Nádasdy Ádám

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

A mesés Kelet

A mi családunk nem élt Romániában, gyerekkoromban nem is nagyon lehetett odamenni. Nagyapám viszont dunai hajós volt, a ’20-as, ’30-as években járta az Al-Dunát, s nyaranta elvitte a gyerekeit, így anyámat is. Tőle hallottam, hogy odalent egy rettentő édes, szirupos, cukros gyümölcsöt esznek, aminek a neve dulcsásza. Az én fülemnek ez egzotikusan, törökösen hangzott, mintha az Egri csillagokból lépett volna elő. A mesés Kelet! A távoli, titokzatos Balkán! Selyembugyogós, nevető fekete szemű, falak mögül kileső nők! Dulcsásza!

Tovább

A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!

Tovább

Tovább

Vannak, akik azt hiszik, hogy a német nyelv nehezebb az angolnál. De vajon létezik-e olyan nyelv, amely nehezebb a többinél? Milyen alapon lehet ezt kimondani? Sokan a magyarra mondják, hogy nehéz nyelv, viszont az olaszra, hogy könnyű. Az oroszra, hogy nehéz, az angolra, hogy könnyű. Mit jelentenek ezek a címkék?

Tovább

Tovább

A nyelvész tévedhet. A beszélő tévedhet. Tévedhet-e vajon maga a nyelv? Miféle nyelvi tévedések lehetségesek? Miket mondanak igazából az emberek? Minthogy mindig a valódi, élő adatok a legérdekesebbek, friss, mai adatokat kell fölvenni, és azokból kell megalkotni a nyelv leírását sine ira et studio, harag és részrehajlás nélkül. Kezdjük is el.

Tovább

Nagyon bonyolult fogalom az egyszerűség. Azt mondja a múltkor egy idős hölgyismerősöm: „Istenem, mennyivel egyszerűbb ma a világ, csak fogod a telefont és hívod New Yorkot, és 3 percen belül megtudod, amit akartál. Kislány koromban a levél egy hét alatt ért oda, a válaszra két-három hétig kellett várni.” No persze. Neki, a felhasználónak egyszerűbb, ám ez azért lehetséges, mert a világ hallatlanul bonyolult lett. Egyrészt maga a telefonkészülék, amit használunk, igen bonyolult szerkezet, másrészt egy komplex műszaki hálózat biztosítja a telefonkapcsolatot Szeged és New York között. A felhasználónak egyszerűbb lett, de a rendszer, a működési feltételek ezerszer bonyolultabbak. Mi egyszerű és mi bonyolult?

Tovább

Tovább

Sokáig úgy tartották a gondolkodó emberek, hogy minden nyelv egyforma. Azt persze látták, hogy a felszínen jócskán különböznek, hiszen ami ógörögül sítos, az magyarul kenyér, arabul khubz és románul pâine. De az egyformaságot nem ilyen felszínesen értették, hanem úgy, ahogy például minden város egyforma, hiszen mindegyikben van kereskedelem (azaz piac), védelmi intézmény, lakóhelyek, vízvételi lehetőség, kegyhely stb., miközben külsőre sokféle város van, nem is beszélve az ott élők vallásáról, konyhájáról, családnagyságáról. A város az város. Hasonló alapon gondolták a régiek, hogy a nyelv az nyelv, hiszen minden nyelv arra szolgál, hogy a szánk használatával közöljünk egymással dolgokat; minden nyelven el lehet mondani, ami szükséges; minden nyelvben vannak szavak, melyeket mondatokba kell rendezni.
Tovább

Tovább

A magabiztos újságíró hölgy odalépett hozzám, levette a szemüvegét (mely aranyláncocskán lógott a nyakában), s olyan hangon kérdezte, mint aki biztos a válaszban: igaz-e, hogy az angolok Shakespeare-t már csak szótárral tudják olvasni, míg mi magyarok gond nélkül megértjük a Halotti Beszédet? „Nem igaz", válaszoltam meglepve, mert ekkora szamárságot rég hallottam. Itt véget is érhetne a cikkem, mert - így tanították mestereim -, ha valami nem igaz, azt nem szabad cifrázni és magyarázgatni, mert a végén úgy tűnhet, hogy valami mégiscsak igaz belőle. De most mégsem leszek ilyen szigorúan elvszerű, mert a dolog igenis érdekes.

Tovább

Tovább

A nyelvész és az őszinteség

A Magyar Nyelvtudományi Társaság elnöke, Gombocz Zoltán professzor (vigyázat, minden „o"-ja rövid!) 1931-ben szokatlanul őszinte beszéddel nyitotta meg a Társaság éves közgyűlését. A címe Nyelvhelyesség és nyelvtudomány volt. „Tisztelt Társaság!", kezdte Gombocz, „A nagyközönség valamennyi nyelvtudományi probléma közül a nyelvhelyesség iránt érdeklődik legjobban. Ezzel szemben a nyelvészek érdeklődése nyelvhelyességi kérdésekkel szemben feltűnően csekély. A legtöbb nyelvész, ha nyelvhelyességi kérdésekben döntőbírónak felhívják, ha őszinte merne lenni, azt felelné: »Én a nyelv történeti fejlődését vizsgálom, törvényeket állapítok meg benne, de bírája nem akarok lenni«, vagy: »Magam is szeretném tudni, hogy mi a nyelvhelyesség«.

Tovább

Budenz egyáltalán nem volt gonosz. Tisztességes szaktudós volt, kiváló nyelvész: száraz és tárgyilagos pozitivista, a legszakszerűbb fajtából. Ezzel sok ellenséget szerzett (és szerez ma is) magának. A lelkünk romantikus fele ugyanis érzi, hogy a száraz tárgyilagosság valahol a gonoszság felé vezető első lépcső: tárgyilagos → érzelemmentes → szenvtelen → hideg → gonosz. És ez még a kisebbik baj. A helyzetet súlyosbítja, hogy Budenz német volt, egy virtigli labanc, ami ugyancsak a gonoszság felé mutat: német → fegyelmezett → szabálytisztelő → könyörtelen → gonosz. Mentségére föl lehet hozni, hogy egész felnőtt életében Magyarországon élt, magyarul írt és tanított, Budenz Józsefnek nevezte magát, a Tudományos Akadémia tagja lett (levelező tag 1861, rendes tag 1871); de a legfontosabb, hogy ő bizonyította be végérvényesen, hogy a magyar nyelv a finnugorból származik.

Tovább

Tovább

Tovább
Élet és Irodalom 2018