Ne menjen Felcsútra

Valamikor, a kilencvenes évek legelején, amikor az Élet és Irodalom szerkesztősége még a Széchenyi utcában volt, a társaság törzshelye egy Vigyázó Ferenc utcai étterem vagy inkább borozó lett. (Meg az összes többi környékbeli, Terv presszó, Utasellátó, Tulipán, Talpi és így tovább.) Az első szabadon választott parlament idején különösen sokszor találkoztunk Tamás Gáspár Miklóssal: ő sétapálcáját kopogtatva ment a Parlamentből hazafelé az akkor még Münnich Ferenc utcában, mi rajzottunk ki az ÉS-ből, az utcák pedig keresztezték egymást. Sok időt töltöttünk az akkoriban Parilla nevű egységben, ilyenformán első kézből értesülve, mi is történt aznap a Házban. Tamás Gáspár Miklósnak egy időben visszatérő gondja akadt pártja frakciójának fegyelmezetlenségével: a Szabad Demokraták gyakran szavaztak szét, ki-ki véleménye és meggyőződése szerint. Gyakori panasza volt, hogy ilyen frakciófegyelmezetlenség közepett nem lehet képviselni valós és erős társadalmi érdeket, szavazáskor a párt, így vagy úgy, kisebbségben marad. Ebből gyakran támadt vita, furcsa volt épp az ő szájából hallani, hogy bizonyos esetekben a képviselőnek meggyőződése ellenére kellene szavaznia: ez ma már naivitás, de akkor, az első szabad parlament idején – főleg a legelején – minden tisztának látszott, reálisnak és természetesnek gondoltuk „a hozzáértő, dolgozó nép gyülekezetében hányni-vetni meg száz bajunk”.

Hír

Boltlista

Kedves Olvasónk!

Itt vásárolhatja meg az ÉS aktuális számát:

TOVÁBB >>>

 

 

Tovább

A karakteres modernitás­program radikális elmélyítése

Fordulatok a hetvenöt éves Markó Béla pályáján

Mindent összevetve, nagyot ugorva most, azt állítjuk, hogy a szonettfordulat – paradox módon – nem egyéb, mint a korábbi karakteres modernitásprogram folytatása, sőt radikális elmélyítése. „Igaz lesz ő is, míg igaz leszel!” – jelenti ki az Egy lehetséges ars poetica című szonett zárósora. A költői megszólalás érvényességét és az árulás lehetőségeit tematizálja az ars poetica a manifesztó költői „kifejtéseként”. A vers „igaz” voltának szentenciózus összekötése a magánember etikai „láthatóságával” mindenképpen új „költői mérték-vétel”. Aminek a következményei jól nyomon követhetők az egyedülálló Markó-projektum további alakulásán. És amit leginkább egy hiányzó, rendre elodázott transzilván reformkorra tett javaslatként értelmezhetünk.

„A halál idéz be engem”

Nádas Péterrel Simonyi Balázs beszélgetett

A halált nem tragédiának, hanem az élet természetes adottságának tekintette; saját, 1993-as klinikai halálát pedig olyan tapasztalatnak, amelyben a születés és az elmúlás összeér. Erről, a halálfélelemről, az öngyilkosságról, a felkészülésről és saját temetéséről beszélgettünk vele. Az interjú 2023 március-áprilisában készült a Magyar Hospice Alapítvány és a 24.hu Nincs rá szó podcastjához. A beszélgetést 2026-ban aktualizáltuk és kibővítettük egy jövőben megjelenő, nagyobb írásos munka részeként. A szerkesztett kéziratot Nádas Péter idén május végén még autorizálta. Ez annak a rövidített változata.

Galéria
Tovább
Élet és Irodalom 2026