Háy János

Tovább

Tovább

(A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!)

Tovább

Tovább

Tovább

Egyre gyakrabban vetődik fel bennem a kérdés, mennyiben lehetséges az irodalmi művek esztétikai olvasata, illetve hogy ez az olvasat hogyan viszonyul a közéleti és politikai olvasatokhoz. Persze, ha ezt feszegetjük, rögvest felvetődik néhány alapprobléma: hol a határa a közéleti olvasatoknak? Az általánosabb köz- vagy politikai gondolkodáshoz kötjük-e, vagy beleértjük egy szűkebb közösség, az irodalmi szakma hatalmi rendszerét, az időnként esztétikai köntösbe bújtatott hatalmi játszmákat is. 

Tovább

Tanár úr kérem

Tematikus próza

A Petőfi Irodalmi Múzeum rendhagyó programmal búcsúztatta a Számadás a tálentomról című Karinthy-kiállítást. Az Így írtok ti, a Nem mondhatom el senkinek, az Utazás a koponyám körül Kosztolányi szeretetteljes túlzását is igazolja: „Ez a marha volt közöttünk az egyetlen zseni”. Kovács Ida és Horváth Csaba szervezésében kortárs írók fogalmazták újra a Tanár úr kérem néhány fejezetét. A szerzők parafrázisai hol a felnőttkor megbocsátó visszatekintésével idézték fel a mindannyiunkban megbújó kisdiákot, hol a léthelyzetté általánosodó iskolai hierarchiát nevettették ki, bár ebben az esetben messze nem az önfeledt jókedv volt az elsődleges. Az írásokat a PIM később önálló kiadványként is meg fogja jelentetni. 

Tovább

Tovább

A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!

Tovább

A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!

Tovább

Tovább

Tovább

A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!

Tovább

Tovább

Tovább

Amikor a Bukta zár

Tematikus prózaösszeállítás

Bukta Imre tárlata korszakhatárrá lett a Műcsarnok életében. Ezért az ország – jelenleg még – legfontosabb kortárs kiállítóhelye zárófesztivált rendezett március 17-én, az életműtárlat utolsó napján. E héten Darvasi László és Háy János ez alkalomra írt novelláit közöljük.

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább
Élet és Irodalom 2024