Darvasi László

Egyszer aztán, ahogy hazafelé, a kastélyba tartott, a kerékpár megcsúszott egy tehénlepényen. Kicsit imbolyogott, örök időnek tetszett. Aztán pedig hatalmasat zuhant. Sokáig nem mozdult, úgy értékelte a hirtelen bekövetkező helyzetet, hogy nem lenne érdemes már mozdulatot végeznie. Hiszen meghal. Bámulta a habos, a szederjes arcához mind közelebb ereszkedő eget, számolt. Öt egymást követő reccsenést regisztrált a testében, akkor lehunyta a szemét, és mondogatni kezdte, én, én, én. Megértette, az a sok kis törés mind visszhang volt. Csupán egyetlen reccsenés történt az ő szép, férfias testében. És hogy tényleg meg fog halni. Viszont a halál csak távolról rémületes. Ha rákönyököl a kertkapura, és beszól az életünkbe, fájront, gyerekek, fájront, vége van a dalnak, nem annyira rémül meg már az ember. Ő sem félt most. Azért kicsordult a könnye, a kertre gondolt. Hogy nincsen. Nem létezik még.

Tovább

– Hány éve is halt meg a gróf úr felesége? – kérdezte.

A rendőrfőnök, elgondolkodott, majd azt mondta, 1905-ben.

– Megviselte a gyász nagyon a grófot?

– A mai napig nem heverte ki.

Hallgattak, Lala néni nézelődött.

– Kijár az úr a temetőbe?

– Ritkán. De ha kimegy, elájul. Mi szoktuk hazaszállítani.

Aztán Lala néni arra kérte a meglepett rendőrkapitányt, hogy mutasson meg neki három helyi nevezetességet. De olyat, amire igazából nem büszke. Lehetne az is, de nem az. Olyan nevezetességre gondol, ami szükség, meg emberiesség miatt van, de egyébként nem tölti el elégedettséggel a helyi lakosságot.

Tovább

Tovább

2017. május 7-én az Óbudai temetőben rokonok, barátok és tisztelők körében avattuk föl Megyesi Gusztáv sírkövét. Szeretett barátunk és munkatársunk emlékét Farkasházy Tivadar, Para-Kovács Imre, Szebeni András és Váncsa István idézte föl, jelen volt Megyesi kedvenc csapatának, a Ferencvárosnak a képviseletében Bánki József és dr. Fenyvesi Máté. Darvasi László alkalomra készült írását alább közöljük.

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

KERTÉSZ IMRE 1929–2016

Hát mondd, hogy tudsz te abban az országban élni?, kérdezte akkor, mondd, hogy vagy erre képes?, többször előhozta ezt, nyugtalanul és sopánkodva, a kérdésben egyszerre volt őszinte kíváncsiság és teatralitás, mire én a barátságok kisköreiről, olvasókról, talán gyerekirodalomról beszéltem neki, nem pedig a túlélésről, annak ilyen és olyan módozatairól, nem a különböző életmentő megoldásokról, az alámerülésről, kibekkelésről vagy harcos opponálásról. Mit mondhattam volna én egy virtigli túlélőnek?

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább
Élet és Irodalom 2018