Rádai Eszter

„A mostani európai menekültkrízist nem az okozza, hogy a bevándorlók száma elviselhetetlenül nagyra nőtt volna, hiszen a gazdasági válság korábban meredek csökkenést okozott az Európába irányuló migrációban, az 2008 és 2012 között gyakorlatilag megfeleződött. A mértéke tehát nem tér el jelentősen a válság előttitől, a természete azonban igen” – mondja Andor László. Szerinte az egyik legfontosabb, legkeményebb kérdés, hogy a különböző EU-tagországokban egészen eltérő eséllyel lehet menekültstátuszra pályázni. Van olyan ország, ahol ennek az esélye 60-80 százalék, például az önmagát enélkül is reprodukálni képes, magas termékenységi mutatókkal rendelkező Svédországban, és van, ahol mindössze 4-5 százalék. A fogyatkozó népességű Magyarországon pedig még ennél is kevesebb.

Tovább

„A liberális demokrácia váratlan kivirágzását, dominanciáját és aztán hasonlóan gyors delegitimizációját, amit mi 1989 után megtapasztaltunk, a régió az utolsó egy-másfél évszázadban már harmadszor-negyedszer éli át. Mindig volt egy olyan történelmi pillanat, amikor a liberalizmus tűnt a »történelem végének«, és aztán ennek kivétel nélkül vége szakadt” – így foglalja össze egy kelet-közép-európai összehasonlító eszmetörténeti kutatás következtetéseit Trencsényi Balázs. Az pedig, amiben 2010 óta Magyarországon élünk, a CEU tanára szerint egy ma már önmagát fenntartani és részben reprodukálni is képes rendszer, amely az ideológiai keret mellett létrehozta azt a viselkedésmódot is, azt a hatalomtechnikát, azt a szimbólum- és ösztönzőrendszert, amelyet összefoglalóan politikai kultúrának szoktunk nevezni.

Tovább

„Németország persze nagy, és jelentősek a különbségek, de sehol sem söprik le magukról olyan könnyen a problémát. Valamennyire mindenütt átélnek – giccsesen hangzik, de így van – egyfajta egyetemes felelősséget. Nem állítják, hogy mindez számukra nem kellemetlen, persze hogy az, de azért nem vonják kétségbe, hogy ezek az emberek a pokolból menekülnek. És nem vádolnak vagy szidalmaznak senkit, amiért nem akarja, hogy lemészárolják a családjával együtt Szíriában, vagy nem nyugszik bele, hogy a gyerekei valamilyen törökországi menekülttáborban nőjenek fel, ahol nem járhatnak iskolába, csak mert olyan pechük volt, hogy a világnak egy kevésbé privilegizált helyére születtek, mint mi itt, Európa közepén” – mondja az évtizedek óta Berlinben, a menekülők legfontosabb célországában élő pszichológus. Szerinte „ha van olyan, hogy német mentalitás, abba nem tartozik bele az a logika, hogy a privilégiumok nekünk járnak, mert mi eleve jobbak vagyunk”.

Tovább

„Nem szeretnénk afféle elkényeztetett gyerekek játszótereként létezni egy nem túl jómódú országban” – mondja a Prezi nevű prezentációs szoftver kitalálója, a 2009-ben Budapesten alapított és azóta San Franciscóban is irodát nyitott, a világ 190 országából 60 millió felhasználóval rendelkező Prezi társalapítója. A következő interjú azonban alig szól a cégről, sokkal inkább az építészként végzett, médiaművészként indult Somlai-Fischerről és a társadalmi szerepvállalásról.

Tovább

A téma kutatója és számos róla szóló tanulmány szerzője szerint a közmunka csapda, amelyet a rendszer kiterjesztésével és a benne részt vevők számának növelésével a kormányzat hozott létre. Aki közmunkássá válik, egyúttal csapdába is esik, hiszen attól kezdve érdeke, hogy minél több közmunkához jusson, de minél több közmunkához jut, annál kevesebb lehetősége marad kilépni belőle. A civil jogvédő ezzel szemben azt állítja: a közmunka esély, a leszakadó térségeken élő, rendkívül szegény és kiszolgáltatott munkavállalói tömeg számára ugyanis az egyetlen munkalehetőség. „Ezért én – mondja – vitatkozom azokkal, akik azt mondják, hogy a közmunkát vissza kell szorítani vagy meg kell szüntetni.”

Tovább

Tavaly februárban a Nyíregyházi Törvényszék – első fokon, nem jogerősen – törvénysértőnek és ezért megszüntetendőnek ítélte a kormányzati romapolitika zászlóshajójaként kezelt, a Görög Katolikus Egyház fenntartásában működő nyíregyházi Huszár-telepi iskolában zajló, felzárkóztatónak nevezett, ám szegregált oktatást. A perben, amelyet az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) indított, másodfokon a Debreceni Ítélőtábla hozott ítéletet, helybenhagyva az első döntést, amely ezáltal jogerőre emelkedett. Végül idén áprilisban a Kúria mindkét korábbi döntést hatályon kívül helyezte, és a vallásgyakorlás jogának elsőbbségére hivatkozva elutasította a CFCF keresetét.

Az első fokon hozott döntést követően Ujlaky András akkor még a pert kezdeményező CFCF kuratóriumi titkáraként ugyanitt a következőket mondta: „Úgy látom, a kormányzat szándéka szerint az európai uniós roma programot egyfajta szegregáló megközelítéssel teljesítené. Amit azért vállal és prezentál ekkora magabiztossággal, mert tudja, hogy a választókat megnyugtatja a »felzárkóztatás« kifejezés. Azonnal megértik belőle, hogy nincs okuk izgulni. Mert nem fogja azt jelenteni, hogy a gyerekem egy cigány gyerek mellett fog ülni az iskolában. És nem fogja azt jelenteni, hogy az utcámba, esetleg épp a házam mellé egy cigány család fog beköltözni. Mert a cigánytelepet nem megszüntetjük, hanem komfortossá tesszük, az iskolát nem integráljuk, hanem felzárkóztató iskolát nyitunk a telepen, és nem kell a versenyszférában lévő munkahelyeken sem aggódni, mert a cigányok közmunkára járnak. Ezek után már csak az a kérdés, ezt így megvásárolja-e tőlünk az Európai Unió.”

Tovább

„Tavaly az Európai Unióban arányosan nálunk kaptak a legkevesebben menedékjogot, azaz valódi nemzetközi védelmet. Néha egyértelmű esetekben is szinte vért izzadva kell a bíróságokon kiharcolni ezt a sokak számára az életet magát jelentő jogot. Csak most mindehhez egy humanitárius világkatasztrófa szolgáltatja a hátteret. És ma ráadásul – amellett, hogy az elődeihez hasonlóan alig fordít energiát a feltételek létrehozására – a magyar kormány uszít is ezek ellen a szerencsétlen emberek ellen, miközben a miniszterelnök a magyarok lelkében lakozó irgalomról beszél” – mondja a Magyar Helsinki Bizottság menekültügyi programjában sok éve dolgozó, romákat, hajléktalanokat, melegeket rendszeresen ingyen védő ügyvéd. Szerinte ami ma Magyarországon bevándorlásügyben történik, az maga a képmutatás.

Tovább

Vajon megfelelő-e az az út, amelyen ma a régió és benne Magyarország roma mozgalmai haladnak? Képesek-e ezen az úton eljutni a romák a társadalmi integrációig és a politikai emancipációig, illetve – ahogyan a néhány évvel ezelőtt elindított vita egyik kezdeményezője, Bíró András fogalmaz – az áldozati szereptől a polgári tudatig?

Tovább

„Ma már olyan sok van nálunk ezekből a nem szokványos, a korábbi bevett gyakorlattól eltérő, a vonatkozási kerethez képest sajátos megoldásokból, hogy az elemzők is hajlanak arra, hogy elfogadják a kormányzat, illetve a kormányfő öndefinícióját, amelyet kezdetben csak afféle politikusi nagyotmondásnak hittek. (...) Hogy amit a miniszterelnök mond, azt komolyan gondolja: ami a szemünk előtt zajlik, az nem valaminek a korrekciója, nem túlhajtott reakció egy korábbi elhajlásra, hanem egy alternatív világkép nyomán egy merőben új szisztéma kiépítése. És ha ez új szisztéma, annak a fele sem tréfa” – mondja Bod Péter Ákos, az Antall-kormány ipari minisztere, majd jegybankelnök, ma a Corvinus Egyetem tanszékvezetője.

Tovább

„Szeretnék egy mozgalmat, amely a cigányügyre is reflektálna, de nem csak arra. Ahol közösen gondolkodhatnánk romák és nem romák, fiatalok és nem fiatalok bizonyos ügyekről, például a szegregáció ügyéről, ami szerintem nem csak a cigányok ügye, mert nemcsak a romáknak rossz, hanem a nem romáknak is, mindenkinek. És nemcsak azért, mert a szegregált körülmények között nevelt gyerekekből nagy valószínűséggel munkanélküliek, illetve közmunkások lesznek felnőtt korukra, hanem azért is, mert így a nem romáknak nem lesznek roma ismerőseik, miközben mi is itt élünk 800 ezren ebben az országban. És ha úgy növünk fel, hogy nincs módunk megismerni egymást, akkor könnyű dolguk lesz mindkét oldalon a gyűlöletkeltőknek” – mondja Varga Attila, aki most, 25 évesen másodszor készül érettségi vizsgát tenni, ezúttal emelt szinten, hogy nagyobb eséllyel futhasson neki az egyetemi felvételinek. Az interjú közvetlenül a nyíregyházi, görög katolikus egyház által fenntartott, szegregáló cigányiskolával kapcsolatos kú­riai döntés kihirdetése után készült.

Tovább

„Azon már túl vagyunk, hogy Münchhausen báró módjára majd az ágazat megmenti magát, az átszervezés megtakarítást hoz, és abból majd az egészségügy megmenthető. Nem, az átalakítás maga is pénzbe kerül, és a hatékonyságjavulás nem költségcsökkentést hoz, hanem – egy ideig – fedezi az egészségügy költségnövekedését. Ráadásul ha most kis pénzek spórolásával hagyják szétesni az egészségügyet, az később csak nagyon komoly áldozatok árán és részlegesen lesz helyreállítható. De amíg a politika azt látja, hogy a stadion és a politikai látványpékség több szavazatot hoz, addig nem is fog több pénzt költeni erre a garantáltan nem sikerágazatra. Tehát mi vagyunk megrendelői pozícióban, csak ezt el kellene végre hinnünk” – mondja Kincses Gyula, végzettségére nézve orvos és egészségügyi szakközgazdász, egykori MDF-es képviselő, a második Gyurcsány-kormány SZDSZ által jelölt egészségügyi államtitkára. Szerinte „a tavaly év végén elfogadott új egészségügyi salátatörvény tovább erősíti azt a tendenciát, amelynek befejezéseként az egészségügy végképp kettészakad. (...) A végeredménye ennek a folyamatnak egy ingyenes, de egyre rosszabb minőségű, egyre rosszabb hozzáférhetőségű, orvoshiánnyal küzdő közösségi egészségügy lesz, és mellette, azonban tőle elzárva megerősödik egy drága, de a komolyabb betegséget nem megfelelően kezelő magánegészségügy. Így azután se a szegény, se a gazdag nem jut majd a szükséges ellátáshoz.

Tovább

„Nincs sikeres magyar gazdasági modell, csak egy lehetőségein túlterjeszkedő állam, amely uniós pénzekből finanszírozza nemcsak a gazdasági növekedést, de önmagát is. Mert sajnos képtelen a magyar gazdaság motorját úgy beindítani, hogy az saját magát tudja finanszírozni” – ekként jellemzi a jelenlegi kormány gazdaságpolitikáját a ma üzletemberként, egy kockázati tőkebefektető cégcsoport tulajdonosaként és irányítójaként tevékenykedő Oszkó Péter. A válságkezelő Bajnai-kormány pénzügyminisztere oldaltól függetlenül van lesújtó véleménnyel a magyar politikai elitről: „Többnyire öncélú, önző, rövidlátó, rövid távú egzisztenciális érdekek motiválják őket, és csak csekély mértékben foglalkoznak az ország ügyeivel. Ezért van belátható időn belül kudarcra kárhoztatva, amit csinálnak. (...) Nincs morális küszöb, sem szégyenérzet, nincsenek betartandó szabályok, közösségi normák, itt jelenleg mindent szabad. Itt a cél minden eszközt szentesít, és ez rettenetesen lepusztult állapotba hozta a magyar politikai elitet.”

Tovább

„A megélhetés, a mindennapos létfenntartás a magyar társadalom egyre nagyobb részének jelent mind súlyosabb, gyakran alig megoldható problémát, tehát ez ma már nemcsak a társadalom alul lévő tizedét-huszadát érinti, hanem a nyolc-kilenctizedét, a fölső 15-20 százalékon kívül már-már az egész társadalmat” – mondja a szociológus-szociálpolitikus Krémer Balázs egyetemi docens, a Szociális Szakmai Szövetség elnöke. A magyarországi egyenlőtlenségek ilyen mértékű és irányú növekedését azonban rég nem a válság elhúzódó hatásai okozzák – állítja a Beszélőben és a Magyar polip című tanulmánykötetekben megjelent cikkeiben és esszéiben, hanem maga a magyar kormány, ráadásul szándékosan, tudatosan.

Tovább

„Ma Magyarországon két közfinanszírozott intézmény között is óriási lehet a különbség, úgy is mondhatnám, ég és föld. Ha X városban kerülök be a belgyógyászatra, akkor mintha Belgiumban lennék, ha Y városban, akkor meg mintha börtönbe mennék” – ekként fogalmazza meg véleményét a magyar állami egészségügyről a három és fél évig létezett, 2010-ben megszüntetett Egészségbiztosítási Felügyelet egykori elnöke. A ma ügyvédként praktizáló, orvosi és jogi diplomával is rendelkező Kovácsy Zsombor szerint eddig csak azért nem dőlt össze a magyar egészségügy, „mert van néhány lelkiismeretes vagy éppen immobilis, Angliába költözni nem tudó vagy nem akaró orvos, nővér, meg azért, mert hálapénz van”.

Tovább

„Aki sokat tud, aki szeret gondolkodni, aki képes tájékozódni, eligazodni a világban, az nem alkalmas közrabszolgának, következésképp olyanná kell alakítani az oktatási rendszert, hogy abból többségében közrabszolgának való tömeg kerüljön ki. Ezzel ráadásul spórolni is lehet, hiszen sokkal kevesebbet kell az oktatásra költeni” – ekként értelmezi az Orbán-kormány legújabban nyilvánosságra került, az oktatási rendszer átalakításával kapcsolatos elképzeléseit Andor Mihály. Szerinte a több mint négy éve tartó kormányzati politika nyilvánvaló és letagadhatatlan célja a tőle független egzisztenciák eltüntetése, illetve a tőle függők többségének közrabszolgává tétele.

Tovább

„Ha belül maradunk a rendszeren, akkor magunk is részei leszünk a gépezetnek. De mivel nekünk nem az a célunk – ez nagyon fontos! –, hogy megjavítsunk egy rendszert, amely egyébként javíthatatlan, hanem hogy lecseréljük, kívül kell kerülnünk rajta, hogy valóságos ellenzéke lehessünk. Tehát amíg az Orbán-rendszer fennáll, addig mi nem ennek a nem alkotmányos államnak a túlkapásait vagy hibáit szeretnénk nyesegetni-javítgatni, ezzel magunk is éltetve és legitimálva azt, hanem lecserélni, felváltani egy olyan rendszerrel, amelynek az alapjogok képezik a talapzatát. Vagyis most már az a feladatunk, azért kell dolgoznunk, hogy épüljön fel újra egy alkotmányos magyar állam” – ekként vélekedik a magyarországi civil világ helyzetéről és feladatairól a Társaság a Szabadságjogokért szakmai igazgatója, Szabó Máté. Ennek a gondolatmenetnek azonban szerinte van egy, a politikusokra, az ellenzéki pártokra nézve is fontos konzekvenciája: hogy hiába mutatkoznak szavakban rendszerkritikusnak, hiába állnak ki szónoklataikban a jogállam és a liberális demokrácia értékei mellett, ha egyébként részvételükkel, klasszikus, demokráciákban szokásos ellenzéki szerepfelfogásukkal maguk is működtetik azt a rendszert, amelyet kritizálnak.

Tovább

„Egy leendő főpolgármesternek – ha nem Tarlós Istvánnak hívnák, akitől ez nem várható –, azon kívül, hogy legjobb tudása szerint működteti a fővárost, eminens feladata az lenne, hogy egyfajta ombudsman, érdekképviselő, szóvivő legyen, aki naponta kiáll és elmondja, mit vett el a maffiaállam a fővárostól, és hogyan lehetne ebből a helyzetből kilábalni – majd egyszer, ha ismét demokrácia lesz” – ekként vázolja egy elképzelt ellenzéki főpolgármester feladatait Budapest korábbi, egymás után ötször megválasztott főpolgármestere. Demszky, aki úgy érzi, egyre relevánsabbá válik mindaz, amit arról tud, hogyan lehet ellenállni egy diktatúrának, a jelenlegi rendszert egyfajta regressziónak tekinti, amelynek az ellenzék is integráns része. Szerinte ma már nem politikai ellenzékre van szükség, amely kormányváltást akar, hanem rendszerellenzékre, amely a rendszerváltásért küzd.

Tovább

„Most már annak a lehetősége is megszűnt, hogy az önkormányzatok (...) saját értékrendjük szerint elkölthető diszkrecionális forrásokra is szert tegyenek, tehát hogy autonóm módon hozhassanak döntést a feladat mineműségéről. De ha egy önkormányzat nem dönthet önállóan arról, »milyen terhet vetek ki rád, polgár, és azért te mit várhatsz el tőlem«, akkor az adófizető polgárnak sincs semmiféle lehetősége arra, hogy erről érdemben véleményt nyilvánítson. Pedig ez lenne az önkormányzatiság alapvető feltétele. Ahol ez hiányzik, ott tanácsrendszer van” – ez a véleménye a magyar önkormányzatok jelenéről Atkári Jánosnak, aki 1991 és 2006 között, majd 2010 után újra különböző funkciókban maga is önkormányzati ember volt, először mint a Fővárosi Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatalának sajtó-, később kabinetfőnöke, majd háromszor főpolgármester-helyettese, végül mint a főpolgármester főtanácsadója. Szerinte ebben a helyzetben annak sincs semmi jelentősége, hogyan fogják hívni a következő főpolgármestert.

Tovább

„Az az összkép, amely Orbán beszédében kirajzolódik, nem írja le pontosan azt, ami most Magyarországon van, legfeljebb az általa kívánatosnak tartott irányt jelöli ki. Aminél a mai magyar realitás, bármennyire rossz is, még mindig lényegesen jobb” – mondja a CEU oktatója, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet munkatársa. Szerinte a beszéd nem Magyarország jelenéről, hanem egy lehetséges, a miniszterelnök által kívánatosnak tartott jövőről, Orbán szándékairól és ideáljairól mond el sokat, hiszen ami az általa példaképként állított országokban, Oroszországban, Kínában, Törökországban és Szingapúrban egyedül közös, az a korlátozott vagy egyáltalán nem létező demokrácia.

Tovább

„Európában a szakértők szerint minden ötödik gyerek lehet áldozat, Magyarország persze jól teljesít, és ezért nálunk csak minden tizedik gyerekről beszélnek. Iszonyatosan nagy a latencia, és még inkább nagy egy olyan országban, ahol ez tabutéma. Én tehát ezt az öt százalékot tíznek gondolom, de teljesen mindegy, mert az öt is iszonyúan sok” – mondja annak a segítő honlapnak az alapítója, amelyen a gyermekkori szexuális abúzus áldozatai szabadon, név nélkül elmesélhetik az őket ért traumát, de akár csak azt az egyetlen mondatot is közzétehetik, amellyel az elkövető hallgatásra, szenvedésre bírta őket. Anoni Mara természetesen álnév, a negyvenes évei elején járó tanárnő, akivel az interjú készült, e név alatt tette közzé Bűn vagy bűnhődés címmel saját történetét, vallomását az ellene hatéves korában elkövetett szexuális abúzusról és a terápiáról, amely három évtizeddel később segített neki rátalálni a megnyugvás felé vezető útra.

Tovább
Élet és Irodalom 2017