Kovács Zoltán

Tovább

„Megállapodtunk, hogy rendezni fogjuk Szentkirályszabadjával a repülőtér tulajdonának a problémáit, összekötjük ezt a rendezést az ipari terület rendezésével és a légiközlekedés fejlesztésével. Megállapodtunk, hogy lesz egy Iparos park, ami 2,5 milliárd forintba fog kerülni, megállapodtunk, hogy lesz egy aranyosvölgyi tudásparképítés is. A völgyhíd maga 3 milliárd forintot kóstál, és hozzá tartozik még egy útépítés is, ami szintén újabb 3 milliárd forint. Tehát az útépítés a völgyhíddal együtt 6 milliárd forintos fejlesztést jelent.”

Ezt Orbán Viktor nyilatkozta lassan egy éve, 2016. május 10-én Veszprémben, a Modern Városok Program korábbi állomásán (miniszterelnok.hu). A föntieken kívül ígért még kerékpárutat Csopak–Alsóörs irányban, ugyanezt Zirc és Somló felé, ahogy igen szellemesen fejezte ki magát, „egyfajta kerékpáros csillagponttá válik az Önök városa”. Sőt, mint hangsúlyozta, „kormánybejelentés vállalja” (ha már egyszer képzavar, ne spóroljunk!), hogy a Petőfi Színházat rendbe hozza, „könnyen dűlőre jutottak” egymással az állatkertfejlesztés ügyében is. Ígért még új kézilabdacsarnokot, uszodát és jégcsarnokot, pénzt, paripát és fegyvert, valamint belengetett TAO-pénzeket (társasági adókedvezményből származó összegeket), ami csak azért furcsa, mert az ilyen pénzek jogszabály szerint a vállalkozók elhatározása alapján kerülnek olyan építkezésekbe, amelyeket a vállalkozók saját maguk jelölnek meg, vagyis a kormányfő egy váratlan mozdulattal mások zsebében kezdett kotorászni, és amit ott talált, azt is beígérte Veszprémnek. Ígért még parkolókat, összekötőutakat, és még ki tudja, miket ígért volna, de hirtelen vége lett, és tréfálkozva távozott: „Nos, itt tartunk most, tisztelt hölgyeim és uraim! Nem merem összeadni, mert akkor a holnapi kormányülésen Varga miniszter úr lehet, hogy a kardjába dől.”

Tovább

Tovább

Tovább

Arról beszél Dömötör Csaba parlamenti államtitkár, miniszterhelyettes a stúdióban, hogy Magyarországon csökken a szegénység, és az alsó népréteg helyzete is javul. Egyre többen tartoznak a középosztályhoz – mondja Dömötör –, egyre kevesebben küzdenek napi megélhetési gondokkal. Mindez annak eredménye, hogy a kormány sokat tesz a szegénység fölszámolásáért, miáltal széles rétegek kerülnek a középpolgári kategóriába. Ez eddig a szokásos kormányhivatali szövegstruktúra: az önmagába visszatekeredő üres gondolat. A séma igen egyszerű: állításom igazolására az állításomat hozom fel, tehát a kormány sokat tesz azért, hogy a helyzet javuljon, és a helyzet azért javul, mert a kormány sokat tesz azért, hogy a helyzet javuljon. Ez az ember a parlamenti honlapon olvashatók szerint elvégezte a Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi tanulmányok szakának Európa főszakirányát, három nyelven beszél, a képernyőn épp azt látjuk, amint ezt a sok tudást kamatoztatja. Önmagába visszatérő gondolatokat formál, azzal érvel, amit állít. Ebből az isteni nyugalomból, ebből a gondolati monotóniából a riporter billenti ki az államtitkárt, amikor megkérdezi, hogy a vázolt gondolati körben kit tekint a kormány középosztályhoz tartozónak. Dömötör Csaba erre azt válaszolja, hogy „mindenkinek magának kell eldöntenie, hova tartozik. Hogy középpolgárnak érzi magát, vagy sem.”

Tovább

Tovább

Tovább

Kedden délután füstölni kezdett a metró valahol a Nagyvárad tér és a Klinikák között. Ez hovatovább nem hír, a múlt hét végén is füstölt a metró, még korábban az utasok gyalog botorkáltak ki az alagútból. Vannak, akik már le sem mernek menni. Egy ilyen metrófüstölésnek ma nagyjából annyi a hírértéke, mint hogy a Blahán százért kapni fréziát. Más. Halottat találtak az egyik kórházban, később ugyanott ágyi poloskát, megbuktunk a PISA-felmérőn. Nyilván nincs összefüggés az események között, sőt, önmagukban a metrófüstölések között sem, mondta a főpolgármester, ez csak rosszindulatú összecsúsztatás, politikai tőkefölhalmozás céljából. Hogy az állampolgárok mégsem kívánkoznak le a metróba, mert félnek, és félnek, amikor kórházba kerülnek, mert irtóznak az ágyi poloskától, nemkülönben a lekezelőn beszélő orvosoktól, a nővérektől meg a fertőzésveszélytől, ez még akkor is igaz, ha nem minden orvos és nővér beszél lekezelőn, minden attól függ, kihez kerül az ember.

A kormányszintű hivatalokban bizonyára meglepődnek azok, akik nem járnak metrón, egészségi állapotukra kiemelt kórházak vigyáznak, kiemelt összegű hivatali biztosítással, de egyszer lesétálhatnának a Körútra, és megnézhetnék, hogyan is él a magyar ember: a magyar ember egyik meghatározó élménye a kiszolgáltatottság. Kiszolgáltatottnak érzi magát, jobban, mint korábban. 

Tovább

Tovább

Kormányszinten megy az összevissza beszéd Pharaon-ügyben. Ráadásul méltatlan színvonalon, lenyomatra alkalmatlan ujjbegyekről, aztán hogy túl sok neve volt Pharaonnak (NB. Ságvári Endrének harminckettő volt), ez a Pharaon nem az, mígnem szólásra emelkedett a kormányfő, és figyelmeztetőleg emelve mutatóujját azt mondta szocialista képviselőtársának, hogy vigyázzon, ne akarjon túl sokat tudni, nehogy valami amerikai titkosszolgálati játszmába keveredjen.

Aki ma amerikai titkosszolgálati játszmába keveredhet, az a magyar miniszterelnök. Pharaon 2014-ben jelent meg Magyarországon, akkor, amikor a magyar–amerikai kapcsolatok mélyponton voltak, napirenden a kitiltottak ügye, Vida Ildikó adóügyi főnök nehezen feledhető látogatása Goodfriend nagykövetségi ügyvivőnél, jegyzékváltások, majd a kapcsolatok teljes jegesedése. Aligha hihető, hogy egy világszerte keresett bűnözőről az amerikai hatóságok ne tudták volna, hogy magyar földre lép. Bizonyosan tudták, és az is hihetetlen, hogy a magyar hatóságoknak ne lett volna tudomásuk arról, ki is Ghaith Pharaon. A valószínűsíthető, több nemzetbiztonsági szakember véleménye szerinti verzió azt igazolja, hogy a hazai szervek jelezték a kormánynak, legalábbis a kormányfőnek Pharaon biztonsági szempontok szerinti különös jelentőségét, de a politikai vezetés valamilyen okok miatt úgy tett, mintha nem lenne benne kockázat. Az amerikai szervek pedig nem jeleztek, ilyenformán a dolgok jelenlegi állása szerint, ha volt valamiféle nemzetbiztonsági csapda – abba nem Harangozó Tamás szocialista képviselő gyalogolt bele, hanem a kormányfő. Nem tudni, mi az a magasabb szempont, amely fölülír nemzetbiztonsági megfontolásokat, de a fölülírás ténye nagyon is életszerű, mint ahogy az is, hogy az Egyesült Államok szerveinek sem volt ellenükre, hogy a magyar kormány valamiképp sáros lett ebben az ügyben.

Hasonló tőről fakadhat a lassan egy éve kirobbant Quaes­tor-ügy is. A jelenlegi feltételezés szerint Tarsoly Csaba zavar nélkül folytathatott olyan pénzügyi manővereket, amelyeket már rég jelezni kellett volna, de ilyen jelzés nem érkezett – legalábbis olyan, amelyik ezt leállíthatta volna. A Nemzeti Bank illetékese ugyan tájékoztatón jelentette be, hogy valótlan állítások miatt feljelentést tesz Tarsollyal szemben, mondván, a pénzügyi ellenőrzés folyamatosan küldött jelezéseket a Készenléti Rendőrség bűnügyi apparátusának, mindezek tetejében az időközben jegybanki felügyelet alá helyezett ellenőrzési szerv a kötvénykibocsátásokat nem elbírálja, hanem tudomásul veszi. Igen zavaró körülmény, hogy a Tarsollyal kiváló kapcsolatokat ápoló külügyminiszter felügyelete alá tartozó minisztériumi szervek nemcsak pénzük jelentős részét fialtatták a Quaestornál, hanem a krach kitörése előtti pillanatban ezek a szervek voltak azok, amelyeknek alkalmuk volt kimenteni pénzüket, úgyszólván mindenki mást megelőzően.

Pharaon és Tarsoly története nyilván távol eső ügyek, de egészen biztosan azonos tőről fakadnak: mindkét botrányt az intézményrendszer tudatos és módszeres elgyengítése tette lehetővé. A miniszterelnök és társai úgy gondolják, hogy kormányzásuk akkor zavartalan, ha az állam működéséből kiiktatják a fékek és ellensúlyok sokat emlegetett, de mint láthatjuk, szörnyű módon hiányzó rendszerét, azzal sem törődve, hogy a kiiktatott elemek nemcsak az ellenzék kontroll-lehetőségeit gyengítik, hanem egyszersmind az állami védekező rendszer is sérül. Nem állíthatom teljes bizonyossággal, hogy ha normálisan működnek az Országgyűlés bizottságai, akkor egy Pharaon-ügyben még a beutazás engedélyezése előtti ülés elháríthatta volna a vele kapcsolatos botrányt (ami ha tetszik, ha nem, még nem ült el, és lesznek fordulatai), de az biztos, hogy egy kontrollelemmel több lett volna. A kormányzati kamarillázás sem biztos, hogy egyszerűen túllépett volna egy bizottsági határozaton, bár túl sok illúzió ne legyen.

A Quaestor-botrány is kisebb lett volna, akár el is maradhatott volna, ha a pénzügyi ellenőrzés rendszere működik. Ez sem biztos, természetesen, mert tudjuk, a Postabank rossz, helyenként jogszerűtlen lépései, sőt a K&H hasonló intézkedései sem akadtak fenn az ellenőrzés rendszerén, de ha komolyan vesszük a jogállamiságot, akkor csakis kontrollszervek normális és szigorú működése lehet a megoldás. Kétségtelen, ma az ilyen rendszertől megfosztott, lecsupaszított állam képtelen ellenállni, de ne legyen kétség, ettől a kormányzat is gyengébb, még ha ezzel a kormányfő maga nem törődik. A fékek és ellensúlyok kikapcsolása teljes politikai amatörizmus, amiről ez esetben azt sem tudni, hogy tyúk vagy tojás: a féknélküliség teszi lehetővé az amatőrséget, vagy fordítva, amatőrsége hiteti el Orbánnal, hogy elvan ő hozzáértő, bár neki kellemetlen itntézményrendszer nélkül. De bárhogy is, ilyen szempontból mindenki mást megelőzően ő maga a legnagyobb biztonságpolitikai veszélyelem.

Idevágó példa akad bőven. 1959-ben a Fidel Castro vezette forradalmárcsapat bevonult Havannába egy szabad rendszer ígéretével. Fiatalok voltak, jóképűek, a fellegeket lovagolták. A kegyelmi állapot néhány hónapig tartott, aztán a két Castro fivér Che Guevarával magához ragadta a hatalmat, és utána senki sem szólhatott bele, mit művelnek. Még meg sem öregedtek, mire ugyanolyan diktatúrát építettek, mint Batistáé volt. 

Tovább

Néhány éve Magyarországon üzletel a világ egyik keresett bűnözője, Ghaith Pharaon, illetékes szervek által elismert tény, hogy többször járt az országban. Mióta kiderült, hogy számos kastélyt vett, seftelt a kormányfő vejének cégével, majd ingatlant vásárolt a magyar kormányfő házának tövében, nincs olyan kormányszintű sajtótájékoztató, ahol ne tennének föl Pharaonnal kapcsolatos kérdést. Az érdeklődés indokolt, az Egyesült Államok szenátusi vizsgálóbizottságának 1992-es jelentésében az szerepel, hogy a korábban az általa vezetett Bank of Credit and Commerce International (BCCI) több bűncselekménygyanús ügyletet is lebonyolított. Felvetődött a pénzmosás, vesztegetés, fegyverkereskedelem, terrorizmus támogatása, nukleáris technológiával való kereskedés, prostitúció és az illegális bevándorlás elősegítésének gyanúja is. Szomorú taxáció. Időközben Eric Watnik, az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének diplomatája arról tájékoztatott, hogy Pharaont az Interpol is keresi. 

Tovább

Egy kérdésre válaszolva úgy nyilatkozik Rogán Antal propagandaminiszter kedd este az ATV politikai műsorában, hogy a Népszabadság kiadója, a Mediaworks az elmúlt években egymilliárd forint hirdetési megrendelést kapott a kormánytól, többek közt az ő minisztériumától is, de hogy azt a pénzt a cég miként osztotta el különböző lapjai között, azt nem tudja. Ha nem a Népszabadságra költötték, arról ő nem tehet.

Nem hiszek a fülemnek. Rogán Antalt, szabadjon úgy fogalmazni, mindig is egyszerű gondolkodású embernek tartottam, de ha egy magát alapjában véve piacvezérelt beállítottságúnak mondó kormány tagjaként a médiahirdetést szimpla szociális segítségként osztogatja annak, aki éppen kér, és ezt a nyilvánosság előtt büszkén elmondja, akkor ez az ember komoly kihívás az ország összes elmeorvosának. 

Tovább

Mészáros Lőrinc áll a Hír Tv kamerája előtt, a riporter azt az igen egyszerű kérdést teszi fel, igaz-e, hogy megveszi a Népszabadság kiadóját. Mészáros először mintha nem értené, köhint, elfordul, vállat von, aztán visszakérdez: ezt honnét veszi? Később azt mondja, minden előfordulhat, szállodát sem akart venni, aztán mégis vett.

Alapjában véve őszinte válasz: honnét tudhatja Mészáros, hogy mit vesz majd másnap? Szállodát, napilapot, földet, húsüzemet, kisvasutat, nagypályát, egyebeket? Végül is vehet bármit, de azt, hogy mit vásárol majd kedden (szállodát, napilapot, földet, húsüzemet, kisvasutat, nagypályát, eszéki futballklubot), ő hétfő délután még tényleg nem tudhatja. Előbb-utóbb megmondják neki, most annyi látható, hogy a tévériport kezdetéig nem tájékoztatták saját szándékairól. Egyet viszont biztosan tudunk: hogy ő nem Orbán Viktor strómanja. Ez egészen biztos, két autentikus személy is állítja: Mészáros Lőrinc és Orbán Viktor. Amúgy Mészáros az Orbán-kor típusfigurája. 

Tovább

Tíz napja szüntette be a Népszabadság megjelenését az osztrák tulajdonos menedzsmentje, Heinrich Pecina üzleti indokokkal magyarázza a döntést. A pillanatnyi helyzet földrengés utáni napokra emlékeztet: fogytán a túlélés jelei, gyengülnek a hangok, és maradnak a romok, mígnem azokat is eltakarítják. A tulajdonos, a kormányerő és hozzá közel álló körök piaci döntést emlegetnek, mintha tán ebben az országban a piac kiválasztó ereje lenne a meghatározó. Nyilván nem így van, ezt azok is tudják, akik az ügyben megszólaltak rezsibiztostól helikopterbajnokig, szóvivőtől frakcióvezetőig. Olyan kormánypolitikusok emlegetnek piaci törvényszerűségeket, akiknek természetes, hogy megszűnik nálunk jelentősnek mondható, negyvenezres példányszámú lap (veszteségre hivatkozva), ugyanakkor életben marad, és nyilván rentábilis egy napilapként bejegyzett kormányzati üzenőfüzet a maga négy-ötezer példányával, sőt tán még nyereség is képződik rajta. 

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Bolgár György telefonos műsorában hosszabb ideje van már egy alrovat, amelyben különböző ellenzéki beállítottságú embereket kérdez meg arról, mit lehet tenni a mostani kormányhatalommal szemben, és mit kellene majd tenni akkor, amikor a kormány megbukik, és a helyébe lépő politikai erő új struktúrát épít, új elképzelésekkel és intézményi rendszerrel. Hogy a mostani társaság miként tűnik majd el a kormányzati hatalomból, az általában nem kérdés.

Mindenesetre a legváltozatosabb vélemények jönnek az alkotmányozó nemzetgyűléstől a szigorú büntetőpereken keresztül az azonnali elszámoltatásig – utóbbival kapcsolatban föltétlen elgondolkodtató, ha van valamiben társadalmi egyetértés, akkor abban biztosan, hogy azok, akik eddig kormányoztak, nyilvánvalóan loptak is. Szép sorrendben, ahogy megkaparintották a kormányrudat. Jöttek és loptak, amit tudtak. Semmi sem áll távolabb tőlem, mint az ilyen szimpla népi igazságok, és az is ténykérdés, hogy a lopás köznapi értelemben egészen mást jelent, mint a büntetőjogban. 

Tovább

Tovább

A Kúria hét eleji döntésével helybenhagyta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) határozatát, amely szerint nem jogszabálysértő a kormány népszavazási kampánya – tájékoztat az MTI. A bíróság szerint a kormány kampánykijelentéseinek direkt tartalmával kapcsolatban az alkotmánybírósági határozatok által támasztott alapjogi elvárások nem azonosak az objektív tényeken alapuló információkkal és adatokkal szemben támasztott köznapi követelményekkel. Ennek következtében a kormánynak a választási kampány részeként elhangzó kijelentései legfeljebb orientálnak, de nem informálnak, így a „városnyi”, az „illegális”, a „menekült/migráns” kifejezések helyes vagy helytelen voltára vonatkozó elemzés sem lett volna elvégezhető.

Az érvelés érthető, de kicsit sérti az állampolgári fület, hogy a kormány a választási kampányban orientálhat úgy, hogy a fölhozott tényeknek nem kell megfelelniük az objektivitás köznapi követelményeinek. Ebből ugyanis laza gondolkodású állampolgár könnyen arra a következtetésre vetemedhet, hogy egy vitában nem kell feltétlenül igazat mondania, az orientálás érdekében akár el is térhet a tényszerűség szigorú szabályaitól. 

Tovább
Élet és Irodalom 2017