Lackfi János

Tovább

Ne lógjak már állandóan rajta, mondja anyám, ekkora nagylánytól igazán túlzás, szerencse, hogy nem akarom babakocsiban tolatni magam, vagy cumikázni vagy az ujjamat szopni.

Övön aluli, hogy erre célzott, mert már évek óta nem, és biztos emlékszik, milyen nehéz volt leszokni róla, még néha most is, amikor felébredek, de még éppen csak felébredek, ott hintázom az ébredés legperemén, még most is elindul a hüvelykujjam magától, nem is én mozgatom, és csak, amikor hozzáér a szájamhoz, csak akkor riadok fel, mint akit áram rázott meg, gyorsan eldugom a kezemet, mintha bárki megláthatná, mintha történt volna valami, mintha lenne mit meglátni, mintha volna ott valaki.

Tovább

Tovább

Tovább

A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!

Tovább

A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!

Tovább

A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább
Élet és Irodalom 2018