Kovács Zoltán

Tovább

Tovább

Fekete felleg közelít, a horizonton megint kormányzati önkényeskedés körvonalai rajzolódnak ki. Most éppen a sajtókamara gondolata. A hétvégén megjelent Népszava szerint ősszel, de 2019 tavaszáig föltétlen fölállítanak egy érdekvédelminek mondott szervezetet: az idevágó javaslat értelmében fölvetődött, hogy csak az a kiadó nevezhetné magát a jövőben országos médiumnak, amelynek a kamarába intézményként belépő kiadó mellett újságírói tagjai is belépnek. Nem meglepő ez olyan országban, ahol az illiberális alapú jogfosztás jegyében első lépésben önkényesen elvesznek mindent trafiktól a gyógyszertárakon keresztül a földekig bezárólag, majd a második lépésben helyzetbe hozzák az összes barátot és közeli éhenkórászt. A sajtókamara ráadásul azzal a haszonnal is járna, hogy nem pusztán valamiféle vagyonátrendezés történne, hanem a nyilvánosság még mindig meglévő, a kormányzat szemét szúró részét hoznák a mostaninál nehezebb, a javaslat némely pontját tekintve vállalhatatlan helyzetbe. Az érdekvédelem abból állna, hogy, amint azt a kialakított alapkoncepció tervezete jelzi, olyan előnyöket adnának a tagoknak, amelyek miatt „mindenki szeretne taggá válni”, továbbá csakis megfelelő képesítéssel vagy tapasztalattal rendelkező újságírókat lehetne alkalmazni, mégpedig munkaszerződéssel és állandó bérszinttel. Ez nyilvánvaló igazságtalanság olyan médiastruktúrában, ahol a kormány meg a vezető pártok erőszakosan intézkednek a hirdetési piac jelentős részét kitevő állami hirdetések kiközvetítéséről, ami egyben azt is meghatározza, hol lesz megfelelő bérszint. Ezt a bérszintet aztán kiválóan lehet alkalmazni a már ma is nehéz helyzetben lévő, függetlenségüket még őrző kiadókkal szemben.

Tovább

Tovább

Tovább

Megbízható lapinformációk szerint visszavonul a közélettől Pintér Sándor, Orbán örökös belügyminisztere, vezérezredes. A rendelkezésre álló adatok szerint pályafutását a Belügyminisztérium gépkocsivezetőjeként kezdte, 1972‑től iskolákba járt, és lépegetett fölfelé. 1991 márciusában Budapest rendőrfőkapitányává nevezték ki. 1991 szeptemberében Boross Péter akkori belügyminiszter kinevezte országos főkapitánnyá. A több bűncselekménnyel vádolt Zemplényi György 1996-os hazahozatala után közokirat-hamisítással vádolták meg, de a Fővárosi Bíróság 1999 januárjában jogerősen felmentette. Orbán közvetlen körének ahhoz a népesnek mondható társaságához tartozik, akik az MSZMP tagjai voltak. Kövér László, Schmitt Pál, Járai Zsigmond, Matolcsy György, Fónagy János, és további hosszú sor, nem is túl érdekes, csak éppen eleven cáfolata Orbán kommunistaellenességének. Nyugdíjazása után eleinte a visszavonult zsaruk típuspályáját futotta: őrző-védő céget alapított. 2010-ben a második Orbán-kormányba ismét a 2006-ban megszüntetett belügyminiszteri tisztségre jelölték, innét készül most visszavonulni.

Milyen pálya ez? A 2016-os úgynevezett befolyásbarométer szerint ő Magyarország 11. legbefolyásosabb személye. Ez nem rossz. Ha lenne kártékonysági lista, ennél alighanem jóval előrébb végezne.

Tovább

Tovább

Tovább

Pócs János képviselő (Fidesz, Jász-Nagykun-Szolnok megye 2. választókörzet) posztolt egy fényképet, amelyiken egy leölt és megperzselt disznó látható, azzal a bőrébe írt szöveggel, hogy „Ő VOLT A SOROS!!!”. A képviselő a fotót azzal a megjegyzéssel tette ki oldalára, hogy ott már egy disznóval kevesebb van. Amit a fénykép mutat, brutális, már csak azért is, mert egy tetem megbecstelenítése akkor is elborzasztó, ha egy disznóról van szó, elpusztult állatra bármit írni taszító. A parlamentben is előkerült az ügy. Amikor a kormányfőt megkérték, hogy kommentálja a fényképet, Orbán az újabban már megszokott nyegléskedéssel válaszolt: a disznóvágás nem tartozik a kormány ügyei közé. Vagy valami ilyesmit. Az ellenzék antiszemitizmust emleget, a kormánypárt politikusai semmiféle rosszindulatot nem látnak. Gulyás Gergely, a Fidesz szóvivője más témákat is érintve elmondta, Pócsnak semmi bántó szándéka nem volt, a disznóvágásról posztoló fideszes ellen azonban kampány indult, ami „szándékosan félremagyarázza” a fotót. Olyan jelentést tulajdonítanak neki, amire Pócs nem is gondolt.

Vajon mit szándékozott kifejezni Gulyás szerint a fotóval Pócs? Ugye, Pócs János mégiscsak politikus volna, már ha komolyan vesszük azt a tételt, hogy aki a parlamenti padsorban ül, az politikus. (Azért erre mérget ne vegyünk.) Pócs egy olyan párt képviselője, amelyik az utóbbi hónapokban semmi egyebet nem tesz, mint hogy mindennel, ami él és mozog, összefüggésbe hozza Soros György nevét, legtöbbnyire úgy, hogy minden baj oka az üzletember. Ha látnak egy menekültet – de például a Heves megyei Kömlőn elég, ha a településre hozzátartozók érkeznek halottak napjára –, migránst kiáltanak, és ha fölgyullad a tarló, migránsok gyújtogatásáról mesélnek este nagyapák az unokáknak.

Tovább

Tovább

Tovább

„Lehet szeretni és tisztelni Soros Györgyöt, de ő nem Magyarországon él, és nem is magyar állampolgár. A jövőnket csak mi határozhatjuk meg” – jelentette ki egy tiszaszigeti fórumon ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Civil Összefogás Fórum szóvivője, a szervezet jogi kabinetjének vezetője. Az ország egyik igen okos emberéről van szó, mit is mondott tehát? Azt, hogy Soros György azért nem határozhatja meg sorsunkat, mert ahhoz két feltétel egyidejű megléte kell. Éljen Magyarországon, és legyen magyar állampolgár.

Az a helyzet, hogy Gyurcsány Ferenc ugyanezt mondja: annak legyen szavazati joga, aki viseli szavazatának következményeit: lakjon Magyarországon. De hát ifjabb Lomnici tiszaszigeti gondolatfutamával egyéb baj is van, például az, hogy Soros magyar állampolgár, ezt a kérdést a kabinetvezető kicsit elléháskodta, pedig alapelemként említette. Mindezt onnét tudni, hogy az ügyben Soros György utáni legilletékesebb ember, a magyar belügyminiszter jelentette ki a parlamentben, amikor valamelyik túlhevült képviselő fölvetette, Sorost mint nemzetbiztonsági kockázatot ki kell tiltani Magyarországról. Pintér belügyminiszter válaszában leszögezte, hogy Soros György kitiltása momentán lehetetlen, mert magyar állampolgár, és az Alaptörvény szerint magyar állampolgárt nem lehet kitiltani.

Tovább

Tovább

Tovább

Politikusoktól normális esetben azt várja el az állampolgár, hogy belső indíttatásból fakadóan morális többletigényt fogalmazzanak meg magukkal szemben, lemondva esetleg egyéni javakról, de ez nálunk fordítva történik: a többletigény nem morális természetű, hanem főként anyagi, a saját zsebek kitömésével kapcsolatos. Szomorú ezt leírni, de minden egyéb hazugság és megtévesztés volna. Ez lett a mostani kormány hét-nyolc évvel ezelőtti nagy fogadkozásaiból. Nem vitatva, hogy korábban is tömtek saját zsebeket, lényeges különbségnek látom, hogy az MSZP–SZDSZ-időszakban a törvények ellenében loptak párt- és állami vezetőink (el kell ítélni őket, ha még lehet), most azonban a magyar törvényhozás kormányzati része arra szakosodott, hogy olyan törvényeket alkosson, amelyek jogszerűvé teszik a lopást magát. Amíg korábban szabadcsapat-szerűen fosztogattak, ma a törvény jótékony védelme alatt rövidítik az ország javait. Ráadásul mindezt úgy, hogy ha lehet, hősként, a nemzet megmentőjeként, vitézül keveredjenek ki ebből a játékból, a lenyúlás lehetőség szerint erkölcsi megtisztulással is járjon. Ennek különféle praktikái vannak, például ellenség keresése ott is, ahol nincsen.

Tovább

Tovább

Tovább

Javaslom a miniszterelnöknek, valamiképp vegyüljön el a fővárosi tömegben, szálljon föl a hatos villamosra, és utazzon mondjuk a Petőfi hídtól a Margit hídig. Nem kell ezt este tíz után, amikor a hetedik-nyolcadik kerületben megtett minden méter halálos veszedelem, menjen nyugodtabb napszakban. Meglepődik majd, hogy e nem több mint huszonöt–harminc percnyi utazás alapélménye a feszültség, minden percben kitörhet valami komolyabb atrocitás, látni fogja, hogy hat-nyolc percenként aláznak meg valakit, beszólnak, visszaszólnak, méregetnek. Mindenből baj lehet: a babakocsi méretéből, idős emberek lassúságából vagy csak abból, hogy az egyik ember ránézett a másikra. Ez a hatos villamos nappal. Olyat emberbaráti aggodalomból nem kérek, hogy a kormányfő vagy valamelyik embere tegyen egy kört mondjuk a 24-es jelzésű villamos Közvágóhíd és Keleti pályaudvar közötti viszonylatában. De ha mégis, vigyen magával valami fedezőelemet, hogy amikor elszabadulnak az indulatok, és pofonok csattannak, akkor legyen mibe belemélyednie, ha ép bőrrel szeretné megúszni a veszélyhelyzetet. Ne akarja lefogni az ütésre lendülő kezet, ez nem az a világ: ez a világ véglegesen és alighanem visszavonhatatlanul el lett rontva, dühöng az erőszak, a gyenge örül, ha eljut a végállomásra.

Ez nem publicisztikai túlzás, fél életemet a nyolcadik kerületben töltöttem, filmszerűen pergett le előttem, hogyan rohad szét a főváros egykor kiválóan élhető kerülete, hogyan nem törődik ezzel senki, hogyan írtak le egész kerületnegyedeket azzal, hogy azok, akik tehettek volna valamit, elfordították a fejüket.

Tovább

Tovább

Tovább
Élet és Irodalom 2018