Kovács Zoltán

„A magyar kormány azért nem jelezte előre, hogy felfüggeszti a menekültek visszafogadásáról rendelkező dublini egyezményt, mert ha előre jelezte volna, az rontott volna az intézkedés hatékonyságán” – jelentette ki a hét elején Bécsben Kovács Zoltán szóvivő.

Fontos gondolat, mert nemcsak arról szól, hogy ha a kormány úgy gondolja, minden további nélkül fölmondhat bármit, ami neki nem tetszik, de súlyosabb a magyarázatnak szánt második tagmondat, mely szerint ha a tagországoknak előre jelezték volna a tervezett lépést, az rontott volna a hatékonyságon. Ez a magyar kormány alapstratégiája, mondhatnánk azt is, hogy a lelke: nem konzultálni, nem egyeztetni, nem hagyni időt mások számára, hanem megtenni a momentán legkedvezőbbnek látszó lépést. A szövetségesek meg mindenki más, aki esetleg szintén érdekelt a rendezésben, az pusztuljon. Az európai közösség – amelynek az elmúlt években volt alkalma végignézni az Orbán-kormány unióellenes lépéseit – láthatta, a magyar törvényhozás hogyan játssza ki a közösségi jogot, és úgy általában is milyen kocsmai módszerekkel veri át azt a szövetségi rendszert, amelyikhez tartozik.

Tovább

Tovább

Tovább

Néhány éve a New York-i John F. Kennedy repülőtéren őrizetbe vették, majd szexuális zaklatás, nemi erőszak kísérlete, valamint személyi szabadság korlátozása vádjával letartóztatták Dominique Strauss-Kahnt, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) akkori vezérigazgatóját.

Most, a múlt hét végén a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) lausanne-i közgyűlésére siető, mindenható elnökségének két vezetőjét, öt elnökségi tagját és néhány marketingigazgatót vettek őrizetbe a svájci hatóságok, és bár a tisztújítást megtartották, az újraválasztott Sepp Blatter két nap múlva lemondott.

Nekünk, magyar állampolgároknak a közélet megtisztulásának katartikus élményét évtizedek óta legföljebb külföldről becsorgó, ezekhez hasonló hírek adják. Hazai politikusi bűnfelderítéssel és bukott politikusok lemondásával kapcsolatos lélekemelő és megtisztító erejű események nincsenek. 

Tovább

Tovább

Tovább

Semmin sem csodálkozunk. Azon a hét eleji híren sem, hogy Gömöri Zsolt devizatartozását a Magyar Paralimpiai Bizottság végtörlesztette. Gömöri elnöknek és a szervezet alelnökének, Deutsch Tamásnak hétfői reagálása szerint az ügyben nincs semmi rendkívüli, mert a pénz a szponzoroktól származik. Kedden délelőtt arról beszéltek, hogy saját bevételekből fedezték a végtörlesztést. Délután a legkevesebb két testet kiszolgált fej újra belenézett a kamerába, és azt mondta, ő maga tett javaslatot, sőt, okokat is említett, miszerint azért volt erre szükség, mert a bizottság munkatársai a devizahitel terhe miatt nem tudtak a munkájukra megfelelően koncentrálni. 

Tovább

A parlament hétfői ülésnapján Szél Bernadett LMP-s képviselő azt kérdezte a kormányfőtől a Quaestor-botrányból és csatolt részeiből ép bőrrel szemmel láthatóan kikeveredni most már biztosan nem képes agrárminiszterrel kapcsolatban, hogy hivatali főnöke „Hány hibát tűr még el tőle?”. Meddig kívánja Fazekas Sándort a hivatalában tartani, aki ráadásul nem fogadja őt mint parlamenti képviselőt.

Mit válaszolt Orbán Viktor: „Tisztelt képviselő asszony, annyit megértettem, hogy Fazekas Sándor kerüli önt, ön ezt sérelmezi, ez azonban nem ok arra, hogy őt leváltsam”. A viszonválasz után Orbán még rövidebb volt: „visszatérve az előző kérdésére, a válasza után még kevesebb esélyt látok, hogy le tudjak szervezni önnek egy találkozót a miniszter úrral”.

Tovább

Van úgy, hogy a labda kifelé pattan a kapufáról, filozofálgat a tapolcai vereség után facebook-oldalán a miniszterelnök, jelezve azt, hogy nem óhajt sem értékelni, sem szembenézni a keserves tényekkel. Pártjának frakciója sem értékelt, újabban állnak a parlamenti patkóban, és csendesen számolják számarányuk százalékban mért csökkenését. Pedig az Újpest után még egyszerű lokálisnak remélt gyengülés Veszprémben és Tapolcán már egyértelmű strukturális bajokat mutat, és azt is, hogy a zilálódás nem időszakos, hanem folyamatos, de legalábbis elhúzódó jellegű. A ciklus második évében ez még nem jelez vereséget, de az elnyújtott gyengülésbe már számos politikai erő belealudt, mire jöttek az újabb választások, sem idő, sem erő nem maradt. Parlamenti fölényük ugyan így is tetemes, de mindenképp jelent valamit, hogy a nekik föltett kérdésekre adott válaszok közül egyre több kezdődik azzal, hogy még mindig milyen sokan vannak. Rossz jel.

Tovább

Tovább

Nyugodt, magabiztos kormányzati és ügyészségi emberek tájékoztatnak a Quaestor-botrányról: nyugalmuk abból fakad, hogy nem tudnak semmit az egészről. Vagy tudnak, de nem mondanak. Titok. A nyomozás érdekei. Ne prejudikáljunk. Ezt olyan derűvel jelentik ki, hogy aki hallja, zavarba jön: miért nyugtat valakit a saját informálatlansága, hacsak azért nem, mert az olyan nagy és sötét, hogy ha el akar bújni, pont elfér mögötte.

Azaz egyvalamit biztosan tudnak: hogy ők mindent megtettek.

A fővárosi főügyész a paragrafus betűjére hivatkozik, valamint arra, hogy első hallásra felfoghatatlan mennyiségű iratot foglaltak le. A kormányszóvivő pedig mást sem mond, mint hogy „amint a miniszterelnök úr világossá tette”.

Tovább

Tovább

Tovább

Minden idevágó nyilatkozatot egybevetve, és a nyilvánosságra került dokumentumok szerint is, a magyar miniszterelnök nem volt a kommunista rendszer besúgója. Szerették volna beszervezni, de elálltak ettől. A beszervezési szándékról a fölfektetett kartonok tanúskodnak, az elállásról nem tanúskodik semmi, viszont jelentések sincsenek, nincs úgynevezett munkadosszié. Ami meg nincs, az nincs. Más kérdés, hogy állambiztonsági szakértők és az állambiztonsággal korábban foglalkozó politikusok is eltérően vélekednek arról, hogy minden irat visszakereshető-e. Sőt, ügynökkérdésben kijelenthető, hogy ma már szinte semmiben sincs egyetértés: végérvényesen a politikai harcok eszköze, egyben áldozata lett, sőt, mintha a most kormányzó erő nem is foglalkozna már ezzel a kérdéssel. 

Tovább

Tovább

Jó kis sajtótájékoztató: egymás mellett a nyakas agresszor és a megroggyant szavahihetőségű nemzetstratéga. Egybezárta őket a történelem meg a televízió képernyője. Hosszan beszélve is alig mondanak valamit, mígnem hirtelen megjelenik a képernyő alján futó hírcsík egyikeként: Hernádi ismét fölkerült az Interpol körözési listájára. A televízió sok más mellett mégiscsak képi élmény, egy pillanatra rögzül az idő, kimerevedik a háromszöggé bővült tengely, Putyin, Orbán, Hernádi.

Tovább

Tovább

Tovább

Daliás idők! Most, 2015-ben, a rendszerváltás után huszonöt évvel az összes tévécsatorna esti vitaműsorainak kiemelt vitatémája, hogy joga van-e a miniszterelnöknek közpénzből országos lefedettségű párttelevíziót csinálni. Jóarcú fiatalemberek reménytelenül kiszakadtan időből és térből, pirosló fülekkel bizonygatják, hogy a miniszterelnök negyven-, majd további negyvenmilliárd forint közpénztámogatással nem pártcsatornát csinál, hanem erősíti a kormányzati kommunikációt. Egyikük épp azt fejtegeti, hogy rosszul látjuk: a kormányfő átcsoportosítja az anyagi erőforrásokat, így amit eddig a jobboldali nyomtatott sajtó és részben rádióadók állami hirdetések formájában kaptak, azok ez évtől a megújuló köztelevízióba áramlanak majd, ez azonban – folytatja értőn – nem jelenti azt, hogy a kormányfő elengedné a jobboldali médiabirodalom kezét. 

Tovább

Tovább
Élet és Irodalom 2018