Kovács Zoltán

Kedden reggel tizenvalahány félelmet keltő, a jelenlévők szerint brutális erejű ember erőszakkal akadályozta meg, hogy a szocialisták képviseletében eljáró politikus beadja népszavazási kezdeményezését, minden jel szerint utat nyitva annak, aki viszont így olyan kezdeményezést adott be, amelynek semmi jogi jelentősége nincsen. Alkalmas viszont arra, hogy a nagyáruházak nyitvatartási rendjével kapcsolatos referendum ismét jó időre lehetetlenné váljon. Nyilvánvaló jogsértés történt, különleges jelentőségét adja azonban, hogy a rendszerváltás óta első alkalommal akadályoztak valakit fizikai erőszakkal állampolgári jogainak gyakorlásában, és lapzártakor erősen tartja magát az a nézet, hogy az erőszakkal fellépő kopaszok a Fidesz alelnöke által vezetett futballklub biztonsági szervezetéből kerültek ki.

Gulyás Gergely fideszes frakcióvezető-helyettes azt állította, pártja semmilyen módon nem érintett a Nemzeti Választási Iroda épületénél történt eseményekben, majd rövid Gyurcsány-szapulás után feltehetően visszavonult, hogy rendezze gondolatait egy számára bizonyára kedves másnapi eseménnyel kapcsolatban, amikor is felavatja egy félig antiszemita vagy tán egészen az mellszobrát. 

Tovább

Tovább

Fórumot tartott Lázár János miniszter Hódmezővásárhelyen, és kérdésre válaszolva kifejtette, hogy igenis véleményezhetőek a bírósági ítéletek. A politikusok nem befolyásolhatják a bírák ítélkezési munkáját – hangsúlyozta –, de az embereknek nem tiltható meg, hogy elmondják véleményüket a bíróságok döntéseiről. Jó hallani ezt Lázár János szájából, még akkor is, ha álláspontját jelentősen gyengíti az a keserves tény, hogy ő még véleményt sem mond, befolyást sem gyakorol, viszont végre sem hajtja a rá vonatkozó ítéletet, vagy ha igen, akkor vonakodva, és súlyos ellenvetések sorolása közepett, lásd a nyugat-európai utazáson keletkezett számlák eltitkolásának útját a jogerős ítéletig és még tovább. Hogy pedig az emberek véleményezhetik a bírák ítélkezési munkáját, annak kimondásához nincs szükség miniszteri szájra. A véleménynyilvánítás joga mindenkit megillet, idő- és tárgybeli korlátokra tekintet nélkül, de ez a vélemény esetleges kritikai tartalmán túl nem is jelenthet tényleges nyomásgyakorlást, már csak azért sem, mert nem hatalmi helyzetből érkezik. Lázárnak alighanem Németh Szilárd képviselőtársának azt a nyilatkozatát kellett volna erőteljesebben elemeznie, amelyben a rezsi konok harcosa nagyon is létező politikai pozícióját bevetve nyilatkozta, hogy „az emberek többségét joggal háborítja fel a tíz halálos áldozattal járó vörösiszap-katasztrófa ügyében hozott felmentés csakúgy, mint a fővárost 2010 előtt »irányító maffia főnöke«, Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes ügyében a felfüggesztett szabadságvesztés. Ezért a Fidesz vitát kezdeményez az Országgyűlés igazságügyi bizottságában az igazságszolgáltatásról a Hagyó-ügyben és a vörösiszap-katasztrófa ügyében született ítéletekkel kapcsolatban.”

Tovább

Tovább

Nézem Lázárt, hallgatom, amit beszél, és egyre biztosabb vagyok abban, hogy ennek az országnak pont ilyen emberekre van szüksége, mint Lázár. Nem kell jobb, mert tökéletesen megfelel neki az ilyen is. Az ország működése olyan színvonaltalan és slampos, hogy nem egyszerűen megfelelnek a Lázár-szintű emberek, de a rendszer ki is termeli ezeket az alapjában véve egyforma embereket, nyomja ki magából őket, mint egy folyamatos üzemre állított bálázógép.

Tovább

Így kezdődik Szolzsenyicin A Gulag szigetvilág című könyve: „1940-ben barátaimmal figyelemreméltó hírre bukkantunk a Tudományos Akadémia Természet című folyóiratában. Az állt ott apró betűkkel, hogy a Kolima folyó melletti ásatások során valahogy felszínre került egy föld alatti jéglencse, egy megfagyott ősvilági folyó – és abba belefagyva egy ásatag (több tízezer éves) faunába tartozó néhány állatpéldány. Ezek a halak vagy tritónok a képzett tudósító tanúsága szerint olyan frissen s épségben őrződtek meg, hogy a jelenlévők a jeget meglékelve ott helyben elfogyasztották őket, mégpedig a legnagyobb készséggel. A folyóiratnak bizonyára sikerült csodálatba ejteni olvasóit, hogy a halak húsa oly sokáig frissen megőrződik, de kevesen lehettek olyanok, akik előtt megvilágosodott ennek a hírnek az igazi tartalma: megértettük, mert mi magunk is ama jelenlévők közül valók vagyunk, a raboknak abból a hatalmas, a világon semmihez sem hasonlítható néptörzséből, amely egyedül képes készségesen tritónt enni.”

Ez a bevezető gondolat a könyv egyik nagy hatású eleme, amelyik arról szól, hogy a kolimai száműzöttek olyan éhezés közepett éltek, hogy megették a tízezer éves leletet. Mégpedig készséggel. De ez a kis szövegrész megmutatja azt is, hogy nincs az a résmentes kommunikáció, amelyik tökéletesen működne, mert egy árva hír is megvilágíthat olyan körülményeket, adatokat és tényeket, amelyeket a közlők éppen hogy elrejteni akartak a világ elől.

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Interjút adott a magyar gazdaság kilátásairól Chikán Attila a Népszabadságnak. Az első Orbán-kormány minisztere, a Budapesti Corvinus Egyetem professzora helyzetértékelését azzal összegezte, hogy a hasonlóság igen erős a Móricz által a Rokonokban felfestett világgal. Hazánkban nincs csődveszély, de folyamatos lecsúszás van. Az ország nem azért áll rosszul, mert Mészáros Lőrinc meggazdagodott.

Érdekes, hogy a Rokonokkal már az első Orbán-kormány működésével kapcsolatban is keletkeztek finom párhuzamok. Amikor a Katona József Színház előadásában a második felvonás elején színre toppan Berci bácsi, aki az akkor még többé-kevésbé tisztalelkű Kopjássnak szegezi a kérdést, hogy „Te Pistám, kellene valamit kezdeni azzal a bányával, például valami kis városi fölvásárlást”, a nézőtéren végigsöpört a moraj: akkoriban épp az Orbán-bányák ügye volt bírói szakban. És a Rokonokban nem Berci bácsi a főszereplő. A Berci bácsik – ha hívják őket, ha nem – mindig megjelennek, ahol várható, hogy a nagyasztalról leesik majd néhány morzsa vagy egy falat kenyér. Ráadásul Berci bácsit Kopjáss a pokolba kívánja a rossz minőségű salgótarjáni szenével együtt, csak nem tud vele mit kezdeni – merthogy rokon.

Tovább

A hazugság, mint látni, olyan, mint a beázás: fölülről jön, aztán megy lefelé, egészen az alapzatig. A szentgotthárdi polgármester szerencsétlen, semmi mást nem mondott, mint a nála sokkal följebb ülő kormányfő, aki összevissza beszélt migránsokról meg terroristákról, aztán egy fokkal lejjebb minisztere az arabosodó Brüsszelről és az aktivisták által cserbenhagyott cigányokról (NB a kormányzati cserbenhagyásról miért nem beszélt?), majd a stupiditás impozáns fölépítményéhez legalul hozzátette a maga handabandáját  a szentgotthárdi polgármester is, hogy akkor a hazai közgondolkodás vertikuma teljes valóságában pompázzon. 

Tovább

Tovább

Most akkor itt van ez a rohadt kerítés. Évtizedes barátságok szakadnak meg, családok esnek szét csak azért, mert a nép eltérően ítéli meg a migránsválság lehetséges megoldásának egyik központi elemét, a kerítést. A medencemagyarság most épp kerítésellenesekre és kerítéspártiakra esik szét. Pontosabban esett szét. Aki úgy találja, hogy a kerítés hatékony eszköz, az a másik oldal szerint rendpárti, bezárkózó, feladja az uniós értékeket. Akik a kerítés ellen vannak, azok a másik oldaliak szerint liberális szépelgők, globalisták, a nemzetközi tőke, nevezetesen Soros György szekértolói, és ahogy lenni szokott, az erre az oldalra vonatkozó szomorú taxáció szépelgéssel indul, majd hazaárulózással végződik.

Nem meglepő, inkább tragikus. A magyar nemzet minden héten, sőt, olykor heti kétszer esik kétfelé. Hol boltbezárások ügyében, hol metróügyben vagy a Nemzeti Színház színhelyének tekintetében, de kétfelé esik a nép olyan kérdésben is, hogy kell-e nekünk Répcevis–Felsőlászló viszonylatban közlekedő kis forgalmú járat: ilyenkor pusztító erővel csapnak össze a technokraták és a helyváltoztatás állampolgári jogát féltők, a gazdasági szempontok szerint gondolkodók és a személyhez fűződő jogokat védők. Normális ügymenet szerint az ilyen kérdések természetesen megoldhatók volnának értelmes keretek között, mondjuk a parlamentben, hisztérikus viták nélkül, de olyan országban élünk, ahol egy délelőtt eldobott almacsutka délutánra lángba boríthatja az országot, estére pedig mint nagy fekete felleg fölrémlik a nemzethalál. 

Tovább

Tovább

A legnagyobb baj, hogy ezt a maszlagot a teremben helyet foglaló, szövetségbe tömörült keresztény értelmiségiek, a magyar polgári gondolkodók legkiválóbbjainak egyesülete és nemkülönben Professzorok Batthyány Körének nyilvánvalóan éles koponyái szájtátva, egyetlen arcrezzenet nélkül hallgatják.

Tovább

Nemrégiben a rendkívüli uniós csúcsról hazaérkező Orbán Viktor az ügy jelentőségéhez mérten, nyomban a tárgyalások után, a hajnali órákban úgy tájékoztatta a sajtót, hogy az általa előterjesztett hat rendezési javaslatból „ötben sikerült dűlőre jutni”, ami hatalmas diplomáciai siker. Még aznap délelőtt kiderült, hogy a kormányfő ezeket a pontokat nem a döntésre kizárólag jogosult plenáris ülésen terjesztette elő, hanem egy bizottságban, ilyenformán hivatalos döntés nem is születhetett. Estére az is egyértelművé vált, hogy egyáltalán nem volt semmiféle döntés, de olyannyira nem, hogy a kormányfő hat pontja nem is szerepelt a rendkívüli csúcs programjában, nem szerepelt a döntésre előkészített javaslatok között, ilyenformán Orbán fölszólalásában ugyan beszélt saját javaslatairól, de ezek a javaslatok az eljárási keretek közé nem kerültek. Semmilyen döntés nem született róluk. Hogy Orbán kiknek beszélt a hat pontjáról, azok mit mondtak róla, nem tudni. Legeslegvégül aztán az is kiderült, hogy Orbán pontjai voltaképpen nem is az ő pontjai: már szeptember 9-én szerepeltek Junckernek az Európai Parlamentben előterjesztett rendezésre vonatkozó javaslatai között, csakhogy akkor a testület többségében elutasította, többek között Orbán Viktor. 

Tovább

„L. Simon ennek a, ha kell, ha nem, nyerő típusnak a látványfigurája. Gazdagodási rágcsáló: ha egy hétig nem nyer valamit, túlnőnek a fogai és elpusztul”

Tovább

Tovább

A hét elején Lázár János a parlament egyik bizottságában kijelentette, hogy „eladtuk az összes mezőgazdasági cégünket, rég túl vagyunk a gazdálkodáson. Nem csinálja a magyar állam. Miért? Mert nem tudott gazdálkodni. Mert szétlopták, ellopták és szétcsalták az állami mezőgazdasági cégeket. Kinek kell ez a világ? Nem hiszem, hogy bármelyikük is ezt akarja, hogy ezen a pár százezer hektárom elkezdjünk gazdálkodni” – ezt mondta a képernyőn is látható szenvedélyességgel, majd még szenvedélyesebben folytatta: „és amikor szocialista kormány van, akkor a szocialista menedzsment lopja szét, amikor fideszes kormány van, akkor a fideszes menedzsment lopja szét”. Mennyire igaz: Kishantost például csakis azért nem tudták a szocialisták széthordani 1998-ban, mert elvesztették a választásokat. De ettől még igaz marad, ami igaz: jelentős lépéseket tettek ez irányban. Mint azonban látjuk, Ács Sándornéék föl sem lélegezhettek, mert hamarosan ott cuppogtak a fideszes csizmák a hantosi sárban, más kérdés, hogy ekkor már a szocialisták keltek a kishantosiak védelmére. Ha nem így lenne, nem volna Magyarország.

Tovább

Tovább
Élet és Irodalom 2017