Kovács Zoltán

A miniszterelnök egyik novemberi rádiónyilatkozatában – látva a káoszt, de legfőképpen érzékelve azt a fölháborodást, amelyet az internetes szolgáltatások megadóztatásának terve kiváltott –, mintha korábban nem is ő lett volna a köznyelvbe netadóként épült ötlet atyja, váratlanul bölcselkedni kezdett arról, hogy milyen károkat okozhat, ha egy mégoly jó rendelkezést is előkészítetlenül, megfelelő kormányzati fölvilágosítás nélkül alkot meg a törvényhozás. Meg kell értetni a bevezetni kívánt intézkedés célját, értelmét – bölcselkedett tovább –, mert csakis így tudnak azonosulni vele az emberek, és ez az azonosulás elengedhetetlen a végrehajtást illetően. (Ez a gondolat a jogbölcseleti tankönyvekben a jogalkotás és az állampolgári jogkövetés egyik alfejezete, kitalálni sem kell, az sokkal érdekesebb, hogy négy évig miért nem jutott eszébe a tétel.) 

Tovább

Tovább

Tovább

A keleti nyitás lehetett volna akár egy gazdasági stratégia progresszív eleme is. A nyugati kapcsolatok kiegészítése olyan, a földrajzi és történelmi múltunkból adódó helyzeti előnnyel, amely gazdagítja azt a kapcsolatrendszert, amelyhez húsz éve csatlakoztunk. De nem lehetett, mert az, amit ez a kormány keleti nyitásként igyekezett eladni a bel- és a szövetségesi politikában, az nem a gazdaság kiegészítő elemcsoportja lett volna, hanem a politikai hatalomgyakorlás egy kevéssé ellenőrzött modelljének importálása: a Tusnádon fölsorolt országok intézményi ellensúlyok nélküli hatalmi berendezkedése. Ez a keleti nyitás tartalma. Tudatos és módszeres elszakadás az atlantista hatalomgyakorlástól és politikai kultúrától, ezzel párhuzamosan valamiféle politikai-eszmei betagozódás a keleti országok kézi irányítású, ahogy a miniszterelnök azeri barátja fogadásán mondta, egyszerűbb országvezetési gyakorlatba. Ez pedig mi mást jelentene, mint a demokratikus intézmények megszüntetését vagy jogkörük jelentős szűkítését, az előzetes egyeztetések nélküli kormányzati döntések gyakorlatát, látszatparlament működtetését és a civil mozgalmak gyengítését. 

Tovább

Tovább

Tovább

Orbán Viktor lesz az első magyar kormányfő, aki valószínűleg nem képes majd demokratikus körülmények között távozni a politikai életből. Amikor majd elveszti politikai erejét, visszafelé nem áll már rendelkezésére demokratikus út: azt ugyanis az idők során maga számolta fel. Nem túl bonyolult képlet.

Hogy ez a távozás ebből adódóan milyen lesz, milyen nem demokratikus úton lép le a magyar politikai színpadról, nem tudni. Lehet, hogy szimpla eloldalgás, olyan, mint Schmitt Pál államelnöké, aki kormánypárti vastaps közepett vonult el, valószínűleg mindenki megelégedésére, beleértve a vastapsoló kormánypártiakat is. Rossz beszédeivel, még rosszabb helyesírásával, pláne a plágiumüggyel nagy teher volt már az államéletben, viszont megtett mindent, amit csak kért tőle Orbán. „Nem fék akarok lenni, hanem motor” – ezt a közlekedésszakmai gondolatot hagyta ránk örökül, és egy kézjegyével ellátott, rossz minőséggel szövegezett demokráciaellenes alkotmányt. 

Tovább

Tovább

Tovább

Akkor most láthatjuk, hova vezet a sunyizás: a bányaügyek, a sárazsadányi szőlővircsaft, a kayaibrahimozás meg a többi simlis manőver állami pénzekkel: oda, hogy ma még nem tudni pontosan, kik, de az biztos, hogy magyar kormányzati emberek nem utazhatnak be az Egyesült Államokba. A hivatalos indoklás szerint mindez a George W. Bush elnök által 2004 januárjában aláírt 7750-es számú proklamáció és a 2004. január 12-i kleptokráciaellenes klauzula alapján. 

Tovább

Tovább

A Magyar Szocialista Párt a 2010-es választási vereség óta mást sem tesz, mint elméleteket dolgoz ki arra, hogyan képes túlélni saját válságát. Ez alapjában véve természetes, csakhogy az elképzelések többnyire nem tartalmi jellegűek, ahhoz ennek a pártnak mintha nem lenne elégséges intellektuális háttere. Az kevés, hogy néhány őspárttag különböző fórumokon elbúsong azon, hogy a párt nem eléggé baloldali, „nem képes felmutatni a baloldali értékeket”, más helyeken másik párttag pedig azon, hogy nincs kialakult kultúrája a hazai szociáldemokráciának, a harmadik az asztalt csapkodva síkra száll a viták nyílt felvállalása mellett, de hevült figyelmetlenségében fogadást köt, és mire észbe kap, már tizenkét zavaros identitású motorost ebédeltet uniós pénzen Brüsszelben. 

Tovább

Tovább

Tovább

Elvették a rendőrök a Blikk munkatársának telefonját, mert nem volt hajlandó megmondani, ki adott neki információkat Oszter Sándor néhány hónappal ezelőtti balesetével kapcsolatban. A Központi Nyomozó Főügyészség hivatali visszaélés bűntette miatt nyomoz, a színész védője szerint ugyanis kizárólag rendőr szivárogtathatta ki az adatokat az esetről, így a cikk szerzőjét, Koós Szabolcsot a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa kötelezte arra, hogy fedje fel informátorát. Koós februárban azt írta, hogy Oszter Sándor színművész részeg lehetett, amikor az egyik budapesti üzletközpont mélygarázsa előtti oszlopnak hajtott. A lapnál nyilvánvaló szakmai alapelv, hogy az újságírók védik forrásaikat. Koós Szabolcs is így járt el, a telefonját sem volt hajlandó önszántából átadni az ügyésznek.

A büntetőeljárási törvény szerint az újságíró – ha tanúként hallgatják ki – megtagadhatja a vallomást, vagyis nem kell felfednie informátorát. Kivéve, ha arra bíróság kötelezi. Abban az esetben kötelezhető az információforrás felfedésére, ha három évig terjedő szabadságvesztéssel vagy ennél súlyosabb büntetéssel sújtható bűncselekménnyel kapcsolatban indult a nyomozás. 

Tovább

Tovább

Tovább

Van itt egy kérdés, hogy vajon az Európai Unió amerikai lapok által javasolt szankciói eltéríthetik-e Orbán Viktort a Tusnádfürdőn bejelentett antidemokratikus elképzeléseitől, másként föltéve: a lehetséges uniós fellépés megmentheti-e Magyarországot attól, hogy végleg, ahogy mondani szokás, kiiratkozzon a demokratikus államok köréből. Akár igen, akár nem, a legszomorúbb ebben az egészben, hogy Magyarországot megint meg kell menteni.

Magyarországot természetesen a magyaroknak kell megmenteniük, még akkor is, ha ennek pillanatnyilag nem sok esélye van, de az mégiscsak túlzás, hogy van Európa közepén egy ország, amelyik időről időre megmentésre szorul. Legutóbb 1989-ben mentették meg Magyarországot, amikor a külpolitikai erőviszonyok drasztikus változása a Szovjetuniót a keleti blokk elengedésére kényszerítette, ennek részeként, természetesen jelentős belpolitikai változások közepett az ország önálló, demokratikus pályára léphetett. 

Tovább

Tovább

Tovább
Élet és Irodalom 2018