Orbán Viktor lesz az első magyar kormányfő, aki valószínűleg nem képes majd demokratikus körülmények között távozni a politikai életből. Amikor majd elveszti politikai erejét, visszafelé nem áll már rendelkezésére demokratikus út: azt ugyanis az idők során maga számolta fel. Nem túl bonyolult képlet.

Hogy ez a távozás ebből adódóan milyen lesz, milyen nem demokratikus úton lép le a magyar politikai színpadról, nem tudni. Lehet, hogy szimpla eloldalgás, olyan, mint Schmitt Pál államelnöké, aki kormánypárti vastaps közepett vonult el, valószínűleg mindenki megelégedésére, beleértve a vastapsoló kormánypártiakat is. Rossz beszédeivel, még rosszabb helyesírásával, pláne a plágiumüggyel nagy teher volt már az államéletben, viszont megtett mindent, amit csak kért tőle Orbán. „Nem fék akarok lenni, hanem motor” – ezt a közlekedésszakmai gondolatot hagyta ránk örökül, és egy kézjegyével ellátott, rossz minőséggel szövegezett demokráciaellenes alkotmányt. 

Akkor most láthatjuk, hova vezet a sunyizás: a bányaügyek, a sárazsadányi szőlővircsaft, a kayaibrahimozás meg a többi simlis manőver állami pénzekkel: oda, hogy ma még nem tudni pontosan, kik, de az biztos, hogy magyar kormányzati emberek nem utazhatnak be az Egyesült Államokba. A hivatalos indoklás szerint mindez a George W. Bush elnök által 2004 januárjában aláírt 7750-es számú proklamáció és a 2004. január 12-i kleptokráciaellenes klauzula alapján. 

A Magyar Szocialista Párt a 2010-es választási vereség óta mást sem tesz, mint elméleteket dolgoz ki arra, hogyan képes túlélni saját válságát. Ez alapjában véve természetes, csakhogy az elképzelések többnyire nem tartalmi jellegűek, ahhoz ennek a pártnak mintha nem lenne elégséges intellektuális háttere. Az kevés, hogy néhány őspárttag különböző fórumokon elbúsong azon, hogy a párt nem eléggé baloldali, „nem képes felmutatni a baloldali értékeket”, más helyeken másik párttag pedig azon, hogy nincs kialakult kultúrája a hazai szociáldemokráciának, a harmadik az asztalt csapkodva síkra száll a viták nyílt felvállalása mellett, de hevült figyelmetlenségében fogadást köt, és mire észbe kap, már tizenkét zavaros identitású motorost ebédeltet uniós pénzen Brüsszelben. 

Elvették a rendőrök a Blikk munkatársának telefonját, mert nem volt hajlandó megmondani, ki adott neki információkat Oszter Sándor néhány hónappal ezelőtti balesetével kapcsolatban. A Központi Nyomozó Főügyészség hivatali visszaélés bűntette miatt nyomoz, a színész védője szerint ugyanis kizárólag rendőr szivárogtathatta ki az adatokat az esetről, így a cikk szerzőjét, Koós Szabolcsot a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa kötelezte arra, hogy fedje fel informátorát. Koós februárban azt írta, hogy Oszter Sándor színművész részeg lehetett, amikor az egyik budapesti üzletközpont mélygarázsa előtti oszlopnak hajtott. A lapnál nyilvánvaló szakmai alapelv, hogy az újságírók védik forrásaikat. Koós Szabolcs is így járt el, a telefonját sem volt hajlandó önszántából átadni az ügyésznek.

A büntetőeljárási törvény szerint az újságíró – ha tanúként hallgatják ki – megtagadhatja a vallomást, vagyis nem kell felfednie informátorát. Kivéve, ha arra bíróság kötelezi. Abban az esetben kötelezhető az információforrás felfedésére, ha három évig terjedő szabadságvesztéssel vagy ennél súlyosabb büntetéssel sújtható bűncselekménnyel kapcsolatban indult a nyomozás. 

Van itt egy kérdés, hogy vajon az Európai Unió amerikai lapok által javasolt szankciói eltéríthetik-e Orbán Viktort a Tusnádfürdőn bejelentett antidemokratikus elképzeléseitől, másként föltéve: a lehetséges uniós fellépés megmentheti-e Magyarországot attól, hogy végleg, ahogy mondani szokás, kiiratkozzon a demokratikus államok köréből. Akár igen, akár nem, a legszomorúbb ebben az egészben, hogy Magyarországot megint meg kell menteni.

Magyarországot természetesen a magyaroknak kell megmenteniük, még akkor is, ha ennek pillanatnyilag nem sok esélye van, de az mégiscsak túlzás, hogy van Európa közepén egy ország, amelyik időről időre megmentésre szorul. Legutóbb 1989-ben mentették meg Magyarországot, amikor a külpolitikai erőviszonyok drasztikus változása a Szovjetuniót a keleti blokk elengedésére kényszerítette, ennek részeként, természetesen jelentős belpolitikai változások közepett az ország önálló, demokratikus pályára léphetett. 

„Végezetül azt szeretném mondani Önöknek, hogyha a jövőt tapogatjuk, akkor (...) bármi megtörténhet, és a bármit elég nehéz definiálni” – mondta a kormányfő Tusnádfürdőn, majd így folytatta: „(...) Megtörténhet az, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy az Egyesült Államokban – tegnapi hírt láttam – az Egyesült Államoknak talán a Szenátusa, az is lehet, hogy a Szenátus és a Képviselőház együtt úgy döntött, hogy beperli az amerikai elnököt folyamatos hatáskörtúllépés miatt. És amikor ezek mögé nézek, kiderül, hogy nemhogy beperlik, többször elítélték már az amerikai elnököt hatáskör túllépése miatt... Képzeljék el Magyarországon, amikor a parlament beperelné a magyar miniszterelnököt hatáskörtúllépés miatt, és akkor a bíróság el is ítélne. Meddig tudnék én hivatalban maradni, tisztelt hölgyeim és uraim?” 

Nem szeretnék pártbelügyekkel foglalkozni, de a szocialista párt folyamatos zsugorodásának valószínűsíthető oka lehet az is, hogy tíz-tizenöt év távlatában alig tűntek föl új arcok, mintha másfél évtizede ugyanazok csinálnának mindent. Ugyanazok építik a pártot, mint akik kommunikálnak, ugyanazok dolgozzák – vagy nem dolgozzák – ki a stratégiát, ugyanazok végzik a kulimunkát, mint akik reprezentálnak. Mintha ugyanazok intéznék a fővárostól a vidéki pártirodákig bezárólag a papír- és írószerellátmányt, mint akik Tony Blairt fogadják a kampánygyűlésen, ugyanaz beszél agrárügyekről, mint aki a nukleáris energia legújabb kérdéseit taglalja a televízióban.