Fehér Renátó

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Július 21-i számunkban Reményi József Tamás nyílt levelet intézett írótársaihoz, melyben határozottan bírálta a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. Előretolt Helyőrség Íróakadémiájának minden hasonló intézménnyel szembeni kivételezett helyzetét, és ezen keresztül a közreműködésre felkért írók cinikus hozzáállását: „Látom, nem is olyan lassan a pénzzel együtt egyre többen elfogadjátok majd, hogy a Tőletek elvett és egy bábukézben megnövelt összegeket, mindazt, amit a Ti kivéreztetett írószervezeteitektől, pályázó társaitoktól, kiadóitoktól, lapjaitoktól, Tőletek magatoktól zároltak, megcsapoltak, megvontak, immár megjuhászodva itt visszakaphatjátok” – írja Reményi, kérve a felkérteket, hogy személyükkel ne legalizálják a torz és aránytalan támogatást.

A Népszava július 29-i száma összeállítást közölt, amelyben Szőcs Géza, aki az ÉS-ben válasz nélkül hagyta Reményi levelét, a napilap megkeresésére általánosságban reagált, mondván, „a tehetséggondozó, vagy akadémia, vagy kft., bárhogyan nevezzük, azért szúrja sokak szemét, mert az uralkodó véleményformáló centrumok, kánongyártó műhelyek, megmondó monopóliumok érdekeit sérti”.

Vita kerekedett az Élet és Irodalomban, melyben megszólalt Krusovszky Dénes (A közép széle és vége, 2017/32., aug. 11.) és Grecsó Krisztián (Menekülő helyőrség, 2017/33., aug. 18.). E heti számunkban Demény Péter, Fehér Renátó, Kőrössi P. József és Selyem Zsuzsa írását közöljük.

Közléseinkre felhívtuk Orbán János Dénes és Szőcs Géza figyelmét véleményük megírására kérve őket.

Tovább

Tovább

A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!

Tovább

A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!

Tovább

A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!

Tovább

A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!

Tovább

A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!

Tovább

A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!

Tovább
Élet és Irodalom 2024