A két világháború következtében a magyarság súlyos veszteségeket szenvedett, nem kis részben saját kormányainak rossz döntései következtében. Elég, ha arra gondolunk, hogy a II. világháborúban kétszázezer magyar férfit küldtek a Don-kanyarba meghalni, ötszázezer zsidót gázkamrába, kétszázezer németet pedig kitelepítettek az országból. Ha csak ennek a népességnek, s meg nem született gyermekeiknek a hiányát tekintjük, könnyen belátható, hogy e történéseknek máig ható következményük van. A lakosság létszámának csökkenését a demográfiai előrejelzések már a múlt század 70-es éveiben jelezték. Csak az nem tudta, aki nem akarta, hogy 2000-től radikálisan csökken a magyarság lélekszáma. Ilyen vitális állapotban, továbbá váratlanul és felkészületlenül érte a magyarságot az európai integráció.

Milyen kisebbségpolitikára van szükség?

A rendszerváltás után, 1990-től az egymást követő magyar kormányok külpolitikájának három főiránya fogalmazódott meg: az európai integráció, a szomszédságpolitika és a határon túli magyarokkal kapcsolatos politika. Azóta a helyzet jelentősen megváltozott, mindhárom irányban alapvető változások mentek végbe, melyek többé-kevésbé mindenki számára ismertek. Az alábbiakban csak a határontúli magyarokkal fogok foglalkozni.

Posztfeudális rendies társadalmak - kisebbségek jövőkép nélkül