A liberális rossz

A miniszterelnök évértékelő beszédéből a legnagyobb feltűnést ez a másfél mondat keltette: „olyan, hogy liberális, nincs is. A liberális nem más, mint diplomás kommunista.” A szövegrészt Orbán közvetlenül Lánczi Andrásnak, a Corvinus Egyetem rektorának egy 2018. májusi cikkecskéjéből vette át, aki viszont, mint arra az Örülünk, Vincent? blog már akkor rámutatott, a Rumnapló című filmből idézte, lehagyva az eredeti befejező félmondatot: „aki néger fejjel gondolkozik”.

Mármost a Rumnapló (2011) Hunter S. Thompsonnak, a gonzó újságírás atyjának Puerto Rico szigetén, az USA társult államában játszódó regényéből készült, amihez 1960-as élményei szolgáltattak anyagot, és a szöveg egy negatív szereplő, bizonyos Zimburger szájából hangzik el. Lánczi rektor úr tehát téved, amikor azt feltételezi: „Valószínűleg a regényírót nagyban befolyásolta az 1950‑es és 1960-as évek Amerikájának közhangulata és az egyetemi campusain történtek.” A vélekedésnek semmi köze nincs az amerikai diákmozgalmakhoz, sőt Hunter S. Thompson saját véleményéhez sem, és a közhangulathoz is csak annyi, hogy az volt a polgárjogi harcok legfeszültebb, halálos áldozatokat követelő időszaka. Tehát azzal, hogy az író az adott helyen és időben a liberálisokat lekomcsizó és lenégerbérencező szavakat ad egy figura szájába, nem a liberalizmusról mond ítéletet, hanem jellemet ábrázol, az a dolga.

Ám hagyjuk a pontoskodást, bármekkora intellektuális örömöt okoz. A miniszterelnök vasárnap nem arról akart kiselőadást tartani, hogyan viszonyul a 2020-as Magyarország az 1960-as Puerto Ricóhoz, hanem azt akarta mondani, hogy a liberális rossz ember, és a liberális demokrácia rossz rendszer.

Esemény

ÉS-kvartett

2020-02-26 17:00:00

2020. február 26-án, szerdán délután 5 órakor az Írók Boltjában (Bp. VI., Andrássy út 45).

A beszélgetés témája: Babarczy Eszter A mérgezett nő című novelláskötete.

Károlyi Csaba beszélgetőtársai: Deczki Sarolta, Szolláth Dávid és Visy Beatrix.

Tovább >>>

Tovább

Filozófusidentitások

Somló Bódog és gróf Révay József

Esszénk hősei mindketten a magyar filozófiai hagyomány számon tartott alakjai. Kettejük közül persze azért az előbbi, Somló Bódog (1873–1920), a századvég-századelő kiemelkedő gondolkodója, a korszak progresszív mozgalmainak egyik vezéregyénisége számít ismertebbnek. Ő az, akinek 1903-as, Társadalomtudományi Társaság-beli előadása – és különösen Ady azt méltató cikke – nyomán élénk sajtóvita és parlamenti interpellációig eljutó botrány támad; akinek kései tanulmánytöredékeiből a kortársi jogfilozófus néhány éve monográfiát állított össze és jelentetett meg; akinek jogbölcseleti főműve centenáriumát a jogtudósok a közelmúltban nemzetközi konferenciával ünnepelték. Az utóbbiról, gróf Révay Józsefről (1902–1945) inkább csupán a szűkebb érdeklődő közönség hallott. Neki már a személye is azonnal közelebbi meghatározásra szorul: hogy voltaképp ki is ő, és ki nem ő. Nem azonos ugyanis sem a kommunista teoretikus és kultúrpolitikus Révai Józseffel, sem a klasszikafilológus és ifjúságiregény-író Révay Józseffel. A két háború közötti korszak színes egyénisége, sokfelé kalandozó szerzője és eredeti teoretikusa pedig. Gondolkodói hagyatékának fölélesztésére az utóbbi időben több kísérlet is történt ugyan – még nyolcvankilenc előtt megjelenik etikai főművének reprint kiadása, két évtizede pedig tanulmányainak kötetbe foglalt válogatása is napvilágot lát –, érdemi recepciójában azonban mindezek nem hoznak érdemi áttörést.

Most, jelen kísérlet alkalmával mégis együtt szólunk róluk. Mindketten a magyar filozófiatörténet mostanában formálódó kánonjának fontos szereplői, a hazai bölcseleti múlt mai kutatóitól számon tartott filozófusok. Kérdésünk épp a maguk filozófusszerepére irányul. Hogy tudniillik az a munkásság, amit kifejtenek, valóban filozófusi munkásság-e? Hogy, közelebbről, ők, akiket a múlt mai tanulmányozói egyértelműen filozófusnak tekintenek, ők maguk valóban filozófusnak tekintették-e önmagukat?

„Az esszét választottam”

Beszélgetés Szilágyi Júliával

Ismerős kolozsvári szobába lépek be, ismerős tárgyak közé, ismerős hangulatba. Az ágyon könyvek, az asztalon sütemény. A polcon látok egy francia nyelvű Sinistrát, a szoba központjává a verandára nyíló sarok válik, Szervátiusz‑szobor teszi azzá. Nem véletlen, hogy itt született a Mit olvas Hamlet herceg? (1993) vagy a Versenymű égő zongorára (2002). Szilágyi Júliának hét kötete jelent meg, az első Swiftről 1968‑ban, a legutóbbi az Álmatlan könyv című memoár, 2014‑ben. A Lehet‑e esszét tanítani? tananyagát én magam is megtanultam Szilágyi Júlia mesterképzős diákjaként.

Galéria
Tovább
Élet és Irodalom 2020