Bíró András (
A roma puzzle másként, ÉS, 2011/50., dec. 16.) és Varga Károly (
Társadalmi megosztottság a romakérdésben, ÉS, 2011/40., okt. 7.) terjedelmes cikkeinek egyetlen részletéhez kívánok hozzászólni. Mindkettőben arra figyeltem fel, hogy együtt, mintegy egymás ellenpárjaként emlegetik Szögi Lajos olaszliszkai meglincselését és a Tatárszengyörgyön, Tiszalökön, Kislétán és még egy sor helyszínen végigvitt tudatos, könyörtelen rasszista cigányvadászatot.
„Amennyire magától értetődő és helyénvaló volt a roma gyilkosságok áldozatai iránti tatárszentgyörgyi kegyeleti megemlékezés, annál furcsább, hogy ne mondjam, szégyenletesebb volt a jók ordító csendje a felháborító olaszliszkai lincselés kapcsán. Vajon nem lett volna itt az alkalom a közvélemény egyhangú felháborodásában osztozni, mivel az elkövetők etnikai hovatartozása irreleváns a valóságosan barbár cselekedet vonatkozásában? Vajon ismert roma és egyívású nem roma személyiségek nem szervezhettek volna egy meghitt virrasztást a tanárember iránti kegyelet jegyében, a roma hagyományok méltó követőiként?" - kérdezte Bíró András.
Varga Károly pedig arról a „társadalmi nagycsoportról" beszél, „amelynek egyes tagjai ezeken a helyszíneken áldozatként, az olaszliszkai lincselésben, illetve a veszprémi gyilkosságban viszont elkövetőként váltak elrettentő példázóivá a többségi társadalomhoz fűződő elrontott (és még tovább is romolható!) viszonynak."
Mi köze Olaszliszkának Tiszalökhöz? Kóka Jenőt Tiszalökön (ahogyan a többi helyszínen a többi áldozatot is) azért pécézte ki és gyilkolta meg egy magyar ultragárdista banda, mert cigány. Ez volt a gyilkosság egyetlen oka, és „egy újabb cigány" kiirtása a gyáva támadás egyetlen célja.
Olaszliszkán a lincselők Szögi Lajost nem tudatosan szemelték ki, pláne nem azért, mert a Kossuth utcaiak „magyarokra vadásznának". Bíró András és Varga Károly is csúsztatott, amikor ezt az ügyet cigányok magyarok elleni bűncselekményeként azonosította (és hasonló a helyzet Marian Cozma meggyilkolásának ugyanilyen módon emlegetett ügyével is).
Természetesen nem vagyok naiv. Tudom, hogy a magyar közvélemény többsége nem „finomkodik", nem törekszik pontos fogalmazásra, mert azt tartják a lincselés pontos meghatározásának, hogy „cigánybűnözők" gyilkoltak meg kegyetlen módon egy köztiszteletben álló magyar családapát. Bíró és Varga ezt természetesen nem veszi át, mégis, a lincselést „cigányok és magyarok" ügyeként értelmezi, amelynek kezelésében is ennek megfelelően kell eljárni. Nem lehet másképp látni azt az elvárást, hogy ismert „roma és egy ívású nem roma személyiségek" virrasztására lett volna szükség. Értem és megértem, mi lett volna ennek a célja: megmutatni a sokkolt közvéleménynek és a gyászoló családnak, hogy „mi nem vagyunk olyanok". Bizonyára Bíró András is tisztában van azonban a dilemmával, amely sokakban megfogalmazódik: nekünk, romáknak vagy a rasszizmus ellen küzdő nem romáknak mi közünk van a lincselő bandához? Már azon kívül, hogy egyre több a gondolkodni nem hajlandó honfitárs, akik egy kalap alá vesznek velük?
A magyar közvélemény az elmúlt évtizedben rettenetes vereséget szenvedett a néhány egyszerű logikai feladattal szemben folytatott küzdelemben. Reménytelenül összemosta a közbiztonság, a bűnözés ügyét a cigányság ügyével. Gátlástalan, borzasztó, köztörvényes bűntetteket képtelen oda helyezni és ott kezelni, ahol és ahová azok valók. Az egész országot felháborító, rengeteg embert frászban tartó bűncselekményekre adott teljesen logikátlan válasz azokat etnikai problémának minősíteni. Értelmes választ a rendőrség, a helyi hatalom, a törvényhozás adhat. Tágabban, középtávon a gazdaságpolitika, a helyi és országos politikai demokrácia mechanizmusa. A civil társadalomnak éppúgy tennie kell a védekezésért és egymás megvédéséért, mint a valódi helyzet felméréséért és a szükséges változások eléréséért. Mindehhez színvonalas, összefogott kommunikáció szükséges országos és helyi szinten. Minden olyan szerveződési és kommunikációs eszközt fel kell használni, amelyek a XXI. században rendelkezésünkre állnak. De mindenekelőtt: meg kell tanulnunk, hogy az ügyeket a saját helyükön kezeljük. A bűnözőket és az ellenük védekezést, valamint a bűnözés okai¬nak kezelését is. Nem vagyunk eszköztelenek. El lehet érni érzékelhető eredményeket - ahelyett, hogy gárdista performaszoknak tapsolna és neonyilas képviselőket küldene a hatalomba bárki.
Az a borzasztó helyzet, amelybe belekormányoztuk magunkat, mi, roma és nem roma magyar polgárok, természetesen súlyosabb annál, hogy egyszerű félreértésnek - logikai és nyelvi zavarnak - tekinthessük. Közkeletű félreértések súlyosbítják azonban ezt az ügyet. Nekem is kijár az a gúnyos címke, amely a valóság iránt vaknak minősített jogvédőket, balliberálisokat stb. illeti. Márpedig mindaz, amit eddig kifejtettem, nem tesz a bűnözők védelmezőjévé. Nem fedezek, nem mentegetek senkit, aki bűnöket követ el. Felháborít az, amit Olaszliszkán 2006. október 15-e estéjén tettek Szögi Lajossal és kislányaival. Felháborítanak az ennél sokkal kisebb súlyú, de gyakori ügyek is. Első reakcióm a megtámadottak, a kifosztottak iránti részvét. Nem nyugodhatunk, amíg nem tudjuk visszaadni sok elbizonytalanodott és félelemben élő honfitársunk biztonságérzetét. A bűnözők ne számíthassanak megértésre és tettüket mentegető pártfogásra. De egyetlen emberrel sem, aki bűnt követ el, azon az alapon állok szemben, hogy a származásával lenne bajom. Aki a bűnözés ellen akar küzdeni, számíthat rám. Aki ezt cigányozással keveri, az nem.
