► Tamás Gáspár Miklós: Világ­vé­ge I. A korszellem dúdol. Kalligram Kiadó, Budapest, 2023, 486 oldal, 4500 Ft

Tamás írásait újraolvasva meglep politikai-társadalmi előrejelzéseinek realizmusa és történelmi gondolkodásának koherenciája. Mindkettőre jó példa A posztfasizmusról (2000) című írás, amely tíz-húsz éves világtendenciákat jelzett előre, s amelynek alapgondolatai – tovább formálódva – meghatározták politikafilozófiai gondolkodását ebben az időszakban. Ez a posztfasizmust úgy határozza meg, hogy az visszafordítja a fölvilágosodás folyamatát, „amely az egyetemes emberi állapothoz rendelte az állampolgárságot”. Felhajtó erejét abból nyeri, hogy szembe tudja állítani a romló pozíciójú európai középosztálybeli és munkás rétegeket elsősorban a bevándorlókkal, de ezen felül valamennyi „nem aktív” réteggel.

Tamás Gáspár Miklós Öt tanács a hazának című írása tavaly év végén jelent meg, a hosszú esszé így a filozófus utolsó jelentős írása (melyet Radnóti Sándor TGM „szellemi végrendeletének” nevezett).

A mai, szellemileg beszűkült, küzdelmes és kevés közéleti kilátással kecsegtető magyarországi helyzetet bontja ki az esszé, összevetve a legmagasabb eszményekkel, s így nagy távolságokat fog át. A TGM egész életművét átható termékeny feszültség jellemzi az egyetemes értékekre törekvés és aközött, hogy nem hajlandó egy pillanatra sem eltekinteni a meghatározott történelmi szituációban élő ember sajátos helyzetétől.

► Craig Whitlock: Afganisztán-iratok. A háború titkos története. Fordította Sóskuthy György. Park Könyvkiadó, Budapest, 2022, 399 oldal, 4999 Ft

Amikor az USA és szövetségesei bevonultak, az akkor az ország nagy részét uraló tálibok uralmát hamar megdöntötték, a tálibok és az al-Káida tagjai a szomszédos Pakisztánba menekültek. A szövetségesek segítettek az ország újjászervezésében, egy új, Amerika-barát, demokratikus kormányhatalomra juttatásában. Ez abban a helyzetben helyesnek tűnt egy szegény, háború sújtotta, kaotikus országban. De az amerikai vezetők még ekkor sem tervezték azt, amit a politikai zsargonban „nemzetépítésnek” neveztek, vagyis az új afgán állam hosszútávú katonai és anyagi támogatását.

► Christoph Menke: Erő. Az esz­té­ti­kai antropológia alapfogalma. For­dí­totta Blandl Borbála, Boros Bian­ka, Czétány György, Goda Mó­ni­ka, Grósz Eszter, Kővári Sa­rol­ta, Weiss János. Typotex Ki­adó, Budapest, 2022, 203 oldal, 3200 Ft

A könyvet egy remek Nietzsche-esszé zárja, amelynek témája a kortárs Nietzsche-irodalomban gyakran tárgyalt kérdés, hogy mi Nietzsche művének etikai tartalma. Menke a nietzschei esztétika felől közelíti meg ezt a problémát és fontos belátásokra jut. Például amikor bemutatja, hogy a „tragikus művész” nietzschei bemutatásán keresztül tárul fel egy másik, nem-morális jó és szabadság koncepciója. Ahol ugyanis a jót csak gyakorlati értelemben fogjuk fel, „ott a tragikus kudarcot csak panaszolni, talán elviselni lehet, de soha nem lehet igenelni. Ezt csak egy másik jó fényében lehet, és éppen erre képes a tragikus művész…”.

Tillesch György és Omar Hatamleh: Mesterség és intelligencia. Vegyük kezünkbe sorsunkat az MI korában. Fordította Stemler Miklós. Libri Kiadó, Budapest, 2021, 240 oldal, 3999 Ft

A szerzőpáros szerint a mostani technológiai forradalom egyedülálló, különbözik az eddigiektől. Ennek lényege, hogy nem korlátozódik egy területre, hanem minden területet átformál: a közlekedést, az oktatást, az építőipart, az egészségügyet, a divatot stb., de az egyének mindennapi életét és a teljes társadalmat is. Az MI lesz az ezek mögött álló és ezeket átalakító „agy”, amely minden szakmának új lendületet ad és minden életformát megváltoztat.

Nagy András: Az inkognitó lovagja. Kierkegaard-tanulmányok. L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2021, 196 oldal, 2490 Fta

A könyv nagyon izgalmas kérdést közelít meg a dráma felől: Kierkegaard szerzői álneveinek kérdését. Ez kétségkívül Kierkegaard életművének kulcsa. Mint ismeretes, Kierkegaard műveinek többségét szerzői álnévvel jelentette meg (általában saját nevét ilyenkor mint kiadót tüntette fel). Nagy András szerint ez nem pusztán valamiféle írói fogás, hanem komolyan kell venni, hogy az adott mű szerzője nem Kierkegaard, hanem minden mű a fiktív szerző szemszögéből íródott, így nyer érvényességet.

A Walden központi témája, hogy az ember – miközben nyilvánvalóan éli – képtelen rá, hogy a jelent – a saját jelenét – elérje, azt megtapasztalja, átélje és kifejezze. „A legbámulatosabb, legigazibb dolgokról talán sohasem beszélünk egymással mi, emberek.” A nyilvánvalót kifejezni, azt, ami egyszerűnek tűnik, a nagyszerű törvényt, ami a „közvetlen közelünkben” folyvást megnyilvánul, a legigazibbat („most real”) amiről mi emberek „nem beszélünk”. Ez a nyilvánvaló titok, rejtőzködő közelség Thoreau számára a valóság, vagy a jelen. Az egyszerűről beszélni azt jelenti, hogy a saját életünket mint ismeretlen életet beszéljük el és az illékony jelenre úgy tekintünk, hogy benne feszül a végtelen várakozás energiája.

Michel Foucault: Az igazság bátorsága
Alexis de Tocqueville: A demokratikus despotizmus
Kiss Csaba: Forradalom és szabadság
Erdős Virág: Hősöm

Philippe Sands: Kelet-nyugati utca. Fordította Farkas Krisztina, szakmailag ellenőrizte Frojimovics Kinga. Park Könyvkiadó, Budapest, 2020, 582 oldal, 4950 Ft

Sands nyomozásai a látszat és a valóság problémáját járják körül. Az egyéneket egyes embernek tekintsük, vagy a kollektívum, egy család, egy nép részének? A Sands édesanyját Bécsből Párizsba mentő misszionárius nő, Miss Tilney például az Újszövetség egyes passzusai nyomán tekintett pozitívan a zsidókra, mégsem egy kollektívum részeként kezelte őket, amit az is bizonyít, hogy nem akarta megtéríteni őket. Minden feltétel nélkül mentett embereket. Ezzel szemben Lauterpacht unokahúgát, Inkát, akinek szüleit tizenévesen a szeme láttára hurcolták el, azzal a feltétellel fogadták be az apácák, ha megkeresztelkedik. Később Inka emiatt bűntudatot érzett: mintha a túlélés érdekében elárulta volna a zsidóságát.

Ketten egy új könyvről – Giorgio Agamben: Ami Auschwitzból marad. Fordította Darida Veronika. Kijárat Kiadó, Budapest, 2019, 155 oldal, 3000 Ft

Ismeretes az Auschwitz megnevezés metonimikus volta, amennyiben egyetlen megsemmisítő táborról (valójában Auschwitz I-II-III. komplexum) nevezi el az egész soát. Auschwitz, mint a tábor, amelyből a legtöbb maradt meg, amelynek a legtöbb túlélője van, amely ezáltal tanúskodik. Ugyanakkor az Ami Auschwitzból marad cím a magyar olvasónak valami sajátosat is mond. Agamben legfontosabb olvasmánya, Primo Levi így emlékezik a magyar zsidók érkezésére: „A magyarok nem apránként szállingóztak a táborba, hanem tömegesen érkeztek. Két hónap leforgása alatt, 1944 májusában és júniusában elözönlötték a lágert… betöltötték azt az űrt, amelynek megteremtéséről a szorgalmasan tisztogató németek nem mulasztottak el gondoskodni.” Volt olyan időszak, amikor Auschwitzban többségbe kerültek a magyarok – ugyanakkor a nők, a gyermekek és az idősek nagy része azonnal elpusztult Birkenau gázkamráiban – amikor, ahogy Levi tanúsítja, „a jiddis után a magyart beszélték a legtöbben a táborban”. Ha így van, akkor a cím magyarul nem pusztán metonimikusan szólítja meg az olvasót.

Albert Camus: Előadások és be­szé­dek. Üzenet a száműzött ma­gyar íróknak 1937–1958. For­dí­tot­ta Kamocsay Ildikó. Jelenkor Ki­adó, Budapest, 2019, 372 oldal, 3699 Ft

Miben hitt Camus, aki elutasította a marxizmus történelembe vetett hitét, kritikával illette a forradalom mint megváltás eszméjét, és nem álltatta magát a világ kegyetlen valóságát illetően? „Egyesek egy nemzetbe, mások meg egy emberbe vetik reményüket. Én viszont azt hiszem, hogy magányos emberek milliói ébresztik, éltetik, s tartják fenn ezt a reményt, akiknek a tettei folytonosan nemet mondanak a határokra…, hogy futólag felragyogtassák a mindig fenyegetett igazságot, melyet ki-ki a maga szenvedéseiből és örömeiből alkot meg, mindenki számára.”

Miklóssy Endre: Vízöntő – vagy amit akartok. Széphalom Könyv­mű­hely, Budapest, 2017, 127 oldal, 2800 Ft

Miklóssy Endre új könyvét olvasva azon gondolkodtam, hogy van másfajta nyugtalanság, amely másban látja a válságot és másban keresi annak okát. Miklóssynak pár éve jelent meg esszékötete az egyszerű, de sokat kifejező A másik ember keresése címmel, mostani kötetének pedig a remek Vízöntő – vagy amit akartok a címe. A témák is hasonlóak, Miklóssy kedvenc szerzői nyomán: Fülep Lajos és Karácsony Sándor, Hamvas Béla és Szabó Lajos, Bibó István stb., de az új kötet sötétebb, szatirikusabb.

Martin Buber: Istenfogyatkozás. Vizsgálódások vallás és filozófia kapcsolatáról. Fordította Gáspár Csa­ba László. Typotex Kiadó, Bu­da­pest, 2017, 167 oldal, 2600 Ft

Buber saját helyzete is nyilvánvalóan köztes, egyszerre szól hívőkhöz és nem hívőkhöz, s szövegében jelen van a filozófia absztrakciós lendülete éppúgy, mint a vallási közvetlenség tapasztalata. És ezt a pozíciót képes átvilágítani az Előszó két példázatában és a Hermann Cohenről írt fejezetben is. A könyv egyik fő erénye eleven nyelve, amely a filozófiai és vallási problémákat plasztikusan ábrázolja, a terminológiát visszabontja, a mögöttes vonatkozásokat megszólaltatja. Buber remek kritikus: Sartre-ról és Heideggerről például mélyreható kritikát ad pár oldalon, lényegi pontokon idézve és megkérdőjelezve őket.

Ferge Zsuzsa: Magyar társadalom- és szociálpolitika 1990–2015. Osiris Kiadó, Budapest, 2017, 510 oldal, 4980 Ft

A kötet összefoglaló részeit Ferge Zsuzsa készítette, szakpolitikai fejezeteit kiváló szociológus kollégái írták: Velkey Gábor (önkormányzati rendszer, a foglalkoztatás és az iskola), Darvas Ágnes és Szikra Dorottya (családpolitika és társadalombiztosítás), Nagy Ádám, Bán Dóra, Folmeg Balázs és Schmidt Richárd (ifjúságpolitika), Tausz Katalin (segélyezés), Misetics Bálint (lakáspolitika), és Farkas Zsombor (cigányság ügye). Ferge a rendszerváltozás utáni évek alapos elemzése nyomán izgalmas következtetésre jut: nemhogy kormányzati ciklusokon átívelve, de még azokon belül sem alakult ki semmiféle megalapozott, konszenzusos társadalompolitika.

Hévizi Ottó: Próbakövek

Lengyel Zoltán: A sors kritikájáról

Poszler György: Zuhanás a végkifejlet felé

Sándor Iván: A forradalom visszanéz 1956–2016

Pier Paolo Pasolini: Olaj. For­dí­totta Puskás István. Kalligram Ki­adó, Pozsony, 2015. 659 oldal,3990 Ft

Søren Kierkegaard. Az ismétlés / Félelem és reszketés / Filozófiai morzsák / A szorongás fogalma / Előszók. Jelenkor Kiadó, Pécs, 2014. 752 oldal,4200 Ft

Egy totális rendszerben nincsen lehetőség a szabad nyilvános beszédre vagy publikálásra. A szó az állam, a központi hatalom privilégiuma. A manipulált beszéd, a propaganda minden formája központilag támogatott és a befogadók számára kötelező. Az ellenállás számára ezért sajátos utak nyílnak meg, amelyekben a szó fontos szerepet kap. A totális rendszer alapja, hogy saját állampolgárai között megkülönböztet barátot és ellenséget, ez utóbbiakat először károsnak és alacsonyabb rendűnek, majd megsemmisítendőknek ítélve. 

Gróf Bánffy Miklós: Egy erdélyi gróf emlékiratai. Helikon Kiadó, Budapest, 2013. 624 oldal, 3990 Ft

Leonyid Cipkin: Nyár Badenben. Fordította Gábor Sámuel. Gondolat Kiadó, Budapest, 2012. 248 oldal,2950 Ft