Bűzövezet

PUBLICISZTIKA - ELSŐ OLDAL - LIX. évfolyam, 25. szám, 2015. június 19.

Budapest bűzövezetének főútvonalát Illatos út néven ismerjük, és ez nem tegnap óta van így, hanem legalább százhúsz esztendeje. Nevét az út az Illatos-ároktól kapta, ez utóbbi a főváros 1878-as térképén még Lecsapoló árok néven szerepel, szennycsatorna volt ugyanis. A mai Kőbányai út, Mázsa utca, Száva utca és Horog utca határolta területen elhelyezkedő disznóhizlaldák szennyvizét vezette a Dunába, mármost aki lakott valaha is disznóhizlalda pár kilométeres körzetén belül, vagy legalább elhaladt egy effajta intézmény mellett, az sejtheti, hogy ennek a csatornának nagyjából milyen szaga volt. A nép Büdös-árok néven ismerte, Mesterházi még 1966-ban is így írt róla: „A Büdösárok magas töltések közt folyt, később, amikor egy térképen megláttam, hogy »Illatos árok« a hivatalos neve, az eufémiát pimasz gúnynak éreztem. 

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 13. szám, 2024. március 28.
LXVIII. évfolyam, 12. szám, 2024. március 22.
LXVIII. évfolyam, 10. szám, 2024. március 8.
Élet és Irodalom 2024