Berlinben tárgyalt nemrég Lázár János frakcióvezető. A Fidesz német testvérpártja, a kormányzó konzervatív CDU/CSU pártszövetség képviselőivel folytatott „nyílt és őszinte, családon belüli, illetve barátok közötti” megbeszéléseket. Mint mondta, ezek során az utóbbi időszak valamennyi vitatott kérdését áttekintették, a partnerek azt kérték, hogy „kevesebb konfliktussal és több megértéssel kormányozzunk a következő két évben, ami egybevág azzal a céllal, amelyet mi konszolidációnak nevezünk”. Mondta Lázár.

Most tehát a konszolidáció következik.

Nem kétséges: ha a köztársasági elnök hivatali következmények nélkül veszítheti el a becsületét, akkor a becsületvesztés keserű leve lecsorog az egész intézményrendszeren. Márpedig a plágium gyanúja erősen tartja magát, sőt, újabb adalékokkal bővül, újabb és újabb – ahogy a szerző minősítette a kérdéses szakdolgozati tömböt – törzsanyaggal bővül, és már alig van a lapok között saját jegyzésű szellemi terméke. A blama egyre súlyosabb, de nyugi, amíg Schmitt nem néz szembe saját magával, mindig lesz lejjebb.

Ha minden igaz, már kivizsgálni is nehézkes Schmitt szakdolgozatának keletkezési körülményeit, mert az erre felkért magyar szakértők sorra utasítják vissza részvételüket, annak lehetősége is fölvetődött, hogy a SOTE külföldi tudósokat kérne fel a szövegelemzésre. Lapzártakor azt tudni, hogy megalakult egy testület, ennek összetétele titkos, mandátuma március 28-ig tart. 

Azonnali hatállyal lemondott Philipp Hildebrand, a Svájci Nemzeti Bank elnöke hétfőn, mert mint sajtótájékoztatóján kifejtette, nem tudta egyértelműen bizonyítani, hogy nem volt tudomása felesége valutavásárlási szándékáról, emellett pedig meg akarja őrizni a központi bank hitelességét. A svájci bankbotrány múlt héten tört ki, miután a Sarasin Bank kirúgta Reto Tarnutzer nevű alkalmazottját, aki a valutafelvásárlás ügyét kiszivárogtatta a bankelnök egyik politikai ellenfelének.

Idős, Amerikában élő barátom, értesülve a hétfői Operaház környéki eseményekről, ezt írta nekem másnap: „A tegnap esti tüntetés és az ott elhangzottak meg kell hogy győzzék Orbánt, kár kekeckednie. Az ország is, Európa is és a világ is egészségesebb lenne, ha félreállna."
A pár sor írója konzervatív ember, ötvenhat után hagyta el Magyarországot, komoly tekintélyt szerzett magának az amerikai politikai életben.

Néhány napilap arról számolt be a hét elején, hogy amikor a parlamentben szólásra emelkedik valamelyik női képviselő, az ellenfél padsoraiból bekiabálásokkal zavarják meg. Mit pofázol bele, kisanyám? Miről álmodik a lány, sőt: Vetkőzz, Ági! és ehhez hasonlók. Gondolom, miután választott képviselőink napirendre tértek egy nő látványa okozta sokkból, köhintenek, megigazítják a nyakkendőt, majd lázasan folytatják a feszített tempójú munkát. Mondjuk, törvényt alkotnak az emberi méltóság védelméről, még aznap gyújtó hangú beszédet mondanak a női kvóta szükségességéről és úgy általában arról, hogyan kell élni. Mi a tisztesség, becsület, szakmaiság, sőt, gondolom, aki a Vetkőzz Ági!-t bekiabálta, eltöltött néhány patétikus percet az alkotmány asztalánál, és mindig megrendül a magyar történelem utóbbi húsz évének jeles eseményeiről készült költségvetési festmények láttán. Ez így van rendjén, más a magánélet, más a közélet, ne keverjük a kettőt. Viselkedhetünk állatok módjára, ha meglátunk egy nőt, de amikor szavazni kell, az más.

Újságot írni, újságot kiadni csakis úgy érdemes, ha abba az van beleírva, amit a cikk írója őszintén gondol, minden, nem oda tartozó pressziótól függetlenül. Ahogy Eörsi István írta: „sajtószabadság akkor van, ha a cikk a bensőből jön".
Ha ez nem lehetséges, és ha az újságíró egyszer csak arra ébred, hogy nem azt írta le, amit akart, akár csak valamit nem úgy írt le, ahogy azt komolyan gondolta, akkor helyesen teszi, ha hóna alá csapja cuccait, és más munka után néz. Az újságkiadás ebből adódóan vállalkozás, mégpedig normális esetben magánvállalkozás, finanszírozási értelemben a legtisztább magánvállalkozás kell hogy legyen: őszinte és világosan megfogalmazott gondolatok szerkesztett állapotú megjelentetésére szakosodott vállalkozás, terméke az újság, fogyasztója az olvasó. Lapunk önállóságát lappiaci bevételei alapozzák meg: lapárbevétel, hirdetés és a hamarosan fizetőssé váló internetes megjelenés díjbevételei.
Az Élet és Irodalom szerkesztősége így fogja föl az újságírás és lapkiadás lényegét: másik lehetőség nincsen. Az ilyen-olyan apanázsokban, nemkülönben piacinak látszó, tartalmilag nagyon is irányított állami pénzekben nem hisz, olyannyira, hogy azokból nem is kér. Abban hisz, hogy az a szellemi érték, amelyet hétről hétre előállít, megvásárlásra érdemes. Abban is hisz, hogy a benne olvasható írások különösen fontosak olyan időben, amikor a kormányzat módszeresen építi le a demokratikus intézményrendszer elemeit. Önkényeskedik saját polgáraival, és fölszámolni törekszik mindent, ami nem az ízlésének megfelelő. E kormányzati erőszakoskodás egyik ellenpontjának tartjuk lapunkat.
Léte és jövője attól függ, hogy lesz-e elegendő olvasója. Más nem tarthat bennünket életben, de az olyan életből nem is kérünk.
Védjük meg értékeinket! Mi a lapot ajánljuk ehhez, legyen vásárlónk, fizessen elő az Élet és Irodalomra!

Hét eleji hír szerint a Népszabadságnak „befolyásos források" azt mondták: emlékezetük szerint zárt körben Orbán Viktor már korábban célzott arra: „ha az IMF visszajön, én el". Ha valóban ezt mondta, nem tett egyebet, mint reálisan körvonalazta, milyen politikai játéktere lehet ilyen esetben, másfelől megerősítette, hogy az IMF, ha rajta múlik, nem jön vissza. A választás megnyerése óta szinte mást sem tett, mint lankadatlan vehemenciával taposta bele magát IMF-ellenes koncepciójába, de olyan könyörtelen következetességgel, hogy most, amikor másfél évvel később szóba került a lehetséges újbóli kapcsolatfelvétel, nem is mondhat mást: a pénzügyi szervezet segítsége a kormányzás eddigi szakaszának teljes kudarcaként jelenik meg.

Ha egy mozgalom ellenszenves, az idegeidre megy, de nem tudsz vele mit kezdeni, állj az élére - juthatott eszébe Szijjártó Péternek egy hetvenes években íródott, akkoriban nagy sikerű, mára elkorszerűtlenedett kommunikációs szakkönyv ismert és kellőképpen elkoptatott tézise, amikor meghallotta, hogy összegyűlt egy nagyobb tömeg a főváros központjában, és kinyilvánította, hogy nem tetszik neki a rendszer. A jó ideje többnyire jelszavakban és lózungokban megnyilvánuló kommunikációs apparátus vezető embere megfelelőnek érezte az alkalmat arra, hogy ha már eszébe jutott, akkor el is süsse a lestrapált gondolatot, és este a televízióban már arról beszélt, hogy egyetért azokkal a tüntetőkkel, akiknek nem tetszik a rendszer. Mint kifejtette, éppen ezért alakítják át, erre kaptak megbízást az emberektől. Minthogy Az Este című műsorban, ha kormányzati szaktárs ül a stúdióban, kérdés nincsen, csak erőteljes riporteri szemmeresztés, a szóvivő ezt a gondolatot a végtelenségig kiaknázva mondhatta el, hogy 2012-re alakul át a magyar társadalom úgy, ahogy ők szeretnék.