Angéla messze nem volt kövérnek mondható, inkább az a van mit fogni rajta típus, de látható irigységgel figyelte, hogy Boglárkán nem látszik, hogy bátran vesz a süteményből a nagy tányér leves és két szelet tarja után. Valahogy kiderült, hogy szereti a tarját, utána a havi egy közös lelkészi ebédünkre, a hónap negyedik vasárnapján fixen tarja volt, cigánypecsenye, vagy megrakva sonkával, baconnel, májjal, néha feltekerve és megtöltve, vagy egyben szuvidálva curryvel. A havi harmadik vasárnap volt a gyülekezeti ebéd, amire bárki befizethetett, a többi vasárnapot pedig megoldotta ügyesen, vagy meghívta valamelyik gyülekezeti tag.

Amikor Laci felhívott, hogy volna-e szobám pár napra, az első kérdésem az volt, hogy megint hozza-e azt a kis vörös hancúrbébit. Két nyugdíjas házaspár is volt épp a panziómban, visszatérő vendégek, nem akartam őket kitenni annak, amit Lacinak a hosszú hétvége jelent, távol Laurától meg a gyerekektől. Készen vettem a panziót, nem tehetek róla, hogy kilopták a betervezett – és bizonyára ki is fizetett – hangszigetelő elemeket a kivitelezők. Bár ha történetesen én építtettem, valószínűleg akkor is kilopják, sem a szakács-, sem a teológusszakmám nem olyan, hogy le tudnám buktatni őket. Persze mikor Martin, a kis újonc szakácsgyerek, aki csak annyit tudott, hogy a főnök valami pap volt, csak kiugrott, elkezdett flegmáskodni, hogy ő tíz perc alatt tuti halászlét főz, akkor megnyugtattam, hogy nálam a halászlé csak olyan halból készül, ami reggel még úszott, és ezt akkor is így csináltam, amikor ő még két kézzel törte a babapiskótát. Jól kijövünk azóta, csak az elején kellett leszúrni a karókat.

Nem, semmiképp nem tud menni, kezdte írni a lányának, úgy alakultak a dolgok, itt ez az új kismacska, nem hagyhatja magára, hozzájuk meg ugye nem viheti. Valószínűleg valamelyik szomszéd van mögötte, Brezovicsné sunyin mosolygott a napokban. Vagy az egyik magántanítványa, tudták, hogy Berci eltűnt. Mailt írt, a Messengert soha nem szokta meg, idegesítette az azonnaliság, hogy rögtön válaszolnak rá, és már abban a pillanatban viszonválaszt várnak, meg képeket, hogy akkor fényképezze le a pontyot, amit fogott, Jean-Luc, az unokája is szeretne elmenni vele horgászni, ha majd hazajönnek nyáron.

Szerencse, hogy nem dobta még ki a tálkát, sokáig várta, hátha Berci visszajön. Minden macskájuk nevében volt egy ci szótag, illetve Erzsi mindig kijavította, hogy nem feltétlenül szótag, a Berciben épp az, a Cikóriában is, de a Cinkében nem. Erzsi tanítónő volt, talán ezért javított ki mindent, és talán mert mindent kijavított, a lányuk, Anna Nizza mellől ír e-maileket, és nem fél órára lakik kocsival.

Neki eddig jórészt kimaradt a Balaton, Bence előtt nemigen jutott el, az egyetlen maradandó emléke gimis korából egy badacsonyi tábor, a hazaút jó hangulatával – amíg lehetett, állt a nyitott ablaknál, nézte a tavat, hajában még ott volt a reggeli, utolsó fürdés illata, mellette valami fiú, akivel tudta, hogy nem tart sokáig a románc, de mégis jólesett, hogy őt nézi, hogy haza fogja kísérni. Akkor is késett a menzesze, egy bő hét kimaradt, emlékszik még a megkönnyebbülésre, mikor az első görcsök jelezték, hogy meg fog jönni.  

A kuka körül sörtől és dinnyelétől ázott a beton, legyek és darazsak látogatták, a földszinti Ilonka néni nagyon utálja a koszt, biztos megint lejön egy nagy vödör vízzel és fellocsolja. A kukában sörös- és töményesüvegek, dinnyehéj, még több légy és darázs, langyos halálszagot árasztott az, ami tegnap élet volt, vidámság, buli. Az ébredés óta meglévő fejfájásra rátett egy lapáttal a bűz. Bedobta a csomagot, legszívesebben visszament volna kezet mosni, felváltva gondolt hol arra, hogy nincs kiért vigyázzon magára, hol arra, hogy azért bőven van esélye a babának, a nászút alatt már nem védekeztek. Két tesztet vett, az első hibás volt, nem jó helyen jelent meg a csík, nem árult el semmit. Pár nap múlva kipróbálja a másikat, és ha a következő hónapban sem jön meg, vesz egy újat. Vagy rögtön elmegy nőgyógyászhoz. Persze késhet, az sem lenne csoda. A tesztekért átment Veszprémbe, nem merte Füreden megvenni, kicsi ahhoz a város, a pár itt töltött hónap alatt is lettek bőven ismerősei, és neki nincs szüksége találgatásokra, vigasztalásra, együttérző tekintetekre. 

Elhatározta, hogy a költözésig Eleket mindennap ki fogja vinni az udvarra. Hadd legyen levegőn a kis jószág, egyen igazi füvet, tyúkhúrt, sétáljon, a panelban maximum az erkélyre teheti ki, oda meg minek. Esetleg a szobájában rohangálhat. Kíváncsi volt, hogy megismeri-e majd, így egy hét távollét után. Vagy apához fog jobban kötődni, végül is apa etette, és azt is megígérte, hogy mindennap játszik vele egy kicsit, dédelgetni fogja. A kaját Zsófi kiporciózta, minden napra egy kis dobozkában, mondta, hogy egy kis nyers zöldség is jöhet hozzá. Eleinte abban gondolkodott, hogy Dominiket kéri meg, hogy mindennap jöjjön át, de nem lett volna egyszerű apa munkaidejével összehangolni. Ahogy majd Dominiket sem lesz egyszerű összehangolni, ha ők visszaköltöznek Újpestre. Itt ismerkedtek meg, biciklivel negyedórára laknak egymástól. Ja igen, biciklizni se nagyon fog, de ez volt a legkevesebb, ami zavarta.

Elmúlásprózák – Tematikus próza-összeállítás

„Elmúlásprózák. Szilágyi Aladár, Tóth Vivien, Péter János és Szív Ernő írása is a halál, a véges lét magányával foglalkozik.” Ezzel az ajánlószöveggel hirdettük meg múlt héten, az Élet és Irodalom második oldalán az e heti prózarovatot. Nem tudtuk, hogy Szilágyi Aladár, vagy ahogy a szerkesztőségben mindenki hívta, Ali, barátunk, kollégánk éppen farkasszemet néz ezzel a bizonyos magánnyal. „Elmúlásprózák”, sajnos már az ő emlékére.

„A templomból mentek a bíróságra. Az ügyvéd megnyugtatta Andrást, hogy minden gyorsan fog menni. Vita nincs, gyerek nincs, vagyon nincs. Házasság: volt, nincs. Ilyenkor a döntés rögtön jogerőre emelkedik, két független ember fog kisétálni az ajtón. És, amelyik Szegeden marad, az innentől nyugodtan ihat sört dobozból. Nem megy ki belőle a szénsav. Nem megy el tőle az íze. Nem fogja azt mondani rá Kriszti, hogy igénytelen. Nyugodtan elmehet heti kétszer tarokkozni a haverokkal – akkor megy haza, amikor akar. Megprücskölheti a volt osztályából a nagymellű Csengét, aki még a banketten is bepróbálkozott. Nem ezeken múlt. Nem a dobozból ivott sörökön, nem a haverokkal átkártyázott éjszakákon. És rosszabbul akkor se járt volna, ha történetesen azon az osztálykiránduláson megfekteti Csengét. „

Egyre korábban sötétedik, lehet, hogy most kéne választani egy szépet, amíg rendesen lát. De majd inkább utána, hátha Ritával. Rugdosta a gesztenyéket, visznek haza majd Emíliának, szeret vele játszani, kergeti, pofozza, vadászik rá, ha már egérre nem tud. Szeretett minden bogyót, golyót, labdát, ennek is fog örülni, pláne, ha Ritával együtt adják oda. Ha Rita hazajön vele. Visznek vagy visz.

Annyit beszéltek meg, hogy Ilona napon találkoznak, addig jegelik egy kicsit a kapcsolatukat, egy vakbélgyulladást is lehet jegelni, nem kell rögtön műteni, a hal is később kezd el büdösödni, ha jégen tartják. Nyár elején már annyira ölték egymást, hogy jobbnak tűnt szétmenni, ha csak egy kis időre is.

Pár ember, és én jövök. Istennek hála, előttem egy pattogatott kukoricán hizlalt amerikai házaspár van, alig látok tőlük. Csak néha a haját. Megint megnövesztette. Mielőtt Debrecenbe költözött volna – kereste a Körösligettől legtávolabbi holland–német szakot –, levágatta fiúsra, szabadon hagyva a tarkóját, amit annyira szerettem megcsókolni. Egy befont tincset nekem adott. Pár hete akadt a kezembe egy selejtezős nagytakarításkor, még nem tudtam kidobni. Ági-illata van a mai napig – vagy már csak én érzem benne. Világosbarna volt, nyaranta szőkévé fakult. Szerette, ha cirógatom, ha én szárítom meg hajmosás után, összeborzolom, olyankor úgy nézett ki a zöld szemével, mint egy vízitündér. Aktaión az életével fizetett a látványért, nekem akkor mindent lehetett. Én most fizetek, és ezután még hosszú ideig. Más meg hajat mos neki és cirógatja.

Nem kísértem el, elköszöntünk egymástól a kávézó teraszán. Lassan rá lehet gyújtani. Ezzel nem árultam zsákbamacskát, mondtam, hogy a szeszbe belecsúsztam, de letettem, a cigiről leszokóban vagyok, és a jelenlétében soha nem fogok rágyújtani. Tetszett neki, hogy minél többet van velem, annál egészségesebb leszek. Volt ez a második randin. Nézem a hangulatos fenekét, ezt még látni fogom egy fél percig. Az arcát valószínűleg többet nem, vagy csak véletlenül, ha összefutunk egy buszon, néha egy-egy exbe belebotlok. Egy idő után nem kellemetlen az ilyesmi, főleg, ha épp van valakim, és ő egyedül van.

Verje meg az Isten, hogy ilyenkor sincs nyugta az embernek, sóhajtott Gyula, mikor felébredt a csengőre. Gyöngyi lesz az, nyöszörögte félálomban a felesége.

Az hát, az csönget jambikusan. Egy rövid, egy hosszú, mint ahogy vonaglik a sánta lábaival, morgott Gyula, de már gyújtott is rá, és vette a fürdőköpenyét. Kimegyek, maradj csak, mondta Enikőnek.

Titokban örült neki, hogy Gyöngyi beállít 27-én reggel fél hétkor. Egyrészt látja az asszony, hogy milyen jó fej férje is van, hogy helyette megy ki hajnalban a rohadt hidegbe, másrészt meg valószínűleg valami baj van, akkor pedig átértékelődnek az elmúlt napok eseményei. Az odaégett töltöttkáposzta is, ami miatt kiabált Enikővel. Persze, ha az asszony nem akart volna megint ezerfélét sütni, nem égett volna le. Meg mondjuk, ha ő véletlenül nem spicces, nem teszi szóvá.

Nem tudta a konyhát se kimeszelni, erre gondolt, ahogy próbálta felvenni a cipőjét. Ilyen szegényesen, koszosan el se lehet adni a házat. Meszelni kellene. Idő lenne rá, csak pénz nincs. Meg olyan valaki is kellene, akinek két keze van. Egy kézzel, ráadásul ballal csak koldulni tud. Az ingyenkonyhán se tud állva enni: a többiek az egyik kezükben a csajkát fogják, a másikban a kanalat. Hamar megeszik a levest, és állhatnak újra sorba.

A vád három részből állt: emberiség elleni közvetlenül általam végrehajtott vagy elrendelt bűncselekmények, olyan rendszer felállítása és eltűrése, amelyben az apró fogaskerekek már az én közvetlen utasításom nélkül is tudták a dolgukat, öltek, kínoztak, és én, ha nem is utasítottam őket, a rendszert mégis fenntartottam, és eltűrtem a működésüket, Sztálin sem maga rendelt el minden kínvallatást, mondták cinikusan, valamint az egész civilizációt, a bolygó élhetőségét súlyosan fenyegető szennyeződések (radioaktívsugárzás stb.) okozása, melyek szükségszerű és közvetlen velejárói voltak az általam kiépített rendszernek.

Kádár koporsója - Tematikus prózaösszeállítás

„Popovicsné Szamuely elvtársról beszél, úttörőcsapatunk névadójáról. Papa szerint közönséges gazember volt. »Az életét adta a munkásmozgalomért!«, emeli fel a hangját Popovicsné. Ez a papa szerint is így van. Csak előtte elvette másokét.”