GYANÚN ALUL

PÁRATLAN OLDAL - LIX. évfolyam, 13. szám, 2015. március 27.

Azt kérdezte a vs.hu szerkesztősége a rendőrségtől, hogy miért nem léptek közbe a Jobbik március 15-i megmozdulásán, amikor a bíróság által feloszlatott Magyar Gárdának a bíróság által betiltott egyenruhájában jelentek meg szimpatizánsok. A rendőrség erre ezt felelte: „A Budapesti Rendőr-főkapitányságra feloszlatott egyesület tevékenységében való részvétel szabálysértés elkövetése miatt nem érkezett bejelentés, annak gyanúja nem merült fel.”

Ez biztosan így jog- és kötelességszerű, viszont 2012. július 29-én a következőket jelentette a távirati iroda: „Önkényuralmi jelkép használata bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt állítottak elő a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) munkatársai hét embert a fővárosi V. kerületi Kossuth térről vasárnap délután – közölte a BRFK az MTI megkeresésére. A Kossuth téri József Attila-szobornál civilek szerveztek megemlékezést József Attila és a Hor­thy-rendszer címmel. Az MTI munkatársa előzőleg arról számolt be, hogy a rendőrség hét embert – négy férfit és három nőt – igazoltatott, mivel a kezükben a vörös csillagot is ábrázoló papírlapokat tartottak. A lapokon a vörös csillag mellett Che Guevara és József Attila képe, valamint a »Munkát, kenyeret, fedelet!« felirat volt látható (...) A hét embert rendőrségi autóval elvitték a helyszínről.”

Igaz, ami igaz, a rendőrség akkor olyan példamutató gyorsasággal intézkedett, hogy lakossági bejelentésre nem is maradt volna idő.

Élet és Irodalom 2024