Váncsa István

Rigó úr a hét eleje óta államadósság-csökkentő happy hourt tart az Énekes Rigóban, borok, sörök és tömények délután hattól hétig fél áron. Rigó úr együtt érez városának magyar lelkületű, hazájuk és nemzetük sorsa iránt felelősséget vállaló polgáraival, akiket a múlt héten még súlyosan frusztrált az a tudat, hogy nem lehetnek ott se a budapesti, se a győri államadósság-csökkentő koncerten, így tétlenül kell nézniük, amint Mária országa az államadósság óceánjában fuldoklik, s végül a körötte hemzsegő tőzsdecápák martaléka lesz. Azóta viszont, hála Rigó úrnak, mindenki megkönnyebbült, evvel párhuzamosan délután hat és hét között az Énekes Rigóban talpalatnyi szabad hely nincs, a vendégek boldogok, és nem is akarnak hazamenni.

Tovább

Tovább

Polak, Węgier többé nem dwa bratanki, sőt nem is bratanki egyáltalán. Nincs bratankiság, háború van, egy mindenki ellen és mindenki ellenünk, immár a lengyelek is. Megírta az újság, hogy Stanisław Pięta és Arkadiusz Czartoryski képviselők Orbán Viktort támogató határozatot terjesztettek elő a szejmben, rámutatva, hogy az Unió Orbán országát zsarolja, és a belügyeibe avatkozik. El a vörös kezekkel a független Magyarországtól, hangoztatták Pięta és Czartoryski képviselők, majd mi történt? Magyarországot támogató indítványukat a szejm posztkommunista többsége leszavazta. Persze mi, magyar emberek, nagyon jól tudjuk, hogy a szejmben a Polgári Platform (az egyelőre még Orbán által alelnökölt Európai Néppárt tagja) és a vele koalícióban lévő Lengyel Néppárt birtokolja a többséget, vagyis a mi jobboldali barátaink szavaztak ellenünk, ám azt még jobban tudjuk, hogy a vörös kezek elérnek mindenhová.

Tovább

Magyarország az elmúlt másfél évben undok, agresszív, pökhendi, kekec és kiszámíthatatlan országgá avanzsált, újabban pedig beszámíthatatlanná fejlődött tovább.
Amiben most vagyunk, az a mentális államcsőd stádiuma.
Nem előzmények nélkül való ez se, valamit sejteni lehetett már korábban is, például tavaly júniusban, amikor Kósának és Szijjártónak pár mondattal sikerült bedöntenie a tőzsdét olyannyira, hogy Budapest költségvetése állítólag egyetlen nap leforgása alatt bukott tizenkétmilliárdot, a globális befektetési termékek értéke pedig ezermilliárdokkal zuhant. Utóbbi adat a Financial Times Kontárok Budapesten című korabeli kommentárjából való, a „kontárok" szó pedig nyilvánvaló understatement.
Tovább

Miniszterelnökünk most érettünk harcol, piás biciklisekért, akik játszi kedéllyel bolyongunk szent hazánk közutain, időnként elterülünk, majd talpra szökkenvén fennszóval dicsérjük az Urat. „Én most éppen a piás biciklisekért harcolok. Valaki azt találta ki, még valamikor régebben, hogy ha biciklin az ember iszik, akkor megbüntetik. Szerintem ez a magyar valóság teljes ismeretének hiánya alapján született", hangzott el az egyik kalmártévé riportműsorában, s kétség nem fér hozzá, hogy ez volt az elmúl másfél év legjózanabb három mondata, kormányoldalról legalábbis. Az pedig, hogy mivel érdemeltük ki miniszterelnökünk legkegyesebb jóindulatát, teljesen nyilvánvaló. A közúti közlekedés rendjéhez való unortodox hozzáállásunkkal, avval, ahogy kivilágítatlan kerékpárunkkal haladunk a sötét országúton, magunk se tudjuk, hová, cikázunk összevissza, mint a vízisikló, egyidejűleg foglalva el az úttest mindkét oldalát, kiszámíthatatlanul, a közlekedés összes többi résztvevőjét leszarva, állhatatosan bízva abban, hogy majd lesz valahogy, csak akarni kell - ez gyakorlatilag ugyanaz kicsiben, mint amit miniszterelnökünk nagyban csinál. Úgy kormányozzuk a biciklit, ahogy ő az országot, és megfordítva, a kölcsönös rokonszenv ebből fakad.
Tovább

Ujjong az ország: elkészült a Nemzeti Együttműködés Rendszere által megrendelt tizenöt reprezentatív festmény, illetve egyelőre csak tizennégy készült el, közülük is az egyiken a művész még dolgozik. Mi, szépre éhező magyarok, örömtől dobogó szívvel vesszük tudomásul, hogy a nemzet vagyona tizenöt (tizenhárom és fél) értékes műkinccsel gyarapodott, és persze eszünk ágában sincs megkérdezni, mért van az, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere újabban mecénásként domborít.
Tovább

Szathmári Erik drámaíró új művön dolgozik. Az „új mű" kifejezés persze nem jelenti azt, hogy lettek volna korábbi művek is, sőt meg kell mondanunk, hogy Szathmári Erik drámaíró egypár kérvényt leszámítva még semmifajta művet nem alkotott, még csak föl se merült benne, hogy ilyesmivel bíbelődjön, de hát sohase tudhatjuk, mit hoz a jövő. A minap elolvasta Bruce Willis magyar hangjának színi-igazgatói pályázatát, majd arra az eredményre jutott, hogy a szerző minden kétséget kizáróan zseni. Fogalmazványa csakis Piero Manzoni halhatatlan munkájához, a fél évszázada született Merda d\'artista (A művész szara) című sorozathoz fogható, amely ismeretes mód kilencven darab, egyenként háromdekányi szart tartalmazó konzervdobozból áll; Szathmári Erik drámaíró az egyik példányt a New York-i Guggenheim Múzeumban csodálhatta meg. Manzoni ezeket a dobozokat eredetileg a szó szoros értelmében aranyáron kínálta, de ma már még drágábbak, noha egyébként azt se lehet biztosan tudni, hogy a dobozban csakugyan szar van-e.
Tovább

Hadat üzentünk a mai kor kihívásainak, hadat üzentünk adósságainknak, hangoztatta múlt vasárnap a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, dicséretes összhangban avval, amit az ő legfőbb főnöke úton-útfélen mondani szokott. Evvel együtt most maradt bennünk némi bizonytalanság, ugyanis nem igazán értjük, hogyan lehetséges hadat üzenni egy kihívásnak, hiszen az a szó eredeti értelmében nem más, mint valakinek versenyre, küzdelemre, vetélkedésre, párbajra hívása, felszólítása, azaz átvitt értelemben hadüzenet. A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára szerint tehát hadat üzentünk a hadüzeneteknek, ami egyfelől oly ritka szép gondolat, hogy csak a legfőbb főnök retorikai teljesítményeivel vethető össze, másfelől viszont igen komolyan veendő kijelentés, hiszen most mégiscsak egy olyan ország hadügyminisztériumának a képviselője beszél, amely ország világhatalmaknak is hadat szokott üzenni, s amely mögött a legyőzhetetlen Magyar Honvédség csapásmérő ereje áll.
Tovább

Természetesen a jognak asztalára, ismertebb nevén az alaptörvény asztalára gondolunk, melynél, ahogy azt a költő megálmodta, mind egyaránt foglal helyet. Mendegél az ember az utcán, hopp, itt egy önkormányzat. Eredetileg ugyan az Ájtatos Krokodilba indultunk, hogy pár pohárkányi vadrózsaillatú magyar bort vegyünk magunkhoz, de most mégis betérünk előbb az önkormányzathoz az alaptörvény asztala miatt. Ha nem a saját szemünkkel látnánk, el se hinnénk talán, hogy van ilyen. Példányra amúgy nincs szükségünk, letöltöttük már rég, esténként a család kollektívan olvasgatja. „Nem ismerjük el történeti alkotmányunk idegen megszállások miatt bekövetkezett felfüggesztését", írja az alaptörvény.
Tovább

Tovább

Timosenko augusztus ötödike óta őrizetben van, Gyurcsány még mindig szabadlábon. Lemaradtunk, noha nyilvánvaló, hogy undok és felfuvalkodott kelet-európai országok volt miniszterelnökeinek börtönbe dugása csak akkor fog a CNN nyolcórás híreibe megfelelő hangsúllyal bekerülni, ha szinkronban történik. El kell érnünk, hogy a két ország bíróságai ugyanazon a napon hirdessenek ítéletet, és nagyjából egyfor¬mát. Médiában gondolkozzunk, híradókban, hírmagazinok címlapjaiban. Gyurcsány maga nem túl fotogén, Timosenko annál in¬kább, és kiváltképp az volt 2005-ben, amikor váratlanul Magyaror¬szágra látogatott. Ártatlanul csillogó őzikeszemek, rengeteg aranyfényű haj, el¬bűvölő mosoly. Nem kétséges, hogy a Time magazin az év embereivé, közelebbről az év fegyenceivé fogja őket választani, ehhez csak annyi kell, hogy az ukrá­nokkal lépést tartsunk. Barátainkat ma már amúgy se nyugaton keressük, keleti szomszédaink közül viszont Románia maga a színtiszta euró­paiság, mármint jelen állapotunkhoz képest, Ukrajna ellenben lelki rokonunk.
Tovább

Signora Capotondi péntek reggelenként előszedi a robotgépet, ráilleszti a dagasztótálat, beletesz negyed kiló kész kovászt, felönti fél liter vízzel, beleszór fél kiló nullás lisztet, a gépet bekapcsolja, és négy percig kavar. Aztán beleszór további harminc deka nullás lisztet, tíz deka grízes durumlisztet, másfél evőkanál sót. Dagasztja öt percig, majd egy üvegtálba továbbítja a kész kenyértésztát, konyharuhával letakarja, meleg helyre teszi. Teljes napra van szükség ahhoz, hogy megkeljen, lévén ez becsületes, régi vágású, kovászos kenyér, nem pedig élesztős. Másnap reggel fél hatkor bemegy a sütőbe, fél hétre elkészül, közben a frissen sült kenyér illata a lakás minden zugát betölti. Erre ébred a család, Signora Capotondi szombat reggelenként kézitusát kénytelen vívni szeretteivel, megakadályozandó, hogy a nyálcsordítón illatozó pane casarecciót azon melegében magukba tömjék. Legalábbis Signora Capotondi a lelke mélyén effajta küzdelemre készül, viszont az igazság az, hogy a friss házikenyérre éhező családtagok sokasága ma már egyes-egyedül Signor Capotondiból áll, ő pedig nem veti rá magát a még forró veknire, hanem türelmesen megvárja a colazionét, és akkor is csak pár falatot eszik.
Tovább

Munkásgyűlés egy budapesti vállalatnál csaknem négy évtizeddel ezelőtt, a szónok nem akárki, hanem Kossuth-díjas gazdaságtörténész, egyetemi tanár, akadémikus. Azt mondja, hogy a tőkés világban mélyreható válság bontakozik ki, míg viszont a szocialista világrendszer diadalról diadalra hág. Az üzemi lap hivatalból jelen lévő gyakornoka - aki mindennél jobban vágyott arra, hogy a válságtól sújtott tőkés világba háromévenként legalább egyszer és gyakorlatilag pénz nélkül kimehessen - megállapította, hogy ő nem érzi igazán azt az eruptív örömet, amelyet ennek az információnak ki kellett volna belőle váltania. Noha az idő tájt csakugyan mélyreható válság bontakozott ki a tőkés világban, ahogy azelőtt és azóta is több alkalommal, viszont a gyakornok úgy gondolta, hogy a nyugat Hadrianus kora óta szüntelenül hanyatlik, és valahogy mindig azok a népek járnak jól, amelyek együtt hanyatlanak vele. Nem pedig kevélykednek a saját trágyadombjukon, ahogy a szerencsétlenebb sorsú nemzeteknél szokás.
Tovább

Az Európai Parlament izgága kötekedőinek adtunk néhány kokit, leesett néhány saller, kiosztottunk néhány baráti tarkón legyintést, mondta a jövő embere a párt XXIV. kongresszusán, a küldöttek felállva éljenezték. Érthető, az Európai Unió (Magyarország nélkül számított) területe negy­venötször, lakossága ötvenszer, bruttó nemzeti összterméke nyolcvanöt­ször akkora, mint a mienk. Ámde mi mégse gazsulálunk nekik, hanem lehugyozzuk a fuksziájukat, és ha reklamálnak, leesik néhány saller. Fölemelő vízió ez, roppant életszerű, de mindenekelőtt na­gyon európai, így aztán nem csoda, hogy a jövő emberét nagyjából olyan többséggel választották újjá, amilyennel Rákosit volt szokás újjáválasz­tani annak idején, nyilván ugyancsak okkal.

Tovább

Nem titok, hogy ebben a tekintetben [értsd: a gazdaságra vonatkozólag] megkötöm a következő kormány kezét. És nemcsak a következőét, hanem a következő tíz kormányét, mondta Orbán a Kronen Zeitungnak. Most nagy itthon a csodálkozás, mert először is mi az, hogy megköti, másodszor ha ilyesmit forgat a fejében, akkor azt nem Kurt Seinitznek, hanem a magyar választópolgároknak kellett volna először elmondania.
Mármost a helyzet az, hogy két héttel ezelőtt csakugyan elmondta. Igaz, nem direktben a magyar választópolgároknak, hanem egy plenáris találkozón (amelyen az Európai Unió tagállamainak nemzeti parlamentjeiben és az Európai Parlamentben az európai ügyekre szakosodott különböző bizottságok képviselői vettek részt, röviden a COSAC-tanácskozáson), amiről a Népszabadság tudósítást közölt: „ne lepődjenek meg, ha azt olvassák az újságokban, hogy a magyar gazdasági rendszer pilléreiről a magyar parlament kétharmados, azaz alkotmányos erejű törvényt alkot".
Tovább

Önök a legnehezebb és egyben a legszebb pillanatban vállalkoztak a rendőri hivatásra. A hazának ma égető szüksége van Önökre, sokat is várunk Önöktől. És a becsületes munkáért Önök is sokat várhatnak a hazájuktól. Most az Önök szakmája is átalakul, az átalakulás lezárultával az Önök helyzete, erkölcsi, anyagi megbecsülése, életszínvonala jelentősen meghaladja majd a jelenlegit.
(Orbán Viktor beszéde a rendőr tiszthelyettesek avatásán,
Budapesten, 2011. március 6-án)

Arthur Guinness 1759. december 31-én bérbe vett egy sörfőzdét a dublini St. James\'s Gate-nél, a bérleti díj évi negyvenöt font, a bérleti szerződés időtartama kilencezer év. Negyvenöt font nagy pénz volt akkoriban, Arthur Guinness pedig felelősen gondolkodó úriember, huszonegy gyermek apja, aki nyilván igen alaposan mérlegelte, mit ír alá. Láthatólag arra a megállapításra jutott, hogy tízezer év sok volna, ahhoz a brit szigeteken létező jogi-gazdasági környezet nem eléggé kiszámítható, mondhatni instabil. Tízezer évre itt nem lehet szerződni.

Tovább

Több tucatnyi alapítvány annullálásáról intézkedett a nemzeti ügyek kormánya múlt év végén, a két ünnep közötti hét derűs napjaiban, amikor az egyszerű nép még a karácsonyt se heverte ki, de már a szilveszteri dáridóra készülődött. Kevesen vették észre, hogy nemzetünk nagyjai ezt az időszakot is szorgalmas munkával töltik, csak úgy szálltak a kormányrendeletek, mint pezsgőben a buborék, a 1316/2010. (XII. 27.) számú Korm.-határozat csupán egy volt közöttük, bár sokak számára a legfontosabb.
Tovább

A New York City Opera egyelőre nem tervezi a jövő évadot, írta múlt pénteken a Wall Street Journal, sőt egyáltalán semmit se tervezget mindaddig, amíg a büdzsé rendbetételére esély nem mutatkozik. Charles Wall, az opera új elnöke most a saját zsebéből tett be a kasszába két és fél millió dollárt, ez egyfelől igen dicséretes cselekedet, amelyet a Magyar Állami Operaház leendő elnökei is követendő példának tekinthetnek, másfelől bizonyos erkölcsi alapot teremt a szükséges takarékossági intézkedések meghozatalához, bár Amerikában az ilyesmi még így se egy rózsalugas. A szakszervezet és az opera közötti szerződés hamarosan lejár, ha nem sikerül újat kötni, sztrájk lesz. Sajnos az amerikai munkavállaló szakszervezetekbe van tömörülve, és masszív jogokat élvez, de nemcsak az olvasztár, a bányász és a szövőnő, hanem az operaénekes, a balett-táncos és a kórista is.
Tovább

Kedves Goldenberg Úr,

levele, amelyben a régi szentpétervári villamosremíz megmentése érdekében kéri a segítségemet, mélyen elgondolkodtatott. Ön szerint én egy demokratikus országban élek, ahol a nyilvánosság nemcsak a politikai szférát, hanem a gazdasági élet nagy hatalmú szereplőit is folyamatosan kontrollálja. Esetünkben például olyképpen, hogy én az első lépcsőben lerántom a leplet a TriGranit­ról, rámutatva, hogy ez a cég résztulajdonosa egy olyan vállalatnak, amely műemlékvédelmi szempontból aggályosnak tekinthető akciót készül Oroszországban végrehajtani. A második lépcsőben a TriGranit ezt a cikket elolvassa, majd késedelem nélkül előveszi az általa résztulajdonolt TeleGrad nevű vegyesvállalatot, és a lelkére beszél. A harmadik lépcsőben a TeleGrad, amely épp egy száznegyvenezer négyzetméteres kereskedelmi és kulturális központot szándékszik építeni Szentpéterváron, magába száll, jó útra tér, és az egész projektet elölről kezdi annak érdekében, hogy a védett műemléknek minősülő remíz megmaradjon. Végül a TeleGrad tulajdonosai összegyűlnek a régi villamoskocsiszínben, és könnyek között fogadják meg, hogy soha többé nem törik a fejüket olyan projekteken, amelyek más emberek remízeit veszélybe sodornák.

Tovább

Nagy változásoknak nézünk elibé.

Kiköltözik a királyi palotából az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Nemzeti Galéria, előbbi a lágymányosi híd környékén, az utóbbi pedig az 56-osok terén kialakítandó új múzeumi negyedben nyer méltó elhelyezést; ugyanoda költözik a Néprajzi Múzeum is. Helyükre - tehát a királyi palotába és a volt igazságügyi palotába - nyilván az az intézmény vagy személy kerül, amelynek vagy akinek a feladatköréhez ez a fajta építészeti környezet passzol leginkább. Ami pedig a múzeumi negyedet illeti, az a kulturális államtitkár szerint azért jön létre, hogy az eddig szétszórtan működő fővárosi múzeumi intézményeket összefogja.

Tovább
Élet és Irodalom 2018