Váncsa István

Hamarosan újabb küldeményt kapunk a miniszterelnöktől, legalábbis ez derül ki a Magyar Közlöny hétfői számában megjelent 1298/2012. számú kormányhatározatból, amely szerint Orbán most azért hegyezi lúdtollát, hogy a munkahelyvédelmi akcióval összefüggésben fogalmazzon episztolát az ő félázsiai népének, de az nem derül ki a rendeletből, hogy a levél mit fog tartalmazni. A lapzárta előtti utolsó percekig azt hittük, kérdéseket, ahogy ez a nemzeti konzultációnál megszokott. Akarja-e ön, hogy megmaradjon a munkahelye, vagy szeretné inkább elveszíteni, ez lett volna a logikus kérdés, amelyet a kormányfő a keblünknek szögez, hogy azután körmét rágva és remegő gyomorral várja a válaszunkat. Ami azt illeti, aggodalomra lett volna némi ok, tekintve, hogy a miniszterelnök előző levelére a megkérdezettek kilencvenkét százaléka nem reagált, ezt pedig nehéz elsöprő sikerként kommunikálni, bár az agitprop osztály iparkodik.

Tovább

Élet és bor: egy és ugyanaz.

Petronius

 Bacchus egyszer a Massicus hegység lábánál barangolva találkozott egy Falernus nevű parasztemberrel, aki meghívta őt a házába és megvendé­gelte avval a kevéssel, amit a kamrájában talált. Hálából az isten borrá változtatta a tejet, Falernus pedig mind megitta, és ájultan hortyogott másnapig. Mire felébredt, az egész hegyet szőlőtőkék borították, a későbbiekben pedig ezen a környéken alakult ki az antik világ leghíresebb borvidéke, amely az ager Falernus nevet kapta; az innen származó vi­num Falernum dicsőítése az ókori költőknek és borsznoboknak évszázadokra szóló munkát adott. Sőt nemcsak az ókoriaknak: „Falernumi borát a lemondásnak, / mely alvadt mézzel ömlik te feléd, / ott adatik nyugodt kortyokba nyelned / s a drága mérget, melytől szent a lét”.

Tovább

Ősztől megindulhat a lovas oktatás több általános iskolában is, ezzel a gyermekek közelebb kerülhetnek a lovas kultúra megismeréséhez – írja a kormányzati portál, állandó és felbecsülhetetlen értékű szellemi táplálékom, amelynek a tanulmányozása egyébként nem mindig felhőtlen öröm. Ezt a mostani bejelentést viszont csak üdvözölni lehet, függetlenül attól, hogy az oktatásügyben érintettek pillanatnyilag inkább annak a megismeréséhez szeretnének közelebb kerülni, hogy a szeptemberben hatályba lépő és az egész eddigi struktúrát fölforgató új közoktatási törvénnyel összefüggésben konkrétan kinek mi lesz a dolga, ki miért fog felelni és ki hogyan finanszírozza mindezt, már ha egyáltalán finanszírozza valaki.

Mindezt persze csak akkor vezetném elő, ha akadékoskodni akarnék, de hát nem akarok.

Tovább

Kormányunk, ha minden jól megy, hamarosan kisajátíthat bármit, amit akar. Épületeket, szántókat, erdőket, mezőket, ami csak megtetszik neki, és meg se kell indokolnia; a részletek a kormany.hu oldalon olvashatók. Önnön célját a törvényjavaslat a következőképp határozza meg: „…a kisajátítási eljárások gyorsítása, egyszerűsítése, ügyfélbarátabbá tétele, olcsóbb lefolytathatóságának elősegítése”. Az ügyfélbarát kisajátítás perspektívája már önmagában véve is szívmelengető, de a nóvum nem ebben, hanem egy barokkosabb felépítésű mondatban rejlik: „A javaslat bővíti azon esetek körét, ahol nem szükséges külön vizsgálni azt, hogy kisajátítással biztosított közösségi előnyök meghaladják a tulajdonelvonással okozott kárt, ugyanis a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügynek minősített beruházások esetében ezen feltétel értelemszerűen már fennáll.”

Tovább

A tündérmesének a valósághoz semmi köze nincs. Az idősebbek számára, akik még olvastak meséket, ez magától értetődik, a fiatalabbaknak kevésbé, így aztán nem csoda, hogy nemzetgazdasági miniszterünk világsikert aratott tévéinterjúját a honi közvélemény értetlenkedéssel fogadta, az általa mondottakat pedig boldog-boldogtalan összeveti a magyar gazdaság aktuális helyzetére vonatkozó adatokkal, aztán diadalittasan mutatja ki, hogy még csak nem is hasonlítanak. Pedig Matolcsy nem a valóságról beszélt, hiszen arról neki fogalma sincs, hanem a létezésnek amaz elfátyolozott dimenzióiról, melyeket csak ők ketten látnak, a két géniusz.

Tovább

Lázár frakcióvezető szembefordul mesterével, a nagy hatalmú, könyörtelen, sötét úrral, minthogy a demokráciát kell most néki megmentenie. Lázár frakcióvezető tudván tudja, hogy rettentő mentora úgy söpri el őt, ha akarja, mint orkán a galambszart, és azt is tudván tudja, hogy a sötét úr semmifajta feleselést nem tűr, viszont az ő demokratikus elkötelezettsége – Lázár frakcióvezetőé – oly hallatlan erejű és oly mélyen gyökerezik, hogy ehhez képest semmi se számít. Muszáj kiállnia a robogó gyorsvonat, sőt inkább cunami elé, magasba emelve a demokrácia szent zászlaját, mert ha nem így cselekedne, akkor nem felelne meg az önmagával szemben támasztott hallatlanul magas erkölcsi követelményeknek, továbbá az ő akaratának maximája nem érvényesülhetne általános törvényhozás elveként, vagyis Kant forogna a sírjában, és ezt Lázár frakcióvezető egy pillanatig el nem viselheti.

Tovább

Az Unió agrárpolitikája drága, pazarló és kártékony, elviszi a közös kassza felét, olvasható a Wall Street Journal hétfői publicisztikájában, eszerint tehát a Common Agricultural Policy leginkább a magyar gazdaságpolitikára hasonlít, s mint ilyen, hozzánk a lehető legközelebb áll.

Viszont a cikk azt is írja, hogy a CAP a közép- és kelet-európai gazdálkodókat hátrányosan különbözteti meg.

Du verdammter Mutterficker, kiáltja egy szittya hang a lelkünk mélyén, egyidejűleg mély együttérzés tölt el minket Antalffyék, Csányi, Hujber, Leisztinger, Mészárosék, Nyergesék, Zimmermannék és a többi hátrányos helyzetű magyar nábob iránt, ők ugyanis évente és hektáronként háromszáz eurónyi, azaz nagyjából nyolcvanhatezer forintnyi területalapú támogatást kapnak, míg ellenben a görögök hatszázötven eurót, ami százezer forinttal több.

Tovább

Nagyszombat délelőttjén a Blaha Lujza tértől a Rókus-templomig állt a sor, néhol a járda teljes szélességét elfoglalva. A téren sátor, rajta felirat: Ételosztás. A várakozókat nem engedik közel hozzá, a sor a tér sarkánál kezdődik, a vége pedig egyre távolabbra kerül. Még csak fél tizenegy van, az elöl állók nyilván reggel óta várnak, vagy ki tudja, talán hajnal óta. Nem állítanám, hogy angyali türelemmel, de várnak.

Tovább

Elöljárónk igazat szólt, Magyarország csakugyan nem lesz gyarmat. Ahhoz ugyanis, hogy valamely földterület gyarmattá váljon, kellenek először is gyarmatosítók, akik az illető térségben fantáziát látnak, és invesztálni is hajlandók bele. A gyarmatosítás többnyire avval indul, hogy a gyarmatosító hozza a pénzt. Elöljárónk maga is így látja, hiszen a minap arról beszélt, hogy a modern kor gyarmatosítója türelmesen cserkészi be áldozatát, éberségét elaltatja, zsebeit rengeteg pénzzel teletömi.

Mire a nyomorult föleszmél, addigra már a bőre alatt is pénz van, ő pedig „nem is érti, s aztán nem is akarja érteni, mi történik vele”.

Tovább

 „Az Unio csak el szeretné venni tőlűnk amit a szocik még nem adtak oda, pl:ivóvíz­kész­let, és attól félnek, hogy a kormánynak sikerűl egy erős gazdaságot kiépíteni, ezért támadják hazánkat. alegrövidebb időnbelűl ki kell lépni az unióból, a szocik által, és azelő­deik által felvett hitelek visszafizetését meg kell tagadni, a piacokat újra kell nyitni kelet felé és pár éven belűl felfejlődik az ország.a multikat ki kell zavarni az országból!” – írja a joallam.kormany.hu fórumon egy hozzászóló, aki az oldalon megnyilatkozó felelős állampolgárok szellemi elitjéhez tartozik. A többi észrevétel kevésbé tűnik lucidus­nak, evvel együtt azok is figyelemre méltók, mert fontos következtetésekre jutunk általuk. Rájövünk, hogy mentális tekintetben a kormány úgy viszonyul az övéihez, mint a levegőégben szárnyaló réti sas a mocsárhoz, amely fölött körözni szokott.

Tovább

Cserna-Szabó András–Fehér Béla: Ede a levesben. Gasztrokrimik. Magvető-M-Érték Kiadó, Budapest, 2011. 264 oldal,3490 Ft

Tovább

Rigó úr a hét eleje óta államadósság-csökkentő happy hourt tart az Énekes Rigóban, borok, sörök és tömények délután hattól hétig fél áron. Rigó úr együtt érez városának magyar lelkületű, hazájuk és nemzetük sorsa iránt felelősséget vállaló polgáraival, akiket a múlt héten még súlyosan frusztrált az a tudat, hogy nem lehetnek ott se a budapesti, se a győri államadósság-csökkentő koncerten, így tétlenül kell nézniük, amint Mária országa az államadósság óceánjában fuldoklik, s végül a körötte hemzsegő tőzsdecápák martaléka lesz. Azóta viszont, hála Rigó úrnak, mindenki megkönnyebbült, evvel párhuzamosan délután hat és hét között az Énekes Rigóban talpalatnyi szabad hely nincs, a vendégek boldogok, és nem is akarnak hazamenni.

Tovább

Tovább

Polak, Węgier többé nem dwa bratanki, sőt nem is bratanki egyáltalán. Nincs bratankiság, háború van, egy mindenki ellen és mindenki ellenünk, immár a lengyelek is. Megírta az újság, hogy Stanisław Pięta és Arkadiusz Czartoryski képviselők Orbán Viktort támogató határozatot terjesztettek elő a szejmben, rámutatva, hogy az Unió Orbán országát zsarolja, és a belügyeibe avatkozik. El a vörös kezekkel a független Magyarországtól, hangoztatták Pięta és Czartoryski képviselők, majd mi történt? Magyarországot támogató indítványukat a szejm posztkommunista többsége leszavazta. Persze mi, magyar emberek, nagyon jól tudjuk, hogy a szejmben a Polgári Platform (az egyelőre még Orbán által alelnökölt Európai Néppárt tagja) és a vele koalícióban lévő Lengyel Néppárt birtokolja a többséget, vagyis a mi jobboldali barátaink szavaztak ellenünk, ám azt még jobban tudjuk, hogy a vörös kezek elérnek mindenhová.

Tovább

Magyarország az elmúlt másfél évben undok, agresszív, pökhendi, kekec és kiszámíthatatlan országgá avanzsált, újabban pedig beszámíthatatlanná fejlődött tovább.
Amiben most vagyunk, az a mentális államcsőd stádiuma.
Nem előzmények nélkül való ez se, valamit sejteni lehetett már korábban is, például tavaly júniusban, amikor Kósának és Szijjártónak pár mondattal sikerült bedöntenie a tőzsdét olyannyira, hogy Budapest költségvetése állítólag egyetlen nap leforgása alatt bukott tizenkétmilliárdot, a globális befektetési termékek értéke pedig ezermilliárdokkal zuhant. Utóbbi adat a Financial Times Kontárok Budapesten című korabeli kommentárjából való, a „kontárok" szó pedig nyilvánvaló understatement.
Tovább

Miniszterelnökünk most érettünk harcol, piás biciklisekért, akik játszi kedéllyel bolyongunk szent hazánk közutain, időnként elterülünk, majd talpra szökkenvén fennszóval dicsérjük az Urat. „Én most éppen a piás biciklisekért harcolok. Valaki azt találta ki, még valamikor régebben, hogy ha biciklin az ember iszik, akkor megbüntetik. Szerintem ez a magyar valóság teljes ismeretének hiánya alapján született", hangzott el az egyik kalmártévé riportműsorában, s kétség nem fér hozzá, hogy ez volt az elmúl másfél év legjózanabb három mondata, kormányoldalról legalábbis. Az pedig, hogy mivel érdemeltük ki miniszterelnökünk legkegyesebb jóindulatát, teljesen nyilvánvaló. A közúti közlekedés rendjéhez való unortodox hozzáállásunkkal, avval, ahogy kivilágítatlan kerékpárunkkal haladunk a sötét országúton, magunk se tudjuk, hová, cikázunk összevissza, mint a vízisikló, egyidejűleg foglalva el az úttest mindkét oldalát, kiszámíthatatlanul, a közlekedés összes többi résztvevőjét leszarva, állhatatosan bízva abban, hogy majd lesz valahogy, csak akarni kell - ez gyakorlatilag ugyanaz kicsiben, mint amit miniszterelnökünk nagyban csinál. Úgy kormányozzuk a biciklit, ahogy ő az országot, és megfordítva, a kölcsönös rokonszenv ebből fakad.
Tovább

Ujjong az ország: elkészült a Nemzeti Együttműködés Rendszere által megrendelt tizenöt reprezentatív festmény, illetve egyelőre csak tizennégy készült el, közülük is az egyiken a művész még dolgozik. Mi, szépre éhező magyarok, örömtől dobogó szívvel vesszük tudomásul, hogy a nemzet vagyona tizenöt (tizenhárom és fél) értékes műkinccsel gyarapodott, és persze eszünk ágában sincs megkérdezni, mért van az, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere újabban mecénásként domborít.
Tovább

Szathmári Erik drámaíró új művön dolgozik. Az „új mű" kifejezés persze nem jelenti azt, hogy lettek volna korábbi művek is, sőt meg kell mondanunk, hogy Szathmári Erik drámaíró egypár kérvényt leszámítva még semmifajta művet nem alkotott, még csak föl se merült benne, hogy ilyesmivel bíbelődjön, de hát sohase tudhatjuk, mit hoz a jövő. A minap elolvasta Bruce Willis magyar hangjának színi-igazgatói pályázatát, majd arra az eredményre jutott, hogy a szerző minden kétséget kizáróan zseni. Fogalmazványa csakis Piero Manzoni halhatatlan munkájához, a fél évszázada született Merda d\'artista (A művész szara) című sorozathoz fogható, amely ismeretes mód kilencven darab, egyenként háromdekányi szart tartalmazó konzervdobozból áll; Szathmári Erik drámaíró az egyik példányt a New York-i Guggenheim Múzeumban csodálhatta meg. Manzoni ezeket a dobozokat eredetileg a szó szoros értelmében aranyáron kínálta, de ma már még drágábbak, noha egyébként azt se lehet biztosan tudni, hogy a dobozban csakugyan szar van-e.
Tovább

Hadat üzentünk a mai kor kihívásainak, hadat üzentünk adósságainknak, hangoztatta múlt vasárnap a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, dicséretes összhangban avval, amit az ő legfőbb főnöke úton-útfélen mondani szokott. Evvel együtt most maradt bennünk némi bizonytalanság, ugyanis nem igazán értjük, hogyan lehetséges hadat üzenni egy kihívásnak, hiszen az a szó eredeti értelmében nem más, mint valakinek versenyre, küzdelemre, vetélkedésre, párbajra hívása, felszólítása, azaz átvitt értelemben hadüzenet. A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára szerint tehát hadat üzentünk a hadüzeneteknek, ami egyfelől oly ritka szép gondolat, hogy csak a legfőbb főnök retorikai teljesítményeivel vethető össze, másfelől viszont igen komolyan veendő kijelentés, hiszen most mégiscsak egy olyan ország hadügyminisztériumának a képviselője beszél, amely ország világhatalmaknak is hadat szokott üzenni, s amely mögött a legyőzhetetlen Magyar Honvédség csapásmérő ereje áll.
Tovább

Természetesen a jognak asztalára, ismertebb nevén az alaptörvény asztalára gondolunk, melynél, ahogy azt a költő megálmodta, mind egyaránt foglal helyet. Mendegél az ember az utcán, hopp, itt egy önkormányzat. Eredetileg ugyan az Ájtatos Krokodilba indultunk, hogy pár pohárkányi vadrózsaillatú magyar bort vegyünk magunkhoz, de most mégis betérünk előbb az önkormányzathoz az alaptörvény asztala miatt. Ha nem a saját szemünkkel látnánk, el se hinnénk talán, hogy van ilyen. Példányra amúgy nincs szükségünk, letöltöttük már rég, esténként a család kollektívan olvasgatja. „Nem ismerjük el történeti alkotmányunk idegen megszállások miatt bekövetkezett felfüggesztését", írja az alaptörvény.
Tovább
Élet és Irodalom 2017