Huszár Ágnes

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Jenny Erpenbeck: Megy, ment, elment. Fordította Blaschtik Éva. Park Kiadó, Budapest, 2017, 307 oldal, 3490 Ft

Szinte észre sem veszi, de az idegen sorsok lassacskán a saját személyes történetét is más megvilágításba helyezik. Rádöbben: az ő élete is meneküléssel kezdődött. Anyja karján utazott csecsemőként a Szudéta-vidéki szülőföldről nyugat, a német főváros felé. Ami aztán NDK-s polgárokként keletté vált számukra, majd pedig igazi nyugattá az ország újraegyesülésével. Így kap ma Richard nyugati professzori nyugdíjat, alig keletibbet, kevesebbet, mint az igazi nyugatiak. Ennek a belátásával relativizálódik a regény elején kőkeménynek tűnő helyi-idegen, polgár-bevándorló ellentét. A csak nevében demokratikus NDK-s félmúlt, a töredékesen lezárt náci múlt pedig a jelen értelmező keretévé rendeződik. Az idősíkok ugyan egybecsúszhatnak, de csak a múlt bűneivel való szembenézés nyitja meg a békés jövő lehetőségét: „Az afrikaiak bizonyára nem is tudják, ki volt az a Hitler, mégis: csak akkor vesztette el Hitler valóban a háborút, ha ők most túlélik Németországot.” (57.)

Tovább

Lévai Jenő: „...csak ember kezébe ne essem én...”

Bedecs László: Egy lehetséges változat

Mezei Gábor: Fordítás és anyagiság

Gömöri György: Magyar–lengyel változatok

Tovább

Tovább

Tovább

Horváth István: Szerkesztő a vészkorszakban. Illyés Gyula és a Magyar Csillag. Múlt és Jövő Könyvkiadó, Budapest, 2014, 255 oldal, 3700 Ft

Horváth István: Szerkesztő a vészkorszakban. 2. Levelek Illyés Gyulához 1935–1945. Múlt és Jövő Könyvkiadó, Budapest, 2016, 161 oldal, 3500 Ft

Illyés szerkesztőként megpróbálta elsimítani az irodalmi élet egységét megbontó népi-urbánus ellentétet azzal, hogy mindkét táborból kért fel szerzőket. A szerkesztés munkáját megnehezítette, hogy a második zsidótörvény értelmében a 6%-ot nem haladhatta meg a publikáló szerzők között a zsidók aránya. Illyés ennél sokkal több helyet juttatott nekik a lapban, jogosan mondta több évtizeddel később egy interjúban: „A folyóirat – még utolsó megjelent számának is – huszonegy munkatársa közül csaknem minden harmadik zsidó volt; 1944-ben a szenvedés és halál mélységeiből e folyóirat borítólapja mutatta fel Halász, Pap, Radnóti, Sárközi, Szerb, Vas, Zelk nevét”.

Tovább
Élet és Irodalom 2018