Iskolapolicáj

Szeptemberben száz „bűnmegelőzési tanácsadó”-t, vagyis iskolarendőrt vezényelnek az ország kétszáz iskolájába. Pintér Sándor belügyminiszter eredeti ötlete nem ez, hanem az úgynevezett „iskolaőrség” felállítása volt, amely azonban csak a Jobbik tetszését nyerte el. A kormány honlapján megjelent törvénytervezet szerint az iskolaőr betartathatja a tanulókkal az iskola házirendjét, megállíthatja az iskolába illetéktelenül érkezőket, megakadályozhatja a diákokat a lógásban, mindehhez „arányos testi kényszert” is alkalmazhat. A kormánypárti frakciók az elképzelést nem támogatták, a közigazgatási minisztérium pedig egyszerűen alkotmányellenesnek találta. Hoffmann Rózsa államtitkár és Pokorni Zoltán egykori oktatási miniszter állásfoglalása szerint az iskolai rend fenntartását nem rendészeti, hanem oktatási kérdésként kell kezelni.

A kormánypárti bírálatok fényében érdekes igazán a belügyminiszter 2013. májusi bejelentése, mely szerint a „legveszélyeztetettebb” iskolákban megkezdi működését az „iskolarendőrség”, és a rendőrök (civil ruhás nyomozók) a tantestület tagjai lesznek. Legveszélyeztetettebb? Milyen szempontból? Ha a hatóságoknak tudomása van arról, hogy rendőrségi beavatkozást igénylő bűncselekmények helyszíne egy iskola, miért nem intézkedik? Ha nem, honnan tudja, hogy be fog következni valami?

A legfrissebb információk szerint az egyenruhások mégsem lesznek a tantestület tagjai, és az is bizonyos már, az iskolák nem dönthetik el maguk, hogy mindennapjaikban jelen legyen-e az iskolarendőr vagy sem. A fenntartó (KLIK) fogja előírni, melyik iskolában teljesítenek majd szolgálatot a rendőrök, akiknek az új koncepció szerint elsődleges feladatuk felhívni a tanulók figyelmét az internet káros hatásaira és a drogfogyasztás veszélyeire. Egyenesen rejtély, hogy ha pusztán felvilágosítás a feladata e rendőröknek, akkor mi indokolja állandó jelenlétüket a kijelölt középiskolákban. Feltehetően az, hogy rendőrökről lévén szó külön utasítás és parancs nélkül eljárási, intézkedési kötelezettségük van. Minden olyan esetben kötelesek eljárni, amelyben megítélésük szerint valamilyen helyteleníthető, avagy törvénybe ütköző cselekedet történik, vagyis szükség esetén aktívan be kell avatkozniuk az intézményben történő események egy részébe, illetve eljárást kell kezdeményezniük tanulókkal szemben.

Vagyis megoldást jelenthet egy iskolarendőr jelenléte az oktatási intézményben az „egyre fokozódó iskolai agresszió” megfékezésére, feltéve, hogy az erről szóló tudósítások reális képet alkotnak a helyzetről, és egyáltalán van mit megfékezni.

Az elmúlt években a hazai sajtó igyekezett az iskolákat veszélyes helynek bemutatni, ahol a tanárokat is rendszeresen éri valamilyen inzultus (nem egy esetben fizikai agresszió) a diákok részéről. A hazai törvényhozás viharos gyorsasággal reagált is a helyzetre. A tanárokat mint közfeladatot ellátó személyeket tartja számon a köznevelési törvény, és az ellenük elkövetett agresszív megnyilvánulások súlyosabb jogi következményekkel járnak, mintha más állampolgárt érne hasonló inzultus.

A 2007/2008-as tanév tanárveréseit és diákok között zajló, egy esetben halállal végződő verekedést követően a Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézettel közösen a fővárosi középiskolák mintáján kutatást végzett az iskolai erőszakkal összefüggésben. Az általuk készített összefoglalóban az iskolaigazgatók és a diákok is arról számoltak be, hogy az iskola dolgozóinak bántalmazása nagyon ritka, a gimnáziumokban és a szakközépiskolákban szinte egyáltalán nem, a szakiskolákban is csak elvétve fordul elő. Nemcsak a tanárokkal és az iskola dolgozóival szembeni bántalmazást találták ritkának az iskolák vezetői, hanem a diákok közötti durva, kegyetlen játékokat, beavatási szertartásokat is. A tanulók közötti agresszív megnyilvánulások gyakoriságának növekedését sem jelezték a pedagógusok. Maguk a tanulók is biztonságos helyként tekintettek az iskolákra. Talán nem mellékes, hogy ugyanezen vizsgálat során derült fény arra is, hogy a diákok problémáikkal nem a rendőrséget keresik meg, elsősorban barátaiktól kérnek segítséget.

Úgy tűnik tehát, hogy a középiskolákban egy-egy rendkívüli esetet leszámítva valójában nincs jelen olyan mértékű agresszió, amely indokolná a rendőrség állandó és szervezetszerű jelenlétét. A sajtó által nyilvánosságot kapott esetek nagyon ritkák, és (egyébként érthetően) éppen rendkívüliségük, szokatlanságuk, egyedi mivoltuk miatt váltak érdekessé, hírértékűvé a média számára.

Megjegyzendő, hogy a jelenleg rendelkezésre álló információk szerint egy iskolai konfliktus nyomán kezdeményezett eljárásban az iskolarendőr jelen sem lévő elöljárójának, parancsnokának hatáskörébe tartozik annak eldöntése, hogy az adott esetet büntetőügyként kezelik a továbbiakban a hatóságok vagy sem. A parancsnoki döntéssel szemben sem az iskola pedagógusai, sem más szervezet nem jelent majd védelmet a diák számára. Az intézkedés hatására növekszik a diákok és a pedagógusok kiszolgáltatottsága. Az iskolarendőrség felállítása így azt az üzenetet is hordozza, hogy a pedagógia mint szakma nem képes kezelni az iskolai konfliktusokat, a pedagógiai problémákat.

A fiatalkorúak drogfogyasztása valódi probléma, mert a KSH adatai szerint a korábbi kormányok időszakában ugyan csökkenő tendenciát mutatott a kábítószerrel való visszaélés a fiatalkorúak körében, ám a 2010-es évtől kezdődően növekszik ugyanezen típusú bűncselekmények száma a 14–18 évesek körében is. A drogprevenció tehát helyeselhető, bár nyilvánvalóan lehetetlent várnak el attól a rendőrtől, akinek ezt feladatává teszik úgy, hogy az ehhez szükséges speciális tudásnak, kompetenciáknak, sokéves szakmai gyakorlatnak és tapasztalatnak nincs birtokában.

Vélhetnénk, hogy hatékonyabb lenne az iskolarendőr, ha feladatául a droghasználat felderítését szabnák, ám okkal feltételezhetjük, hogy az iskolai drogterjesztők felkutatása (pláne azok megbízói) helyett az alkalomszerűen füvező kamaszok fülön csípése lenne csak nyomozásának eredménye.

Elvileg fontos társadalmi cél a bűnmegelőzés, a felvilágosítás is. A kérdésről a hvg.hu-nak nyilatkozva Radó Péter és Mendrey László is problematikusnak tartotta, hogy a pedagógiai végzettséggel nem rendelkező rendőrök tantestületi tagként bűnmegelőzési órákat tartsanak. Véleményük szerint a pedagógusok továbbképzésével kell, illetve lehet elérni, hogy a tanárok bűnmegelőzés-témakörben szakszerű órákat tudjanak tartani diákjaiknak. Az általuk helyeselt út is járható lehet, de kritikájuk mellékvágányra tereli a szóbanforgó kormányzati lépéssel összefüggő igazán fontos problémákat.

Ami ugyanis a rendőrök óratartását illeti, oktatásszervezési szempontból bizonnyal fontos, hogy ki válhat egy tantestület tagjává, vagy, hogy az egyes tantárgyak oktatása milyen végzettséget igényel, ám az iskolarendőrség működtetése nem az említett pedagógiai szempontok alapján kontraproduktív. Megítélésünk szerint az intézkedés legkevésbé veszélyes része, hogy a rendőrök akár bűnmegelőzés, akár bármely más, a tanköteles korúakat érintő témakörben előadásokat tarthatnak majd, nem kevéssé azért, mert ezt eddig is tették.

Magyarországon 2008 szeptemberében indult el ugyanis „Az iskola rend­őre” program, amelynek keretében az általános iskolák környékén fokozott rendőri jelenlétre lehetett számítani, elsősorban balesetmegelőzési céllal. A programban részt vevő rendőrök órát tartottak, oktattak, és amennyiben az iskola vezetése és a tantestület lehetőséget biztosított számukra, szülői értekezleteken tájékoztatták a szülőket a programról. Mindezt semmiképpen sem ítélték károsnak a pedagógusok, hiszen az általános iskolák nem kis része vette igénybe e szolgáltatást.

Az ORFK-portál szerint 2009-re 2565 általános iskola csatlakozott „Az iskola rendőre” programhoz, amelyben 2031 rendőr látott el feladatokat. Bőven akadt példa arra is, hogy drogprevenciós és bűnmegelőzési céllal középiskolák és gimnáziumok is igényelték a rendőrség szolgáltatásait, előadást, „tanórát” kérve az osztályfőnöki óra­keret terhére. Az iskolák és a rendőrség közötti „oktató jellegű” együttműködésnek vannak hagyományai a hazai közoktatásban, és mint jó gyakorlatot, ezt biztosan érdemes is megőrizni. A belügyminiszter által bejelentett, majd a jelenlegi formájában bevezetésre kerülő „iskolarendőrség” működése azonban nyilvánvalóan nem oktatói tevékenységen alapul.

Az iskolarendőrség felállításáról szóló májusi nyilatkozatában Navracsics Tibor arra hívta fel a figyelmet (helyesen), hogy a bűnmegelőzés a legolcsóbb bűnüldözés, azt a látszatot keltve, mintha az iskolarendőrség felállításának elsődleges célja a fiatalok bűnelkövetővé válásának megakadályozása lenne, vagyis prevenció. E hozzáállás csak akkor elfogadható, ha a fiatalkorú bűnelkövetők száma növekedett az elmúlt években, és ha feltesszük, hogy e negatív tendencia megállítására, megfordítására a középiskolákban fungáló rendőrök a legalkalmasabbak.

A KSH adatai azonban arról tanúskodnak, hogy ezzel éppen ellentétes folyamat zajlik, vagyis évről évre stagnál vagy csökken a jogerősen elítélt fiatalkorúak száma, és folyamatosan csökken a fiatalkorú regisztrált bűnelkövetők száma is. (Míg 2006-ban, országosan 11 197 regisztrált fiatalkorú bűnelkövetőt tartott nyilván a KSH, addig 2012-ben már csak 9832‑t.) Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a fiatalkorúak bűnelkövetését bagatellizálni szeretnénk, de tény, hogy az előző évekhez viszonyítva nem történt semmiféle olyan drámai változás a tankötelesek bűnelkövetésének gyakoriságában, amely indokolná a szóban forgó látványos kormányzati intézkedést.

A regisztrált fiatalkorú bűnelkövetők száma szorosan együtt jár a régiók gazdasági helyzetével. A Budapest–Békéscsaba-tengelytől keletre, az észak-magyarországi, észak-alföldi, dél-alföldi régióban az országos átlagnál magasabb a fiatalkorú bűnelkövetők aránya, de számuk 2006 és 2012 között itt sem változott számottevően.

Az igazságszolgáltatással kapcsolatos statisztikai adatok arról is tájékoztatnak, hogy a bűnelkövetővé válás és az iskolai végzettség szorosan korrelál egymással. A jogerősen elítélt fiatalkorú bűnelkövetők több mint nyolcvan százaléka nyolc általánost vagy annál is kevesebbet végzett. Észak-Magyarországon a fiatalkorú bűnelkövetők közel ötven százaléka öt-hét osztálynál alacsonyabb végzettséggel rendelkezik, ebből következően a prevenciós tevékenységgel megbízott iskolarendőrök a középfokú közoktatási intézményekben a potenciális fiatalkorú bűnelkövetők jó részével aligha fognak találkozni.

Herczog Mária nemzetközi kutatásokra hivatkozva állítja, hogy a gyerekek 15-20 százaléka élethelyzeténél fogva veszélyeztetett az elkövetővé válásra. A leggyakoribb háttértényező a (gyerek)szegénység, az ezzel együttjáró lakhatási problémák, a gazdasági, földrajzi, érzelmi izoláció, az alacsony iskolázottság, a családon belüli alkoholizmus. Ha tudjuk, hogy a fiatalkorú bűnelkövetés hátterében elsősorban a gyerekszegénység áll, vajon miért nem ennek csökkentését tűzi zászlajára a kormány mint a prevenció leghatékonyabb módszerét? Munkaalkalom teremtése a szülőknek, a szociális háló erősítése, a gyermekvédelmi támogatások növelése, a pedagógiai szakszolgálatok tevékenységi körének kiterjesztése hatékonyabb lenne a bűnmegelőzésben. A gyerekek bűnözővé válásának megakadályozása biztosan nem rendészeti feladat, mert bár olcsó, ám tökéletesen hatástalan a probléma ilyetén kezelése.

Az eddigieken túl indokolhatják talán a kormányzat döntését a kedvező külföldi tapasztalatok is, ugyanis nem Magyarország lesz az első olyan állam, ahol iskolarendőrség működik.

Az 1990-es évek iskolai lövöldözéseit követően az Egyesült Államokban a közhangulat javítása és az iskolai erőszakkal kapcsolatos félelmek mérséklése érdekében gyors beavatkozásra kényszerült a kormány. Technikai eszközökkel (fémdetektorok alkalmazása, kamerák felszerelése) igyekeztek javítani az iskolák biztonságát, zérótoleranciát hirdettek a fegyelmi vétségekkel kapcsolatban, és kidolgozták az ún. SRO-programot (School Resource Officer), amelynek keretében egyre több intézményben alkalmaztak iskolarendőrt. Az iskolarendőröket a Local Law Enforcement Agency (helyi rendőrség) alkalmazza, de munkavégzésük helye az iskola. Ugyanúgy, mint más rendőrök, az iskolarendőrök is fegyvert és uniformist viselnek.

Az iskolarendőr-program hatékonyságáról és szükségességéről számos szakmai vélemény látott napvilágot az elmúlt években az Egyesült Államokban. A Journal of Criminal Justice 2009-es számában Matthew T. Theriot több kutatás eredményét összegezve állapítja meg, hogy az iskolarendőrség működtetése és az iskolarendőrök számának növekedése semmiképpen sem preventív jellegű az iskolai erőszak vonatkozásában, sokkal inkább kriminalizálja a tanulókat. A rendőrség megjelenése az iskolákban növelte az iskolai előállítások számát, minthogy a kis értékű lopást, az iskola házirendjének megsértését is több esetben súlyos rendőri intézkedés követte. Theriot rámutat a rendőrségi beavatkozások stigmatizáló jellegére is. Nemcsak az iskolából való eltávolítást vonhatja maga után egy „iskolarendőrségi jegyzőkönyv”, hanem komolyabb esetben jelentősen ronthatja a későbbi munkaerő-piaci esélyeket is, amennyiben egy fiatalkori ballépésnek írásos nyoma marad.

A The New York Times 2004-ben foglalkozott az iskolarendőri beavatkozásokkal, azok okával és gyakoriságával. Megállapításai szerint nem egy esetben hangoskodás, az iskola öltözködéssel kapcsolatos előírásainak megszegése vont maga után rendőri intézkedést – évről évre nagyobb gyakorisággal. A rend őrei olyan esetekben is eljártak, amelyekben a pedagógusok nem tették volna. Elmondható, hogy a rendőrök iskolába vezénylése sehol nem oldotta meg azokat a problémákat, amelyek miatt az intézkedésre sor került, ugyanakkor számos nemkívánatos következménnyel járt.

Mindezek után érdemes átgondolnunk, végül is mi indokolja a kormányzati intézkedést, ha nincs olyan pedagógiai vagy társadalmi méretű jelenség, amelyre adekvát választ jelenthet az iskolarendőr-szolgálat? Mi lehet a döntés valódi célja, ha nem történt semmi olyasmi az elmúlt években a közoktatás színterein, amely ilyesfajta lépéseket igényelne? Mi értelme van az egésznek, ha a potenciális fiatalkorú bűnelkövetők jelentős részét el sem tudja érni az iskolarendőri prevenció? Mi, ha a külföldi tapasztalatok sem igazolják a kormányzat elképzeléseit? Mi, ha csak két közoktatási vonatkozású hatása valószínűsíthető biztosan e kormányzati döntésnek, így a pedagógiai jellegű problémák és helyzetek kriminalizálódása, valamint a hátrányos helyzetű, mélyszegény családok gyermekeinek fokozódó kiszorulása a középfokú oktatásból?

Valójában olyan populista, népszerűséget hajhászó intézkedésről van szó, amely különösebb költségek nélkül képes lesz elhitetni a közvéleménnyel, hogy Orbán Viktor kormánya végre hatékony lépéseket tesz a „tomboló iskolai erőszak” megfékezése, a fokozódó drogfogyasztás visszaszorítása és a fiatalkori (illetve az ezzel azonosított cigány) bűnözés felszámolása érdekében. A kormányzat (rövid távú) nyeresége: a ténylegesen szükséges (és igen jelentős költségvetési terheket jelentő) intézkedések elodázása, eliminálása – nagy (közel teljes) társadalmi egyetértés és támogatottság mellett, vagyis szavazatmaximalizálás, s egyáltalán nem mellékesen a Jobbik szavazóinak megnyerése.

(A szerző pszichológus)