Váncsa István

Böhm úr a NOSZF centenáriumán elolvasta a Washington Post tartalmas meg­emlékezését, majd késedelem nélkül önrendelkezni indult. Ez utóbbit illetően lentebb még elmondunk emezt-amazt, előbb azonban a WP cikkéről annyit, hogy szerzőjének véleménye szerint a bolsevizmust nem kell gyászolni, elevenebb, mint valaha, Trump, Orbán, Nigel Farage, Le Pen és Kaczyński pedig a közhittel ellen­tétben nem a szélsőjobbot erősítik, hanem ordas neobolsevikok mind az öten. Böhm úr szívét erősen megdobogtatta az a körülmény, hogy a cikkben a nevek a fönti sorrendben álltak. Első Trump, a második Orbán, majd tőle lemaradva a többiek. Vagyis az európai neobolsevizmus Mária országának véráztatta földjén hajtotta ki legszebb virágait, a kontinens forradalmárainak élén a magyarok föl­kent vezetője halad, mint Delacroix festményén a Szabadság, amikor a népet a barikádokra vezeti.

Böhm úr azonban, mint említettük, egyelőre még nem a barikádokra indult, ha­nem önrendelkezni, ugyanis egy másik helyen azt olvasta, hogy a rohamrendőr­ség már kiszállította az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (eeszt) beindu­lásához szükséges kártyaolvasókat a háziorvosoknak, némelyiknek nem is egyet vittek, hanem ötöt, sőt állítólag olyan is volt, akinek hetet, ám aki ezt rosszallja, pórul járhat. A neobolsevik mintaállam nem tökörészik, hanem teljesít, azaz, ha valami lassabban megy a vártnál, akkor a fegyveres erőket és testületeket mozgó­sítja. Igazából a harckocsizó hadosztályait is örömest bevetné, sajnos azonban ef­féléi nincsenek, így aztán marad a rohamrendőr, aki végrehajtja a parancsot, ha esik, ha fú. A háziorvos tehát nem annyi készüléket vesz át, amennyit ő szükséges­nek lát, hanem amennyit visznek neki, és ha emiatt duzzog, megetetik vele az ös­szeset.

Tovább

Magyarországon egy harmadik legenda terjedt el és él még ma is, ez egy Peter Wendler nevű bécsi pékhez kapcsolódik, akit némelyek szerint Kul­czycki vett rá a kiflisütésre, mások szerint a saját ötlete volt. Zsemley Osz­kár A magyar sütő-, cukrász- és mézeskalácsos ipar története című, 1940-ben megjelent munkájá­ban az áll, hogy „A törökök… elvonultak Bécs falai alól és a város falain kívül volt Stefans templom tornyára, ahova a tö­rökök kitűzték a félholdat, visszakerült a kereszt. Ekkor, 1529-ben, készí­tette a török félhold formájára az első kiflit egy Wendler nevű sütőmes­ter.”

Bécsben másképp tudják. Az osztrák kormányzati honlapon (ahol egyéb­ként a legenda föntebb említett korábbi verzióiról is szó esik, tehát a derék Alfred Gottschalk nem az ujjából szopta őket) az olvasható, hogy Wendler az 1683-as ostrom idején készített volna először holdsarló alakú péksüte­ményt azzal a cél­lal, hogy a török félholdat gúny tárgyává tegye, ám ennek a verziónak – írja a kormányzati oldal – ellene mond az az ismert körül­mény, hogy Peter Wendler 1680. december hatodikán meghalt. (Továbbá ellene mond a Zsemley által kö­zölteknek is, hiszen aki 1680-ban szende­rült jobblétre, az 1529-ben kiflit aligha süthetett.) Másfelől pedig a Step­hansdom tetején levő félhold és hatágú csillag az osztrák kormány szerint nem az iszlámot, hanem a világi és a lelki hatalom (a császárság és a pápa­ság) egységét volt hivatott megtestesíteni, ott is maradt 1686-ig, akkor vál­totta föl a kereszt.

Tovább

Tovább

Nincs benne a farvíz az értelmező szótárban, vetette a szememre az Alpen­flüstern kalapot viselő idősebb, szigorú úrinő, és hosszú, csontos mutatóujjával vádlón böködte a mellkasomat. Éppen fizettem a pénztárnál, és mentem volna tovább, amikor az ismeretlen, ám zord küllemű hölgy – nevezzük a továbbiakban Gudrunnak – hozzám lépett, és arról számolt be, hogy a nemzet karizmatikus vezetőjének ünnepi beszéde szerint a globalizáció farvizén pénzügyi birodalmak emelkednek. Megköszöntem az értékes útbaigazítást, és indultam az ajtó felé, ám Gudrun az utamat állta, mert tudtomra kívánta adni, hogy ez a bejelentés a társadalom közügye iránt érdeklődő szűk köreiben némi konsternációt okozott. Az úri közönség megosztott abban a tekintetben, hogy a nemzet karizmatikus vezetője mekkora marhaságokat képes szemrebbenés nélkül a kamerába mondani. Némelyek szerint bármekkorákat, mások szerint viszont mégis kell legyen valami határ. Hátha a farvíz olyasvalami, mint például az Antarktisz jégpáncélja, ami víz ugyan, halmazállapota folytán azonban lehet rá építeni például kutatóállomásokat, ha birodalmakat nem is. Megint mások úgy vélik, hogy a farvíz inkább olyan, mint az agyvíz, csak nem az agyban van, hanem a farban, viszont mindezt nem lehet ellenőrizni, mert a farvíz szó a közkézen forgó szótárakból kimaradt.

Tovább

Tovább

Tovább

Aktív, biztonságos, boldog időskor. Ezt kínáljuk a nyugdíjasoknak, olvasható az mszp.hu nyitóoldalán Botka lemondása után egy nappal. Persze van itt más is, in­gyen első diploma, ez nyilván azokat a fiatalokat szólítja meg, akik még egyetlen diplomát se gyűjtöttek be, lévén egyelőre középiskolások, viszont joggal tételezhe­tő fel róluk, hogy üres óráikban a parlamenti pártok weboldalain kalandoznak. Elég volt, zavarjuk el őket – az előtérben Rogán, Matolcsy, Mészáros és Orbán markáns arcéle ugyanabban a stílben, ahogyan a Simicska-féle plakátokon szok­tak volt megjelenni. Ezt látja az oldalon web tétova vándora, aki alkohol vagy drog hatása alatt, vagy szimplán csak önbüntető szándékkal odatévedt. Botkát il­letően semmit se lát, az ő lemondását az mszp.hu hírei között sem említik, és nyil­ván soha nem is fogják említeni, ő nincs, nem is volt, vö. Kamenyev, Kirov, Troc­kij meg a többiek.

Apropó plakátok, csak az eljövendő nemzedékek teljesebb körű tájékoztatásának céljával említjük, hogy a nem létező ember lemondását követő napra virradóan Veszprém utcáin felbukkant egy kósza forradalmár, maga Simicska Lajos, kezé­ben festékszóró flakonnal, és üresen maradt plakáthelyekre írta fel lángbetűkkel a halhatatlan szentenciát, amelyet az utókor az idők végezetéig az ő nevéhez fog társítani. Eötvös József azt mondta, hogy az ember gyengeségeit semmi se nagyít­ja fel jobban, mint a hatalom, Táncsics azt, hogy a szabad sajtó minden általa tör­tént hibát maga meg is orvosol, Simicska azt, hogy Orbán Viktor egy geci. (Érde­kes vonása a magyar köznyelvnek, hogy a markáns neheztelés kifejezésére a sper­ma szó vulgáris megfelelőjét használja, nem tudni, miért. Eiaculatum est liquor organicus, quod praeter liquorem seminalem spermatozoa ad propagandam vitam necessaria continet.)

Tovább

Tovább

Mit jelent ma az, hogy orbánista vonalat képvisel egy hírportál? Ezen kérdésen eddig még sohase gondolkodtunk, hiba volt, ám ami késik, nem múlik. P. Tibor nevű kedves olvasónk felhívta a figyel­münket egy, a youtube-on elérhető videóra, megnéztük, sokat tanultunk be­lőle. A felvétel a Fidelitas nyári egyetemén készült, a szervezet szó­vivője a föntebb leírt kérdést szegezte a 888.hu munkatársának, de hozzá is fűzött valamit: „Ezáltal ti egy közösséget képviseltek, egy közösségnek a hangját akarjátok interpretálni, esetleg ez egy sze­mélyikultusz-építés?”

A kérdés, mint látjuk, egyenes, bátor, köntörfalazás nélküli, a válasz hasonló. „Személyikultusz-építés semmiképpen sem, és mint sokan gondolják, nem is abból áll, hogy naphosszat segget nyalunk.” Nyil­ván fölösleges hangsúlyoznunk, hogy az idézett mondatban egy fél­reismert, méltatlanul alábecsült, sértődött ember nyilvánul meg, aki szeretné a dolgokat egyértelműen a helyükre rakni.

Tovább

Tovább

Orbán Viktor néha szőrén-szálán eltűnik, senki se tudja, merre jár, találgatások kelnek lábra, az emberek locsognak mindenféle hülyeségeket. Már aki, persze, mert mi nem vagyunk olyanok. Mi olvasunk a jelekből, ezért aztán régóta tudjuk, hogy Orbán Viktor ilyenkor a Pilisben jár, megmássza a Nagy-Kevélyt, és ott, azon a spirituális helyen, amelyhez őt transzcendens kötelékek kapcsolják, közvetlenül Istennel társalog. Nem egészen úgy, mint Mózes, de hasonlóképp. „Leszálla tehát az Úr a Sinai hegyre, a hegy tetejére, és felhívá az Úr Mózest a hegy tetejére, Mózes pedig felméne.” (2Móz 19.20) Mostanra ez annyiban változott, hogy felméne Orbán Viktor a Nagy-Kevélyre, és lehívá magához az Urat, az Úr pedig lejöve. Például azért, hogy átvegye Orbán Viktortól a gránitszilárdságú törvénytáblákat, persze nem kontroll és jóváhagyás céljából, hanem mint tiszteletpéldányt. Neki e tekintetben és minden másban egyetértési joga van csupán, de annak is örül.

Tovább

Tovább

Christian Kern osztrák kancellár azt nyilatkozta az Österreich című bulvárlapnak, hogy Lengyelország és Magyarország semmibe veszi az európai alapértékeket, felszámolja a demokráciát, korlátozza a sajtószabadságot, mindezt pedig talán nem az európai adófizetőknek kéne finanszírozniuk. Szijjártó Péter magyar külügyminiszter erre úgy reagált, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia megszűnt, Kern csak ne ácsingózzon a magyaroknak járó uniós pénzre, az a mienk.

Kormányának álláspontját ismertetve Szijjártó úgy köpködi ki a szavakat, mintha valamilyen gusztustalan matériától kívánna szabadulni. Mint a bulinegyedben vomitáló turista, aki a Goldscheider-ház előtti járdát egyazon éjszakán harmadszor tiszteli meg. Arckifejezése méla undort tükröz, de a megszokásból fakadó egykedvűséget is; ez van, legyünk túl rajta mielőbb. Gyanítjuk egyébként, hogy bő húsz évvel ezelőtt bencés gimnazistaként a fönti reagálást minősíthetetlenül alpárinak, bárdolatlannak és silánynak találta volna, de hát ő már nem diák, hanem capo bastone, dolga nem az, hogy a don utasításáról véleményt mondjon, hanem hogy végrehajtsa. Teszi a dolgát, bármi legyen is az.

Tovább

Úgy kezdődött, hogy a nyolcvanas évek derekán egy antikváriumban Julia Child 1961-es kiadású francia szakácskönyvére bukkant. Azonnal meg is vásárolta, ebből remélvén megtudni, hogyan főzi kakaslevesét a művelt francia. De nem tudta meg. Az egyébként példamutató alapossággal megírt, tankönyvszerű munka öreg kakasról csupán egyetlen alkalommal ejt szót, ott pedig azt mondja, hogy öreg kakasnak a ti­zenkét hónaposnál idősebb állatot tekintjük, és az ilyet csakis alaplé készí­téséhez használjuk fel. Viszont közli a coq au vin receptjét, amelyhez rántani való (három us­que öt hónapos) csirkét javasol. Wildschwein úr ezen fölöttébb csodálko­zott, de to­vábbi évtizedek elmúltával elfogadta, hogy a franciák a kakast nemzeti szimbólu­muknak tekintik ugyan, húsáért azonban nem igazán rajonganak.

Tovább

Tovább

Július negyedikén kelt határozatával a haza atyja személyesen vett el kilencvenmilliót a „Szociális humánszolgáltatók részére biztosított szociális- és gyermekvé­delmi pótlék” elnevezésű rubrikából, hogy a versenysport támogatására fordítsa. Megteheti, nemcsak azért, mert ő a kormányfő, hanem azért is, mert különféle el­szólásaiból egyértelműen kiderül, hogy alig titkolt meggyőződése szerint ő valójá­ban a magyarok fejedelme, s ennélfogva akaratának alkotmányos vagy egyéb kor­látja nincs. Ő a kormány, ő a parlament, ő a magyar nép, ő Magyarország. Pénte­ken egyebek között ezt mondta a rádióban: „[A] Mol 25 százalékát úgy kellett visszavásárolnom [...] az oroszok zsebéből... Tehát Magyarország megvédte a leg­nagyobb energiacégét.” Az egyik mondatban ő vásárolja vissza, a másikban Ma­gyarország védi meg. Ő és Magyarország ugyanaz.

Kilencvenmillió amúgy nem pénz. Mészáros Lőrinc ebéd után elszunyókál a ka­rosszékében, s mire fölébred, megkeresett kilencvenmilliót, vagy akár többet is. Ha pedig ezt az összeget a szociális, gyermekvédelmi, oktatási vagy egészségügyi ágazatok költségvetéseihez mérjük, akkor a légypiszoknál is kevesebb. Viszont ép lelkű és elméjű közéleti ember agyában fel nem ködlene az a gondolat, hogy a szo­ciális és gyermekvédelmi akármicsodától egy huncut petákot is elvegyen, ez ugyanis olyan, mint istentisztelet után a papné dáliáit lehugyozni. Büntetőjogi konzekvenciája nincs, finom lelkű politikus ilyet mégse csinál. Más kérdés, hogy a társadalomtudományok mai állása szerint a hatalom birtoklása a mentális egész­ség rovására megy, a totális hatalom birtokosa pedig totálisan becsavarodik, ön­magát sérthetetlennek és mindenhatónak, alattvalóit nemlétezőnek tekintve, ev­vel együtt a szekér megy tovább, ameddig megy. Amikor mégis megáll, akkor majd némelyek fognak csodálkozni, legfőképp maga a fejede­lem.

Tovább

Tovább

Magyarország egészségügyi teljesítménye nemzetközi téren is figyelemre méltó, és más országoknak is hasznos példát adhat, ezt mondta Semjén Zsolt a kelet-közép-európai országok és Kína egészségügyi minisztereinek szakmai konferenciáján, a publikum pedig azóta is csodálkozik. Az egészségügyi rendszerek működését nemzetközi intézetek vizsgálják és vetik össze, kutatási eredményeik nyilvánosak, az egészségügyi miniszterekről pedig feltehető, hogy a vonatkozó adatokat jól ismerik. Előttük hazudozni rájuk nézve sértő, a beszélőre nézvést lealacsonyító, amúgy pedig semmi értelme nincs.

Hacsak figyelembe nem vesszük, hogy a magyar miniszterelnök-helyettes a külföldi vendégeket élő díszletként kezeli, nem hozzájuk, hanem a hazai hívekhez beszél, az ő feltételezett szellemi nívójukon. Nem igazán kelti lucidus elme benyomását, hogy extrém mód tapintatosan fejezzük ki magunkat, de hát pont ez a cél. Továbbá épp ezért előnyös, hogy Magyarország kormánya egészségügyi tárca nélkül működik, ahogyan oktatásügyi tárcája sincs. Mi ezekben a dolgokban annyira jók vagyunk, hogy evvel a két területtel foglalkoznunk se kell, elég, ha néha fejbe vágjuk őket a kapanyéllel, utána békésen szöszmötölnek, mint a konda az erdő szélén.

Tovább

Tovább

Hétfőn lapátra került a közmédia főszerkesztője, összefüggésben a miniszterelnök családjának gyanús bányaügyeivel, de nem azért került lapátra, mert a média munkatársai ezeket az ügyeket megpiszkálták, hanem épp ellenkezőleg. Azért, mert nem piszkálták, vagy legalábbis nem eléggé. Továbbá mindez nem nálunk történt, hanem Finnországban, ahol a miniszterelnöki retyerutyának nem bányája van, hanem acélműve. A bánya, amelyről alább még szó lesz, a finn államé, és ennek megfelelően pénznyelő gépként működik, ahogy az általában lenni szokott. Probléma akkor állt elő, amikor a Juha Sipilä miniszterelnök által közpénzen hizlalt fekete lyuk hatalmas megrendelést adott a Katera Steelnek, vagyis az acélműnek, amelyet Juha Sipilä apja hozott létre, most pedig Sipilä gyereke és nagybátyja tulajdonol.

A miniszterelnök tehát közpénzt folyat a Talvivaara, vagy más néven Terrafame nevű bányába, majd ennek a pénznek egy nagyobbacska hányada a miniszterelnöki család cégének bankszámláját vastagítja. Ki másét, kérdezhetnénk, hiszen a mi legjobb tudomásunk szerint ez így szokás, így illő, sőt nem is lehetne másképp. Ennek a belátásához még újságot se kell olvasnunk, kimegy a magyar ember a Kerepesi útra, és látja a saját szemeivel, ahogy a Nehéz Kő kamionjai a Nemzeti Lovarda (közismert nevén a Tattersall) felújításához hordják a követ.

Tovább
Élet és Irodalom 2017