Kovács Zoltán

Most akkor itt van ez a rohadt kerítés. Évtizedes barátságok szakadnak meg, családok esnek szét csak azért, mert a nép eltérően ítéli meg a migránsválság lehetséges megoldásának egyik központi elemét, a kerítést. A medencemagyarság most épp kerítésellenesekre és kerítéspártiakra esik szét. Pontosabban esett szét. Aki úgy találja, hogy a kerítés hatékony eszköz, az a másik oldal szerint rendpárti, bezárkózó, feladja az uniós értékeket. Akik a kerítés ellen vannak, azok a másik oldaliak szerint liberális szépelgők, globalisták, a nemzetközi tőke, nevezetesen Soros György szekértolói, és ahogy lenni szokott, az erre az oldalra vonatkozó szomorú taxáció szépelgéssel indul, majd hazaárulózással végződik.

Nem meglepő, inkább tragikus. A magyar nemzet minden héten, sőt, olykor heti kétszer esik kétfelé. Hol boltbezárások ügyében, hol metróügyben vagy a Nemzeti Színház színhelyének tekintetében, de kétfelé esik a nép olyan kérdésben is, hogy kell-e nekünk Répcevis–Felsőlászló viszonylatban közlekedő kis forgalmú járat: ilyenkor pusztító erővel csapnak össze a technokraták és a helyváltoztatás állampolgári jogát féltők, a gazdasági szempontok szerint gondolkodók és a személyhez fűződő jogokat védők. Normális ügymenet szerint az ilyen kérdések természetesen megoldhatók volnának értelmes keretek között, mondjuk a parlamentben, hisztérikus viták nélkül, de olyan országban élünk, ahol egy délelőtt eldobott almacsutka délutánra lángba boríthatja az országot, estére pedig mint nagy fekete felleg fölrémlik a nemzethalál. 

Tovább

Tovább

A legnagyobb baj, hogy ezt a maszlagot a teremben helyet foglaló, szövetségbe tömörült keresztény értelmiségiek, a magyar polgári gondolkodók legkiválóbbjainak egyesülete és nemkülönben Professzorok Batthyány Körének nyilvánvalóan éles koponyái szájtátva, egyetlen arcrezzenet nélkül hallgatják.

Tovább

Nemrégiben a rendkívüli uniós csúcsról hazaérkező Orbán Viktor az ügy jelentőségéhez mérten, nyomban a tárgyalások után, a hajnali órákban úgy tájékoztatta a sajtót, hogy az általa előterjesztett hat rendezési javaslatból „ötben sikerült dűlőre jutni”, ami hatalmas diplomáciai siker. Még aznap délelőtt kiderült, hogy a kormányfő ezeket a pontokat nem a döntésre kizárólag jogosult plenáris ülésen terjesztette elő, hanem egy bizottságban, ilyenformán hivatalos döntés nem is születhetett. Estére az is egyértelművé vált, hogy egyáltalán nem volt semmiféle döntés, de olyannyira nem, hogy a kormányfő hat pontja nem is szerepelt a rendkívüli csúcs programjában, nem szerepelt a döntésre előkészített javaslatok között, ilyenformán Orbán fölszólalásában ugyan beszélt saját javaslatairól, de ezek a javaslatok az eljárási keretek közé nem kerültek. Semmilyen döntés nem született róluk. Hogy Orbán kiknek beszélt a hat pontjáról, azok mit mondtak róla, nem tudni. Legeslegvégül aztán az is kiderült, hogy Orbán pontjai voltaképpen nem is az ő pontjai: már szeptember 9-én szerepeltek Junckernek az Európai Parlamentben előterjesztett rendezésre vonatkozó javaslatai között, csakhogy akkor a testület többségében elutasította, többek között Orbán Viktor. 

Tovább

„L. Simon ennek a, ha kell, ha nem, nyerő típusnak a látványfigurája. Gazdagodási rágcsáló: ha egy hétig nem nyer valamit, túlnőnek a fogai és elpusztul”

Tovább

Tovább

A hét elején Lázár János a parlament egyik bizottságában kijelentette, hogy „eladtuk az összes mezőgazdasági cégünket, rég túl vagyunk a gazdálkodáson. Nem csinálja a magyar állam. Miért? Mert nem tudott gazdálkodni. Mert szétlopták, ellopták és szétcsalták az állami mezőgazdasági cégeket. Kinek kell ez a világ? Nem hiszem, hogy bármelyikük is ezt akarja, hogy ezen a pár százezer hektárom elkezdjünk gazdálkodni” – ezt mondta a képernyőn is látható szenvedélyességgel, majd még szenvedélyesebben folytatta: „és amikor szocialista kormány van, akkor a szocialista menedzsment lopja szét, amikor fideszes kormány van, akkor a fideszes menedzsment lopja szét”. Mennyire igaz: Kishantost például csakis azért nem tudták a szocialisták széthordani 1998-ban, mert elvesztették a választásokat. De ettől még igaz marad, ami igaz: jelentős lépéseket tettek ez irányban. Mint azonban látjuk, Ács Sándornéék föl sem lélegezhettek, mert hamarosan ott cuppogtak a fideszes csizmák a hantosi sárban, más kérdés, hogy ekkor már a szocialisták keltek a kishantosiak védelmére. Ha nem így lenne, nem volna Magyarország.

Tovább

Tovább

Mindenből van kiút, mert az idő majd kiforogja magát – vélhetően ezt gondolja a kormányfő, amikor egyik képtelen ötletét követi a másik, most épp befalazni készül az országot. Politikailag már korábban bezárta, szájal a fél világgal, komoly helyeken nem fogadják, ha igen, akkor csak azért, mert még mindig akad politikus, aki úgy gondolja, hogy jobb belátásra lehet bírni Orbánt. De ezek a találkozók inkább újabb és újabb szakítópróbák, ahol a magyar kormányfőnek viszonylag széles nyilvánosság előtt sikerül újra és újra bemutatnia, hogy milyen kemény ember vezeti a magyar népet, Ugocsa non coronat, eb ura fakó és így tovább. 

Tovább

Tovább

Tovább

A kormányfő egy nyár eleji székesfehérvári beszédében sok más gondolat mellett a következőt mondta: „(…) emlékezzünk meg arról, hogy ennek a városnak Hóman Bálint volt az országgyűlési képviselője, akit nemrégiben jogi értelemben teljes mértékben rehabilitáltak. Ez a városunk rehabilitáció­ját is jelenti, ezért üdvözöljük ezt a döntést, és örülök annak, hogy Hóman Bálint emléke Székesfehérvár városából nem tűnik el, és reméljük, hogy hamarosan a tudományos és közéleti rehabilitáció is meg fog történni.”

Ebben a mondatban öt állítás van, ebből az egyetlen értelmes és igaz, hogy Hóman a város országgyűlési képviselője volt. További három zavaros, egy pedig súlyosan félrevezető.

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Martonfaiak szállják meg az egykori katonai lőteret. A híradókból azt hallották, hogy településük határában menekülttábort alakítanak ki, így hát jönnek az emberek szatyrokkal, hasadásig tömött cekkerekkel, fiatalok, idősek. Elszántan lépdelnek, tettre készek, levernek néhány sátrat. A riportfilmen látható, hogy igen gyorsan kialakul egy köztér, köréje fejlődnek a falubeliek, egysoros vonalban, mint egykor a katonák, csak ők annak idején Tito csapatai ellen védték a hazát, ma a bevándorlókkal van a baj. Martonfa kétszázhúsz lelkes mecseki falu, valószínűleg mindenki ismeri a másikat. Egy napja jutott tudomásukra, hogy mi készül a környéken, ennyi idő alatt meg sem tudták beszélni a hallottakat, csak kapták magukat, meg ami a kezük ügyébe került, és most, mint egykori görög piacok főterén a polgárok, csoportokban tárgyalják a fejleményeket.

Mint mondanak a martonfaiak? Hát, tartalmilag azt, amit a magyar kormány miniszterelnöke hirdet már hetek óta: nem kérnek a bevándorlókból, mert a bevándorlók hozzák magukkal a bűnözést, gyilkolnak és megerőszakolják a lányokat. Sőt, feleségül akarják őket venni, mert úgy könnyebb a letelepedés. A Hir24 riportere, Kaufmann Balázs minden megszólalás után fölteszi a kérdést, honnét tudják mindezt, a válasz ugyanaz: látták a híradóban, hallották a rádióban. 

Tovább

Tovább

Tovább

A mórahalmi határban már építik azt a kerítést, amelyik arra hivatott, hogy fölfogja a legújabb kori népvándorlás Magyarországon keresztül özönleni szándékozó tömegeit. A híradós felvételeken katonaemberek energikus mozgása látható, irtják a bozótost, egyengetik a talajt, egy terepruhás ember hunyorogva néz végig az erdő sávjában, ott, ahol az eredetileg négyméteresre, de már csak három méter magasra tervezett kerítés húzódik majd.

Akcióban a magyar közigazgatás, határrendészet, sőt, az egész kabinet. A Corvinus Egyetem diplomaátadóján a Fidelitas egykori vezetőjéből alig néhány év alatt külügyminiszterré avanzsált becsvágy beszédet mond. Annak az egyetemnek a szószékéről, amelyik a legsötétebb múlt rendszeri években is a nyitottság és a szabadság egyik szellemi menedéke volt, de a miniszter most egyetlen mozdulattal festi sötétre az eget, és hitet tesz az ország bezárkózása mellett.

Tovább

Tovább
Élet és Irodalom 2018