Hazaárulók, becsület­mocskolók

Aligha lehet ezt már korlátok között tartani, az Orbán-rendszerben naponta derülnek ki újabb és újabb korrupciós és zavaros ügyek. Nem csak személyhez köthető egyedi történetek; kisebb-nagyobb túlfizetések, soha meg nem valósult projektek állami támogatása, másfél méter magas kilátók, erdőség nélküli lombsétányok, kisvasút, nagyvasút után most egy nagy­ívű program körvonalazódik, melynek keretében az állam kilencvenkilenc évre magánkézbe adná a főbb budapesti pályaudvarok ingatlanhasznosítását. A kiírás szerint a cél a fejlesztési területeken a huszonegyedik század elvárásainak megfelelő színvonal garantálása. Nagyon jól hangzik, és logikus: az államnak nincs pénze a főváros nagy pályaudvarainak rendbetételére és fejlesztésére, ezért a hivatalos indoklás szerint a pályázaton sikeresen részt vevő ingatlanfejlesztők úgy kapnak lehetőséget az ingatlan vasútforgalmi részétől elhatárolt területének kereskedelmi célú hasznosítására, hogy a fejlesztésbe vont pályaudvarok, állomások és kapcsolódó elemeik állami tulajdonban maradnak.

Hír

Tarnói Gizella-emlékdíj

2025-01-17 06:00:00

Az Élet és Irodalom munkatársai díjat alapítottak munkatársuk, Tarnói Gizella emlékére, a gazdasági újságírás területén kiemelkedőt alkotó újságírók elismerésére. A tizennegyedik alkalommal meghirdetett díjra 2025. február 17‑ig lehet pályázni. A pályázatnak kötelező formai kellékei (űrlap, formanyomtatvány, igazolás, pályázati díj stb.) nincsenek, a pályázati anyagot a szerkesztőség címére kell eljuttatni (1450 Budapest, Pf. 84.). A díjat alapítók fenntartják a jogot, hogy a kuratórium, melynek tagjai Bokros Lajos, Domány András, Losoncz Miklós és Várhegyi Éva, pályázatot be nem nyújtó újságírót is díjazhasson. A díjazott Matzon Ákos képzőművész egy alkotását kapja.

Tovább
Hír

Paul Lendvai-díj

2025-01-24 06:00:00

Még lehet pályázni a Paul Lendvai-díjra.
Az író-publicista 2012-ben alapította a díjat, amellyel olyan magyar újságírókat jutalmaznak, akik kiemelkedő politikai-közéleti-társadalmi témájú cikkekkel jelentkeztek 2024-ben. A döntést Lipovecz Iván, a HVG korábbi főszerkesztője, Kovács Zoltán, az Élet és Irodalom, valamint Bojtár B. Endre, a Magyar Narancs főszerkesztője alkotta kuratórium ítéli oda. Az elismerés nettó ezer euróval jár. 
A pályázatokat február 15-ig lehet beküldeni az [email protected] e-mail-címre, vagy 3 példányban kinyomtatva postacímünkre: ÉS szerkesztősége, 1450 Budapest, Pf. 84 . A küldeményen kérjük feltüntetni, hogy pályázat. A díjátadás várhatóan február végén lesz.

Tovább
Hír

Boltlista

Kedves Olvasónk!

Itt vásárolhatja meg az ÉS aktuális számát:

TOVÁBB >>>

 

 

Tovább

A nagy experimentátor

200 éve született Jókai Mór

Az utóbbi két-három évtized Jókai-monográfusai, Szilasi László, Szajbély Mihály, Fried István, Hansági Ágnes figyeltek fel arra, hogy a Jókai-filológia sok olyan sztereotípiát görget maga előtt, Jókai „mesemondói szerepkörét”, „a fekete-fehér jellemeket”, a „mindentudó narrátori önkényt”, ami eredetileg Gyulaiék, talán politikai értelemben is elfogult véleménye, vagy a nyomasztó médiajelenlétével megbarátkozni nem tudó kortársainak a hangja volt. Ez a recepciótörténet festette Jókairól a lektűr-író képét, emiatt, a romantika-realizmus hamis kettősségére áthangolt értelmezéstörténet miatt maradt alul egy időre Jókai Kemény Zsigmonddal szemben. Legendák keringenek arról a 70-es évek végi, hallgatók által szervezett miniatűr tiltakozásról – és talán Wéber Antal tanár úr volt az, aki engedett –, hogy ne kelljen a „középszerű”, „romantikus” Jókai-regényekből vizsgázni. A régi olvasási statisztikák az 1970-es években egyébként azt mutatták, hogy még mindig Jókait olvastak a legtöbben, és csak Fekete István vetekedett akkor ezzel az olvasói népszerűséggel.

Ennek a XX. századi popularitásnak már feltehetőleg nem a hagyományos olvasás-médiumokban való jelenlét volt az egyetlen oka, amennyi abból fennmaradt, az nagyrészt a Jókai-adaptációk XX. századi történetének volt köszönhető, az új tömegmédiumok distant-reading műfajainak.

Az apám története az én történetem

Jeroen Sarisszal beszélgetett Bérczes Tibor

Pokorni Zoltán, Bayer Zsolt és Sulyok Tamás felmenőikkel kapcsolatos, igaznak vélt vagy annak hazudott történetei, majd a történészek „helyesbítései” világosan megmutatták, mi a különbség a fikció és a valóság, a múlt megismerése és elkenése között. Az alábbi beszélgetés egy másik országról, egy teljesen más kontextusról, de ugyanazokról a kérdésekről szól.
Hollandiában úgy tervezték, hogy 2025. január elsejétől az interneten bárki számára elérhetővé teszik a második világháború idején kollaborációval gyanúsítottakra, illetve elítéltekre vonatkozó dokumentumokat. Bár a nyilvánosságra hozatallal kapcsolatban – elvben – konszenzus van, az utolsó pillanatban – a személyiségi jogok védelme érdekében – módosították a hozzáférés módját, és csak a levéltárban lesznek külön engedély nélkül bárki számára hozzáférhetőek ezek a dokumentumok. Ez utóbbi változtatás jól illusztrálja, hogy még nyolcvan évvel a történtek után is érzékenységeket sérthetnek, sebeket téphetnek fel és indulatokat gerjeszthetnek a világháborúra vonatkozó információk. Az alábbi beszélgetés egy érintettel, egy kollaboráns gyermekével készült, aki egész életében hordozta magában, és bár nem is élt még a háború idején, alaposan megszenvedte apja bűneit. Jeroen Saris az elmúlt években a hozzá hasonló sorsú „gyerekek” egyesületét vezette, és maga is részt vett a nyilvánosságra hozatal mikéntjéről folytatott tárgyalásokon.
A beszélgetés idején még nem tudtunk arról, hogy változik a nyilvánosságra hozatal módja.


 

Galéria
Tovább
Élet és Irodalom 2025