APA ÉS FIA

PÁRATLAN OLDAL - LVIII. évfolyam, 29. szám, 2014. július 18.

A világbajnoki döntő óta nem tud napirendre térni a honi sajtó afölött, hogy a riói VIP-páholyban a Merkel asszony és Putyin előtti sorban helyet foglaló Orbán Viktor mellett ott ült a fia, Gáspár is. Egyáltalán, hogy kerülhetett oda, hiszen ilyen eseményen nem szokás hozzátartozót is a díszpáholyba vinni?

Pofonegyszerű dologról van szó. Annak idején úgy jutottunk be olcsó diákjeggyel a Népstadion sokkal drágább szektoraiba, hogy egy ismerősünk kijött elénk a szektorbejárat elé két jeggyel, egyet átadott, amivel egy ember bement, majd az az ember is kijött két jeggyel, s bevitt egy harmadikat, és így tovább.

Feltehetően az történt, hogy Orbán Viktor megkérte az előtte ülő gaboni elnököt, Ali Bongót, hogy adja kölcsön néhány percre a belépőjét, majd kiment a szektorból, és Gáspár fiát simán behozta. Azért a gaboni államfőre gondolunk, mert Ali Bongót a világ egyik legnagyobb diktátoraként tartják számon, aki családi vállalkozásként vezeti országát, s üzlettársaival állítólag a gaboni GDP 25 százalékát teszi zsebre.

Az is lehet, persze, hogy Angela Merkelt meg Antigua és Barbuda miniszterelnöke vitte be hasonlóképp, mert a kancellár asszony otthon felejtette a jegyét; ilyen szinten már nem nagyon másznak át a kerítésen.

Élet és Irodalom 2024