Oravecz Imre

(42) Steve állt az úton, a bejáró előtt, és nézett a traktora után. Csak a kaput akarta becsukni, de nem bírta megállni, hogy ne kullogjon ki az útra.

A traktor már távol, a laposon járt, és csak a kéménye látszott belőle, a kémény fölött a kékes füst, mert a többit eltakarta a pótkocsi, de ahogy a kanyarba ért, és ráfordult a patak hídjára, oldalról megmutatta magát. A híd után, az újbóli egyenes szakaszon került ismét fedésbe. Addig követte a járműegyüttest, míg a darnói elágazásnál, ahol végleg a falu felé kanyarodott az út, el nem tűnt a hegylába mögött.

Nem ment még be. Tekintetét továbbra is az eltűnési pontra szegezte, mintha még mindig ott lenne a traktor és vontatmánya, mintha megállította volna valami csoda, és nem engedné tovább, mi több, megfordítaná, és visszahozná. De nem volt ott, nem volt ott az égvilágon semmi.

Tovább

(35.) Úgy lett, ahogy remélték. Mihály, Fáni hallgatott, és Geor­gie sem kotyogta ki, Csillagékat sikerült titokban tartani. Ott laktak velük, egy fedél alatt, részt vettek az életükben, életüknek a házban zajló részében. Hogy jelen vannak, abból a külső szemlélő mit sem észlelt. Ha a közelben szántott, vetett, szüretelt, vagy az úton ment valaki kocsival, vagy gyalog valamelyik irányban, csak azt láthatta, amit addig: Steve és háza népe éli mindennapi életét, kijönnek, bemennek, teszik a dolgukat az udvaron, a szérűn, a kertben. Semmi olyat nem műveltek tehát, ami eltért a szokásostól. Egyet kivéve. Bunkert, lefedhető gödröt ástak a kertben óvóhelynek. Ezzel viszont nem keltettek feltűnést. Úgyszólván mindenki ezt csinálta a faluban, noha nem ért többet egy lövészároknál, de abban a hitben ringatták magukat, hogy szükség esetén megvédi őket. Vagyis készültek, várták a frontot, amely még az Alföldön volt ugyan, ám bármikor ideérhetett, hiszen az oroszok már bevették Debrecent, és közeledtek a Tiszához.

Tovább

A szerelem különben se tart örökké. Két-három év, aztán vége, elszáll, mint a füst. Nem azon múlik a boldogság, hanem azon, hogy összepasszolnak-e, hogy mifélék, hogy becsülik-e egymást. Júlia mellett szól az is, hogy rendes, dolgos. Süt, főz, takarít, ellátja a húgait, az aprójószágot, és még az apjának is besegít a határban, kapál, markot szed, ha annyi a munka, hogy nem győzik a napszámosok.

Tovább

A tengely most is elforgott, de aztán a hornyozat hirtelen megfogta a zsákot, és rácsavarta a kezére. Ki akarta belőle rántani, de a zsák nem engedte, csavarta magával. Reccsenést hallott, és iszonyatos fájdalmat érzett, aztán semmit. Elsötétült előtte minden. És amikor pár pillanat múlva magához tért, a földön feküdt, és nem volt jobb keze.

A részesek nyomott hangulatban ebédeltek, és a szokásos időnél jóval később, mert megvárták, amíg Kankót elviszi a mentő. Cigány volt, a banda szemében nem teljes értékű ember, mégis sajnálták, hogy ilyen fiatalon nyomorék lett, és nemhogy nem zsákol, de semmilyen munkát nem végezhet többé, amihez két kéz kell. Mindamellett nehezteltek is rá, mondván, hogy magának kereste, miért volt olyan hülye, hogy megfogta azt a tengelyt.

Steve-et is megviselte az eset. Olyannyira, hogy nem is akart aznap tovább csépeltetni. Aztán mégis újra indultak, mert a bandagazda kijelentette, hogy nem akar egy nyavalyás cigány miatt fél napot veszíteni, gyászolni, mikor meg se halt, de ha meg is halt volna, akkor se lenne érte kár, mert van még a fajtájából elég.

Kankóval már Egerbe ért a mentő, de még egyszer le kellett állniuk miatta. Alighogy elfogyott a csűrben az árpa, és kihúzattak a szérűre, megjöttek a csendőrök. Kihallgattak mindenkit, de főként a zsákosokat, akik munkájukból kifolyólag legközelebb tartózkodtak a traktorhoz. Mind azt vallották, hogy nem láttak semmit. Csak hallották, hogy jajgat valaki a traktornál, és amikor oda mentek, a gyerek már a földön feküdt, és hiányzott a fél karja. Egyikük, Berta Aladár ugyan nem mondott igazat, mert igenis megfigyelte, hogy Tatlanko előtte félrehívta Kankót, de megbeszélték, hogy összetartás van, és mindenki ugyanazt mondja. Az őrmester közölte, hogy kihallgatják majd a cigányt is, de minden jel arra vall, hogy baleset volt, és maga okozta, gondatlanságból. Ez került a jegyzőkönyvbe is, amelyet a bandagazdával és Steve-vel írattak alá. Úgyhogy a délután Kankó jegyében telt el, és estig már nem sokat végeztek, a kinti veretni való zöme másnapra és harmadnapra maradt.

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

– Nem. Egy kis faluban, Szajla a neve.

– Szajla?! Nahát, micsoda véletlen! Akkor maga Steve Arvai.

– Az. De honnan tudja a nevem?

– Onnan, hogy én is Szajlán lakom, szajlai vagyok. De hadd mutatkozzak be: Imre Oravecz vagyok.

Kezet fogtak.

– Örvendek, Mr. Arvai.

Tovább

(A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!)

Tovább

(A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!)

Tovább

(A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!)

Tovább

(A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!)

Tovább

(A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!)

Tovább

(A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!)

Tovább

(A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!)

Tovább

(A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!)

Tovább

(A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!)

Tovább

Tovább
Élet és Irodalom 2018