Kovács Zoltán

A Fradi szurkolóinak egy markáns csoportja néhány napja petíciót írt a miniszterelnöknek a mostani, szurkolókat érintő, szerintük fenntarthatatlan és felesleges szabályozás ellen tiltakozva, de legfőképp a fideszes Kubatov Gábor klubelnök távozását követelve.

Ilyen levél Európában, de lehet, hogy az egész világot tekintve is, csak Magyarországon születhet. Ebben az egyszerű mondatban ugyanis két olyan elem olvasható, ami külön-külön is, de együtt főképp képtelenség: egyrészt önmagában végiggondolandó, hogyan alakulhat ki olyan helyzet egy klub életében, hogy a szurkolók a miniszterelnök közbenjárását kérik bármiben is, még akkor is, ha ezt a képtelenséget bizonyos fokig megmagyarázza a mondatban szereplő másik elem: már megint ott tartunk, mint a korai Kádár-rendszerben, hogy futballklubokat pártfőnökök irányítanak. Vagyis a válasz alapjában véve kézenfekvő. Azért fordulnak a drukkerek a kormányfőhöz, mert a politika megszállta a sportot, ezen belül különösen a futballt. 

Tovább

Tovább

De azért akárhogy is: a legjobb mondat ez év február 26-án hangzott el a kormányfő szájából, amikor napirend előtt beszámolt a megelőző heti európai csúcsról: „...sikerült a britekkel együtt megreformálni az uniót, és végre Európában is elfogadják a magyar megoldást. Vagyis a kerítésépítést.”

A britek már nincsenek az unióban, azt pedig, hogy a kerítésépítési ötlet az euroatlanti reformtörekvések komoly teljesítménye lenne, csakis a magyar miniszterelnök gondolhatja komolyan. A kerítés az ő, továbbá Bakondi György főtanácsadó és Pintér Sándor miniszter közös szellemi terméke: e három európai beágyazottságú gondolkodó együttes intellektuális erőfeszítésének produktuma. A pengés kerítés. Különös, hogy ilyen szűk horizonttal milyen messzire lehet jutni. Közben persze szakadatlan a beszéd nagy ívű tervekről, középhatalmi álmokról, de ami épül, az nem több, mint pengekerítés meg futballpálya. Végtére, milyen tragikus is egyben ez az életpálya! Térségi szupremáciáról álmodik, de ami épül, az a Bicskéig futó kisvasúti vágánypár. Lázas hajnalon arra riad, hogy egyszer majd akár Lovasberényig is. 

Tovább

Lázár kifejtette, hogy a házi orvosokat is érinti a béremelés. Hogy mennyivel, arról számszerűen már nem beszélt, az összeg valószínűleg olyan szégyenteljesen alacsony, hogy a nyugati világ egészségügyes fejvadászai vérszemet kapnának, ha leírva látnák.


Egy április eleji kormánytájékoztatón Lázár János bejelentette, hogy több állami alkalmazotti kör bérét növeli a kormány 2017-ben. Mint kifejtette, emelkedik a pedagógusok, a rendőrök, a katonák és az állami tisztviselői kar fizetése. Létrehoznak egy 100 milliárd forintos alapot, amely az egészségügyi dolgozók bérfejlesztését szolgálja majd. Azt is elmondta, hogy Balog Zoltán miniszter felhatalmazást kapott a kormánytól, hogy a mentősök esetében is életpályamodellt alakítsanak ki. Az életpályamodell olyan érzetet kelt, mintha ennek lenne értelme, de nincsen. A tervezhetőséget és a kiszámíthatóságot kellene jelentenie, ha olyan kormányzati kultúrában élnénk, amelyben az adott kormányzati ígéret – az adott szó – negyvennyolc óránál tovább érvényes maradna, már ha a kabinet egyáltalán hozzáfogna ahhoz, amit beígért. Kormányra kerülésükkor például határozott ígéretet tettek a rendvédelmi szervek és a pedagógusok úgynevezett életpályamodelljének megalkotására, amiből aztán nem lett semmi, viszont utóbbiak tavaly már a bérükhöz is alig jutottak.

De ez a tény a kormányinfók tréfás kedvű pozőrét egy percig sem tartja vissza attól, hogy júniusban újabb ígéretet tegyen, még az áprilisit is megfejelve vagy ötvenmilliárddal: az MTI akkoriban jelentette, hogy miután Lázár János szerint a kormány számára a gazdasági versenyképesség javítása a legfontosabb – és ennek alapja az egészséges ember –, a kormányzat lázasan dolgozik az egészséges Magyarország programon. A miniszter elmondta, a kormány ezért 167 milliárd forintot különített el az egészségügyi béremelésekre a jövő évi költségvetésben.

Tovább

Tovább

Tovább

Enyhén aggasztó, hogy az a kormány, amelyik annak idején határozott célként jelölte meg a hazai gazdaság külföldtől történő függésének lazítását, annak súlyos kitettségét tervezte megszüntetni, most sápadtan lesi az uniós utalványozásokat meg azt, hogy német és japán autógyárak mikor kezdik végre tömegszériában termelni az új konstrukciókat.

Tovább

Tovább

Bárhogy is, van lejjebb. Most például egyre élesebb vita folyik arról, hogy a valamikori ösztöndíjasoknak vissza kellene-e fizetniük Soros Györgynek azokat a pénzeket, amelyek segítségével a nyolcvanas-kilencvenes években külföldön tanultak, köztük a mostani kormány jó néhány vezetője, például a miniszterelnök. Nagyon valószínűnek tartom, hogy erről a vitáról Soros maga nem is tud, de ezt csak remélhetjük.

Azért ne legyünk biztosak semmiben. A legutóbbi kormányinfón egy nyilvánvalóan buta újságírói kérdésre (most, hogy a kormány szembefordult Sorossal, nem kellene-e visszafizetniük a korábbi támogatást neki?) Lázár János azt felelte, beszélt Orbán Viktor miniszterelnökkel is, aki úgy tájékoztatta, hogy a kormány összes érintett tagja szívesen visszafizeti Soros Györgynek az ösztöndíjat, ha szüksége van rá. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint elég nagy baj, ha Soros György azt gondolja, hogy az általa adott ösztöndíj azzal jár, hogy az ő gondolatait kell közvetíteni.

Tovább

Tovább

De ennél sokkal súlyosabb, hogy ennek a rendkívül erkölcsös és böcsületes embernek miért természetes az, ha valaki magánbeszélgetésben egészen mást mond, mint nem magánbeszélgetésben.


Kisebb botrányt okozott a hét elején, hogy az igazságügyi bizottság ülésének kezdete előtt – már a teremben – a Hír Tv mikrofonja felvette Rubovszky György elnök néhány mondatát, amelyben releváns gondolatokat fogalmazott meg a hazai parlamentarizmus működése szempontjából. A világ legtermészetesebb módján közölte a bizottsági alelnökhöz fordulva, hogy Áder János a következő ciklusban már nem lesz elnök: „A Viktor nem engedi meg” – jelentette ki jól hallhatóan, annak ellenére, hogy bizonyos lehetett szavai rögzítésében, már csak azért is, mert alelnöke figyelmeztette erre. Aztán egy másik, elnöki hatáskörébe tartozó ügyről kezdett beszélni ugyanúgy, mit sem törődve azzal, hogy aznap este még viszontláthatja magát a televízióban. Egy jobbikos javaslattal kapcsolatban fogalmazott úgy, hogy akár házszabálysértés árán is megakadályozza a napirendre vételét – mondta úgy, hogy ekkor már Vas Imre képviselőtársának is alighanem kellemetlenné vált ez a diskurzus, figyelmeztette is, hogy egy tévékamera is a teremben van. „Ezt a mennyiségű hangot csak nem tudja rögzíteni” – válaszolta a KDNP‑s politikus, azonban tévedett, így tudta a Hír Tv kamerája rögzíteni azt a gondolatsort is, amelyben az igazságügyi bizottság elnöke (még egyszer: a magyar parlament igazságügyi bizottságának elnöke) kifejtette, hogy 1994 óta, mióta ő országgyűlési képviselő, Áder János a legalkalmasabb államfő, jól szolgálja a Fidesz érdekeit is. „Ennél ügyesebben [...] egyetlen lényeges kérdést nem adott vissza úgy, hogy megakadályozta volna” – mondta.

Tovább

Tovább

Tovább

Az utóbbi két évtized a rossz minőségű, megalapozott ítéletre alkalmatlan vádiratok időszaka. Panasz volt például igen sok más mellett a Postabank-ügyben, a K&H–Kulcsár-ügyben, Kolontár ügyében és most a Quaestor-botrányban.  

A bíróság szerint a Fővárosi Főügyészség hiányosan küldte meg a több százmilliárdos Quaestor-ügy vádiratát, ezért ha nem javítják ki a hibákat május 31-ig, akár meg is szüntethetik a büntetőeljárást. Ez esetben Tarsoly Csaba és a cég vezetői meg is úszhatják a feltehetően súlyos büntetést. Mivel pillanatnyilag igen távol áll az ügyészség és a bíróság álláspontja, még az is előfordulhat, hogy az ügy el sem jut a tárgyalásig, dacára a harmincezer károsultnak és az eltüntetett súlyos összegnek. Ibolya Tibor fővárosi főügyész korábban világszínvonalúnak nevezte a nyomozást, a bíróság ezzel szemben harmincoldalas hibalistát küldött az ügyészségnek, pótlásokat kérve. Ha cinikusak akarnánk lenni, föltehetnénk a kérdést, hogy vajon ebben az országban történhetett volna-e másként is ennek az ügynek az első szakasza. Vajon nem tipikus-e mindez? Ráadásul az ügyet az első pillanattól fogva körüllengi a gyanú, mely szerint a különböző kormányzati kapcsolatok és érintettségek miatt nem történtek meg fontos nyomozati lépések. 

Tovább

Tovább

Németországból hazaérkező ismerőseimtől hallom, hogy a berlini repülőtéren néha föltűnik egy-egy járőr, körbesétál a terminálon, aztán eltűnik, mintha ott sem lett volna. Ugyanezek az ismerőseim Ferihegyre érkezve egyre-másra fegyveres alakokba botlanak, azt meg már én láttam, hogy a gyorsforgalmi út mentén álarcos fegyveresek vizslatják a tájat, az útpályát páncélozott szállító harcjárművek szabdalják, a magyarázat kézenfekvő: terrorveszély van az országban. Nem szeretném elbagatellizálni a kérdést, már csak azért sem, mert a terrortámadás jellegéből következően a világ bármelyik pontján bármikor bekövetkezhet, de azt nem látom be, hogyan lehet harcászati terepjárókkal küzdeni olyan erőkkel szemben, melyeknek lényege a magányos, legföljebb kiscsoportos akció. Terroristát felkutatni nagyjából azt jelenti, hogy meg kell találni a szalmakazalban a tűt, így különösebb felkészültség nélkül is megállapítható, hogy a terrorizmus elleni harc igazi eszköze alapjában véve titkosszolgálati természetű, ilyenformán a terepharcjárművek bevetése eltúlzottnak látszik még akkor is, ha tudjuk: bármi rendkívüli történjen is, a fegyveres testületek azonnal bizonyítani óhajtják saját felkészültségüket és magabiztos jelenlétüket egy kaszárnya hátsókapu-ügyeletétől a nukleáris rakétarendszerig bezárólag.

Tovább

Orbán Viktor hat évvel ezelőtti beiktatásakor elmondott beszédében két működési elemet tartott fontosnak és kiemelendőnek: a kormányzás szolgálati jellegét és ezzel mintegy összefüggésben a szerénységet. Hogy nem fognak lopni (Pokorni Zoltán ezt annyira komolyan vette, hogy akkoriban mondta, annak, aki először belenyúl a kasszába, le lesz vágva a keze). Hogy nyíltak lesznek, továbbá hogy az elesetteket nem hagyják elveszni – ahogy a kormányfő mondta: nem hagyják őket az útszélen, és segítik a rászorultakat, azt már szinte magától értetődő természetességgel közölte a parlamenti hallgatósággal. Mint olyan nyilvánvaló kormányzati igényt, amelyről nem is érdemes hosszabban beszélni.

Határozottan állítom, hogy ebből egy percig sem valósult meg semmi. Keresgélek emlékezetemben néhány mozzanatot, amikor ő és emberei szolgáltató jellegű kormányzást gyakoroltak, pláne olyat, amikor szerények voltak, de ilyet nem találok. Azt hiszem, más se találna. Hat év után úgy emlékszem rá, mint aki tömött nemzetiszín zászlóerdő tövében állva fejhangon nyilvánít embereket és csoportokat legázolandó ellenségnek, egy érdekes időszakában pedig, hogy máig kideríthetetlen meggondolásból tisztelegve üdvözöl különböző delegációkat. Az emberi tisztességről pedig bármikor képes félórás–negyvenperces beszédet tartani.

Tovább

Berlinben odapörkölnek egy terepjárónak, Budapesten Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő nyakkendőt köt. Megy a tévébe. Hogy ki robbantott, és kit robbantottak föl, ebben a pillanatban még nem tudni, a német rendőrség szűkszavú hivatalos jelentése szerint a jármű a német főváros Charlottenburg nevű központi városrészének egyik forgalmas útján haladt, amikor működésbe lépett a robbanószerkezet. A sofőr életét veszítette, sérült nincs. A német rendőrség egyelőre ennyit tud, Budapesten Nógrádi György értékelésbe fog.

Azt mondja, „bármi történt Berlinben, az a migránsellenes hangulatot fogja erősíteni”, de itt nem áll meg, hanem tekintetét megjártatja az európai politika széles horizontján, sőt, kitekint globális mezőkre, és megállapítja: „a robbantás hatással lesz az uniós csúcsra is.”

Tovább

Tovább

Tovább
Élet és Irodalom 2017