Mi történt? Az áru finom volt, ízes, zamatos, tartós, tehát kapós, csak éppen a tulajdonos nem ehetett belőle egy falatot sem: a kóserság szent parancsa bizony erősebbnek bizonyult a kíváncsiságánál. Amikor már megmelegedett Szegeden, és a család rendezett jövőjére is gondolhatott, szép házat vett a Gutenberg utcában, nagyon közel a gyönyörű zsinagógához. És persze, a hitközség irodaházához, Löw Lipót és fia, Löw Immánuel otthonához. A rabbik híres európai személyiségek, zsidó tekintélyek voltak, s amikor a zsinagóga építése felől gondolkodtak, örömmel vették Pick Márk anyagi hozzájárulását az építéshez.

Apám ettől a perctől a készülődés lázában égett. Frakkot csináltatott, de nem a komlósi zsidó szabóval; ez az illető ilyen ruhát még sohasem készített, hanem beutazott Szegedre, és ott egy rendes, keresztény mesterrel megvarratta a rangos, fekete öltözéket. Csillogó reverrel, ahogy kell. Ez azért nem volt könnyű feladat. Apám köpcös volt, enyhe pocakkal, távol állt tőle a kisportolt, szálfa termet. De mert a különleges öltözékhez illő cipő is dukált, hát vett egyet. És vett őszi nagykabátot, sálat, csokornyakkendőt, kalapot. Sőt, magára a vadászatra is beszerzett bakancsot, vadászruhát, buggyos bricseszt, viharkabátot, sőt néhány vadászati könyvet. Tudta: puskát ugyan nem vesz a kezébe, mert lőni soha nem fog. Mint ahogy vadat kergetni sem, de gyanította: a díszvacsoránál a vendégek alighanem hosszan beszélgetnek majd a hajtás fordulatairól, az állatgyilkolás dicső eseményeiről, tehát erről a témáról neki is illik értő módon szót váltania.

(1.) A Népszabadság titkárságán Radomir kollégámmal megkaptuk a Moszkva–Ulánbátor feliratú repülőjegyeket, a kiküldetésünk iratait, a hivatalos és a privát készpénzeket, de én még egy lepecsételt, vastag borítékot is átvettem, amelyet a pártközpont külügyi osztályvezetője futárral küldött át a szerkesztőségbe. A címzett ugyan én voltam, de azzal, hogy a paksamétát át kell majd adnom a mongol párt központi bizottsága egyik, névvel megnevezett titkárának. Átküldött nekem még egy műanyag táskát is, elegáns lánccal és kulcsra záródó kis, jelképes lakattal. Végül mindehhez egy többnyelvű igazolás is tartozott, amelyet valamennyi jegykezelésnél fel kell majd mutatnom és le kell pecsételtetnem. Hogy egyszeri megbízatással én vagyok a magyar külügyminisztérium futára.

Scheiber Sándor 1958-tól 1961 feléig volt hivatalosan a tanárom. Az ezzel kapcsolatos eseményekre az Országos Rabbiképző Szemináriumban és annak kollégiumában került sor. Vidéki neveltetésű voltam, holokausztviselt fia­talember, rendezett családi múlttal. Ez a család valaha vallásos volt, ami a háború után több mint neológgá gyöngült.

Vidéki gimnáziumokban tanultam, a sokféle hatás közül végül az újságírás maradt fenn a rostán. Hét évvel idősebb fivérem már művelte a rádiós szakmát, s közös példánk nem is olyan távoli rokonunk, Bródy Sándor volt.

Professzorunk kedvelt. Ilyen-olyan hiányosságaimat pótolni igyekezett. Gyakran hívott meg a lakására, vacsoraasztalához invitált, ahol módom volt megtanulni az evőeszközök pontos használatát. Egyszer-egyszer színházba vitt, előadásokra. Lakásában a társasági életet leshettem el. Ezen kívül bemutatott ismerőseinek, egyetemi tanároknak, művészeknek. Általa ismerhettem meg a hozzá látogató Barbra Streisandot – elvarázsolt pillanat volt. Meleg napokon elkísérhettem a Lukács uszodába. Ilyenkor mellette ülhettem a cseverészőpadon. Volt eset, amikor Kodály Zoltánnal és Goda Gáborral beszélgetett. Ilyenkor fényesebb volt Budán a nyár.

François Goissier már másfél ciklus óta nem volt francia miniszter, amikor hatvannyolc éves, magyarországi születésű rokona, Simone, valami családi veszekedés után, kiment a repülőtérre, az Orlyra, és elutazott Budapestre. Papírjait az ellenőrzéseken itt is, ott is rendben találták, vízuma jóval korábbról már volt, öltözéke a korához, társadalmi helyzetéhez mérten kifogástalan, és mert még mindig elég jól beszélt magyarul, a ferihegyi tisztviselőkkel is mindent meg tudott értetni, és a hozzá intézett mondatokat is tökéletesen felfogta.

Trattner igazi városi vagány volt. Örökösen üzletelt, s főleg kártyázott. Mindenkit megtanított legalább háromféle szerencsejátékra. De Dezső-Dénesre nem haragudott, amiért őt a színes lapok nem érdekelték. Most azonban Tótkomlósról levelet írt régi tanuló cimborájának. Bizalmas kérését nem akarta a m. királyi postára bízni, inkább rábeszélte a szüleit, hívják meg egy napra Trattner Emilt.

A fele sem igaz - TEMATIKUS PRÓZA-ÖSSZEÁLLÍTÁS

A focisták, a lovászok, az orvosok, a színészek és az írók. Meg az asztalosok. A kertész, a műtősfiú. E hazában mindenki tud anekdotázni. Legalább a kocsmában. De a pulton innen és túl jól adagolni az írók tudnak. Persze csak akkor, ha a másik életükben focisták, újságírók vagy orvosok. Idei első tematikus összeállításunkban adomázgatunk - egy kicsikét.