Kovács Zoltán

Tovább

Tovább

Politikusoktól normális esetben azt várja el az állampolgár, hogy belső indíttatásból fakadóan morális többletigényt fogalmazzanak meg magukkal szemben, lemondva esetleg egyéni javakról, de ez nálunk fordítva történik: a többletigény nem morális természetű, hanem főként anyagi, a saját zsebek kitömésével kapcsolatos. Szomorú ezt leírni, de minden egyéb hazugság és megtévesztés volna. Ez lett a mostani kormány hét-nyolc évvel ezelőtti nagy fogadkozásaiból. Nem vitatva, hogy korábban is tömtek saját zsebeket, lényeges különbségnek látom, hogy az MSZP–SZDSZ-időszakban a törvények ellenében loptak párt- és állami vezetőink (el kell ítélni őket, ha még lehet), most azonban a magyar törvényhozás kormányzati része arra szakosodott, hogy olyan törvényeket alkosson, amelyek jogszerűvé teszik a lopást magát. Amíg korábban szabadcsapat-szerűen fosztogattak, ma a törvény jótékony védelme alatt rövidítik az ország javait. Ráadásul mindezt úgy, hogy ha lehet, hősként, a nemzet megmentőjeként, vitézül keveredjenek ki ebből a játékból, a lenyúlás lehetőség szerint erkölcsi megtisztulással is járjon. Ennek különféle praktikái vannak, például ellenség keresése ott is, ahol nincsen.

Tovább

Tovább

Tovább

Javaslom a miniszterelnöknek, valamiképp vegyüljön el a fővárosi tömegben, szálljon föl a hatos villamosra, és utazzon mondjuk a Petőfi hídtól a Margit hídig. Nem kell ezt este tíz után, amikor a hetedik-nyolcadik kerületben megtett minden méter halálos veszedelem, menjen nyugodtabb napszakban. Meglepődik majd, hogy e nem több mint huszonöt–harminc percnyi utazás alapélménye a feszültség, minden percben kitörhet valami komolyabb atrocitás, látni fogja, hogy hat-nyolc percenként aláznak meg valakit, beszólnak, visszaszólnak, méregetnek. Mindenből baj lehet: a babakocsi méretéből, idős emberek lassúságából vagy csak abból, hogy az egyik ember ránézett a másikra. Ez a hatos villamos nappal. Olyat emberbaráti aggodalomból nem kérek, hogy a kormányfő vagy valamelyik embere tegyen egy kört mondjuk a 24-es jelzésű villamos Közvágóhíd és Keleti pályaudvar közötti viszonylatában. De ha mégis, vigyen magával valami fedezőelemet, hogy amikor elszabadulnak az indulatok, és pofonok csattannak, akkor legyen mibe belemélyednie, ha ép bőrrel szeretné megúszni a veszélyhelyzetet. Ne akarja lefogni az ütésre lendülő kezet, ez nem az a világ: ez a világ véglegesen és alighanem visszavonhatatlanul el lett rontva, dühöng az erőszak, a gyenge örül, ha eljut a végállomásra.

Ez nem publicisztikai túlzás, fél életemet a nyolcadik kerületben töltöttem, filmszerűen pergett le előttem, hogyan rohad szét a főváros egykor kiválóan élhető kerülete, hogyan nem törődik ezzel senki, hogyan írtak le egész kerületnegyedeket azzal, hogy azok, akik tehettek volna valamit, elfordították a fejüket.

Tovább

Tovább

Tovább

Nagy változásokat akarunk Magyarországon. El kell takarítani a jelenlegi romhalmazt, meg kell nevezni a felelősöket, majd hozzá kell látni az ország újjáépítéséhez. Ezt Orbán Viktor jelentette be 2009 májusában a szívének akkor még kedves Hír Tv Péntek 8 című műsorában, és hozzátette: a szocialisták tévednek. Nem a demokráciából haladunk majd a diktatúra felé, hanem a mostani féldemokráciából a demokrácia felé. Mint fogalmazott, vállalkozói forradalomra van szükség, és olyan gazdasági rendszert kell felépíteni, amelyben az boldogul, aki dolgozik.

Orbán annak rendje-módja szerint megnyerte a választásokat, azóta még egyszer, ilyenformán bő tér és idő állt rendelkezésére az általa meghirdetett program megvalósítására. Nem szeretném a demokrácia, féldemokrácia, diktatúra egyenes irányú, egyenletes változásának egyre szomorúbb állomásait bemutatni, nyilatkozatának azt a gondolatát emelem ki, amiben a vállalkozói forradalom megvalósítását és olyan rendszer felépítését ígérte, ahol az boldogul, aki dolgozik.

Tovább

Tovább

Tovább

A történet Gajus Scheltema, Hollandia budapesti nagykövetének múlt heti, 168 Órának adott interjújával kezdődött, amiben az épp távozóban lévő diplomata a muszlim terroristákról azt mondta, hogy „ugyanolyan elv mentén kreálnak ellenséget, mint a magyar kormány”. Ezt a mondatot elemzi a magyar közpolitika egy hete, és várható volt, hogy az amúgy is pofozkodó hajlamú magyar külügy a kijelentést mint váratlanul jött választásihaszon-forrást maximálisan ki fogja aknázni. A nagykövet kijelentésének értelmezési tartománya igen tág, sokan úgy látják, Scheltema szimplán egyenlőségjelet tett az iszlám terrorizmus és Magyarország közé, ami nyilvánvaló képtelenség. Sokan meg úgy értelmezik, és ez alighanem közelebb áll a valósághoz, hogy a mondat egy primitív ellenségképzési technika veszélyeire mutat rá, és ez a technika közös módszertani eszköz.

Tanulságos, ahogy a magyar külügy kezelte a kijelentést, Szijjártó az interjú megjelenése napján még maga sem érzett rá, hogy ez a későbbiekben mekkora kakaskodási lehetőséget jelent, amikor kijelentette: „Reméljük, hogy gyorsan hazamegy.” Ilyet duzzogó pincér mond háklis vendégről, ám utóbb a külügyminiszter egyszer csak többet látott az ügyben egyszerű méltatlankodásnál. A sértettség következő stádiumában bejelentette, hogy Scheltemát nem látják szívesen többé a Külügyminisztériumban. Aztán meg azt látta jónak, ha a magyar követségi ügyvivőt felszólítja, hogy a holland Külügyminisztériumban haladéktalanul utasítsa vissza Gajus Scheltema kijelentéseit. Sőt, gondolhatta nehány órával később Szijjártó, kérjen magyarázatot. Utasítást adott, de akkor már mozgásban volt az apparátus is, jómaga is, így mielőtt a holland kormány bármit reagálhatott volna, a magyar külügy úgy döntött, hogy nem bíbelődik részletekkel, finomságokkal, az egyik legsúlyosabb értelmezést választja, és hazarendeli Magyarország hágai nagykövetét. Ha az ember diplomáciai bonyodalmat óhajt kreálni, ne legyen smucig.

Tovább

Tovább

Tovább

1986 ősze volt, két amerikai turistával üldögéltünk a jogi egyetemisták kedvenc helyén, a Véndiák nevű szörnyűséges presszó üvegablak melletti asztalánál. Nyilvánvalóan ittunk valamit, abban az időben nyilvánvalóan mindig ittunk valamit. Egyikük Ronald Reaganről kezdett beszélni, hogy milyen remek elnök. Az Egyesült Államokban rend van, nyugalom, a gazdaság szárnyal, az oroszok követni sem tudják. Igen intenzíven erősített erre a másik amerikai. Ő pipázott. Olyan élvezetes ropogtatással és csikordulással ejtette a Ronald Reagan nevet, mintha kavicsot rágott volna, és azt fejtegette, úgy kellene módosítani az alkotmányt, hogy Reagan harmadik ciklusra is megválasztható legyen. Ilyen önfeledt, lelkes piparopogtatást azóta csak olyankor hallottam, amikor Hegedűs Géza Ossziánról beszélt. Ő is ugyanolyan önfeledten és csodálattal, ahogy a két amerikai Reaganről, az elnökükről beszélt. Szemük ragyogott, homlokuk kifényesedett, két büszke ember ült az asztalnál.

Tovább

Tovább

Tovább

Ha most hirtelen össze kellene foglalni a kormányfő Horthyra, valamint a Horthy-rendszerre vonatkozó, az elmúlt nem több mint nyolc napban kifejtett álláspontját, el lennénk képedve. A megújult Klebelsberg-kastély átadásán a miniszterelnök az 1920-as évekről szólva kijelentette, hogy akkoriban olyan „kivételes államférfiak” szolgálták és vezették a nemzetet, mint Bethlen István, Horthy Miklós vagy Klebelsberg Kuno. A miniszterelnök néhány napja még így vélte, és ennek hangot is adott, vagyis Horthy megítélését nem árnyékolhatja be a második világháborús „gyászos szerepvállalás” sem.

Csakhogy megérkezett az illiberális barát, Netanjahu. Ekkor már néhány nappal később jártunk, e hét elején. A kormányfő elhagyta korábbi beszédének azt a gondolatát, hogy Horthy kiváló államférfi volt, Netanjahuval tartott közös sajtótájékoztatóján azt mondta, Magyarország bűnt követett el, amikor a második világháborúban nem védte meg zsidó állampolgárait, ehelyett a nácikkal kollaborált.

Tovább

Tovább

Tovább
Élet és Irodalom 2017