A hivatal csak az újságíróktól félti a menekülteket

PUBLICISZTIKA - LX. évfolyam, 30. szám, 2016. július 29.

A hatóságok képviselői brutálisan megverték, zaklatták, majd Szerbiába toloncolták a menekülőket, köztük nőket és gyermekeket. Gyakran gázspray-t is használtak, kutyákat uszítottak rájuk, rugdosták, botokkal és ököllel verték, műanyag bilincsbe verték, majd – további sérüléseket okozva – a szögesdrótkerítés vékony résein tuszkolták át őket– tette közé idén júliusban jelentését a Human Rights Watch (HRW) nevű nemzetközi jogvédő csoport a honlapján. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) aggódik amiatt, ahogyan a magyar hatóságok a menedékkérőkkel bánnak, és sürgeti a magyar hatóságokat, hogy vizsgálják ki azokat a vádakat, amelyek szerint a kerítés nyolc kilométeres körzetében elfogott és annak túloldalára visszakísért migránsokat a hatóságok megverik vagy kutyákat uszítanak rájuk.

Több hónapja igyekszem törvényes úton bejutni újságíróként a magyarországi őrzött, illetve nyitott befogadóállomásokra, tranzitzónákba, hogy saját szememmel győződhessek meg az ottani körülményekről, és hozzájárulásukkal szót válthassak a menedékkérőkkel. Mindhiába: a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnak (BÁH) „nem áll módjában”engedélyezni kérésemet. A miértre sokáig nem kaptam választ, ám az alábbi levelezésből kiderül, hogy a  BÁH korántsem az olykor brutális határrendőröktől, hanem kizárólag tőlem (és nyilván minden munkáját végezni akaró médiamunkástól) félti a menedékkérők személyiségi jogait. A sajtószabadság és a hiteles tájékoztatási kötelezettség nagyobb dicsőségére. A BÁH elutasítást indokoló levelét – kifejezett kérésem ellenére – névvel és beosztással persze senki sem merte vállalni. Az ügyben keletkezett összes levelet közöljük. 

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVI. évfolyam, 12. szám, 2022. március 25.
LXVI. évfolyam, 7. szám, 2022. február 18.
LXV. évfolyam, 33. szám, 2021. augusztus 19.
Élet és Irodalom 2024