Parti Nagy Lajos – a második köszöntés

Az Élet és Irodalom Új hang rovatában Csorba Győző bemutatott és méltatott egy fiatal, pécsi költőt. „Arca, mint egy jóságos mesebeli törpéé”. Mindez majd’ negyven éve történt. Az arca ugyanolyan. És ha az volt az első, akkor ez a második köszöntés. Barátunk, lapunk munkatársa, állandó szerzőnk, Parti Nagy Lajos október 12-én lesz hatvanéves. Isten éltesse! Kiadója és olvasói a Petőfi Irodalmi Múzeumban köszöntik; megjelenésünk napján 18 órától. 

Amikor a Bukta zár

Tematikus prózaösszeállítás

Bukta Imre tárlata korszakhatárrá lett a Műcsarnok életében. Ezért az ország – jelenleg még – legfontosabb kortárs kiállítóhelye zárófesztivált rendezett március 17-én, az életműtárlat utolsó napján. E héten Darvasi László és Háy János ez alkalomra írt novelláit közöljük.

Az állat különösen fényes és tiszta napon tűnt föl a domboldalon, az ő dombjukon. Rágcsálta füvet, az ő füvüket. Tavaszodott és a tanyaudvar lakói láthatták, hogy az állat föl s alá járkál, néha fölszegi a fejét, és nyerít. Vagy bődül.

Ez egy szamár, szólt végül a tanyagazda, és az emberek többsége már bólogatott is, nahát, igen, ez valóban szamár lehet, látszik a formáján, a fejtartásán, ahogy a fű fölé hajol, ahogyan rág, vagy toppant, jóllehet néhányan azt is bevallották, hogy szamarat még nem láttak, de azért olvastak erről az állatról, olvasták, hogy ilyen, egészen pontosan, ilyen is lehet. Az állat mindeközben rágott, a farkával legyezte a legyeket, amik fürtökben szálldostak elő, mindenféle résekből és hasadékokból, a földből, a kérgek, a ki tudja, mikor lefektetett, mozdíthatatlan kőlapok és az ólak megbarnult gerendái alól. A kutakból. A pincékből. Lezártnak hitt ládákból. A legyek nyilván a sok trágya miatt jöttek elő. Meg a meleg miatt. És persze a fény miatt is. Ó, mennyire furcsa volt, hogy ők, a tanyalakók mégis a domboldal felé tekintettek. 

Örkény 100

TEMATIKUS PRÓZA-ÖSSZEÁLLÍTÁS

A centenárium többnyire üres ürügy, lenne valami vagy valaki, aki már nincs. Örkény komisz abszurditása viszont úgy forgatta be fölkért íróinkat, hogy ami a „gépből” kijött, egyszerre tovább írása valaminek, ami már hagyomány a magyar prózában (egy perc a hossza), és valami egészen más folytatás: meredeken saját út. Ahogy Láng Zsolt írta, „képzavar Arany meg nem írt verséből”. És még valami – képtelenül aktuális döbbenet.