki jut eszembe – tessék megfogózkodni: az évtizedek óta Salföldön élő Somogyi Győző. Ég és föld a kettő – de hasonlóak a kívülállóságukban. Egyetlen művész barátom nyilatkozott mindkettőjükről elismerően – Birkás Ákos. Igaz, ő maga is mindent elkövetetett, hogy ne lehessen sehová besorolni.  Ami Mácsait illeti, a kritikusok persze próbálták őt elhelyezni. Szocreál, mondták, noha nyilvánvaló volt, hogy nem erről van szó. Képcsarnoki festészet, állították, mert valóban sokat festett a képcsarnoknak, mégis, a valóban jó és érvényes képeit egy világ választotta el mindattól, ami a képcsarnokok falait megtöltötte. Akadémikus piktúra, hangzott a vád, bár amit akadémikusnak mondanak, nagyon is távol áll attól, amit Mácsai csinált. Fotórealizmus, mondták, de amit Mácsai csinált, az éppoly távol áll az amerikai fotórealizmustól, mint a pop arttól, amihez egyébként szintén próbálták – eredménytelenül – besorolni. Nem ő volt a magyar pop art. És így tovább.

A történelem a belpolitika része

Jacek Pawlicki lengyel kommentátorral beszélget Széky János

Mára lényegében megszoktuk, hogy a budapesti kormányzat az EU-ban és a NATO fórumain – hol a kárpátaljai magyarság helyzetére hivatkozva, hol egyszerűen csak a „béke” jelszavával – minden módon igyekszik akadályozni az orosz agresszió ellen védekező Ukrajna segítését. Meglepőek azonban a vezető lengyel politikusok az utóbbi hónapokban elhangzott nyilatkozatai. Ezek szerint az ukránok támogatását eddig a leginkább sürgető Lengyelország is hátráltatná az uniós csatlakozási tárgyalásokat, arra hivatkozva, hogy Ukrajna nem számolt el a volhíniai mészárlással (a témáról lásd Pálfalvi Lajos cikkét: Az ukrán baltás etnopolitka, ÉS, 2018/13., márc. 29.). A történelmi sérelmekből kiinduló politizálás nálunk is nagyon ismerős, de miért éppen most erősödött fel Lengyelországban? Erről kérdezem Jacek Pawlickit, a varsói Newsweek Polska geopolitikai kérdésekben szakértő kommentátorát, aki korábban a Gazeta Wyborcza brüsszeli tudósítója volt.

Galéria
Tovább
Élet és Irodalom 2024