Potty

PUBLICISZTIKA - ELSŐ OLDAL - LVIII. évfolyam, 30. szám, 2014. július 25.

Idén februárban a CNN számba vette a világ legrondább emlékműveit, a listát pedig időnap előtt közzétette a weboldalán. Nagy hiba volt. A hírtelevíziók doyenjének tudnia kellett volna, hogy valahol Európában olyan – nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű – monumentum van születőben, amely, ha kész lesz, minden korábbi képződményt elhomályosít. Kim Ir Szen, Szaparmurat Nijazov, Nagy Péter vagy Dzsingisz kán szobrát éppúgy, mint a bagdadi diadalívet. Nem is szólva a breszti citadellában levő háborús emlékműről, amely szintén nem túl szép, sőt fölöttébb ormótlan, s mint ilyen, a rút emlékművek listáján előkelő helyezést kapott, viszont amiről szól, az igaz. 1941 júniusában az előrenyomuló német haderő csaknem egy hónapon át tartó harcok és komoly áldozatok árán tudta bevenni a breszti erődöt, amelyet határőrök védelmeztek gyakorlatilag az utolsó csepp vérükig. Érthető, hogy a szovjet utódállamokban a CNN listájának ez a tétele igen nagy felháborodást váltott ki, így aztán a hírtelevízió az egész listát visszavonta.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 13. szám, 2024. március 28.
LXVIII. évfolyam, 12. szám, 2024. március 22.
LXVIII. évfolyam, 10. szám, 2024. március 8.
Élet és Irodalom 2024