Az ÉS könyve márciusban - Vajda Mihály: Rejtekutak a posztmodernben. Kalligram Kiadó, Pozsony, 2016, 1104 oldal, 3900 Ft

A vajdai/heideggeri beszédmód előfeltétele, misztikus biztosítéka a lét. Az ember belevetettségként, faktikus kontingenciaként (alaptalanságként, esetlegességként) tapasztalja meg. A hátborzongató otthontalanság jéghideg, szorongásteli állapota Vajda szerint az alapállapot, minden egyéb: származtatott. Mivel a lét mint lét kizárólag tapasztalatilag hozzáférhető, fogalmilag viszont „nem vehető birtokba”, a stratégia innentől fogva abban áll, hogy ennek a – kizárólag a személyes belátáson alapuló – szférának az alapján mindazt, ami ezen „felül”, létezőként „jelenik meg”, delegitimálja, mint a létet mint létet meghamisító, a lét mint lét eredendő állapotát elleplezni igyekvő „ideológiát”. A stratégia a maga nemében zseniális. A lét minden létező diskurzus aláaknázására alkalmas pokolgép. Ha az egész „modernitás” – ma is velünk lévő – alapproblémája, hogy a lét elfeledett/kimondhatatlan, okkal bélyegzünk mindent, ami állít valamit, a létet már eleve elvétő, azt meghamisító ideológiának.

Szabó Marcell: A közeli Limbus. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2016, 84 oldal, 1499 Ft

A kötetet az utóbbi évek jelentős irodalmi teljesítményei (például Bartók Imre regényei, Nemes Z. Márió Hercegprímása, Lanczkor Gábor Folyamistene) mellé állítva megállapítható: mind markánsabb hangot üt meg egy új nemzedék, amelyet az Én perspektívájától, ezzel együtt a – naiv valóságreprezentációként értett – realizmustól elmozduló, az Én előzetes (nyelvi, fenomenológiai, biológiai) feltételeire rákérdező, az irodalmat nyelvi eseménynek tekintő szemlélet, s erős filozófiai és poetológiai érdeklődés jellemez, s amelyet összefoglalóan – Nietzschére, Foucault-ra, Deleuze-re, de Nádasra, Tandorira is utalva – „poszthumánnak” szokás nevezni. A Limbus ennek a szemléletnek a legsokszínűbb lírai kifejtése.

Az alábbiak az életmű két szövege, a Vannak-e emberi jogaink? (1986) és a Mi a liberalizmus? (2014) című, egyenként száz-százötven oldalas, különböző politikai szituációkba való diszkurzív beavatkozásnak szánt tanulmány közt kimutatható, metapolitika és politika közti hangsúlyeltolódásra (durvábban: törésre) irányítják rá a figyelmet. (...) A kortárs magyar liberalizmus kulcsszövegének tekinthető két írás, annak ellenére, hogy azonos, precízen lefektetett ideológiai alapelveket követ, merőben különbözőképp ábrázolja a politikacsinálást, s különböző (meta)politikai stratégiákat körvonalaz. (A hangsúlyeltolódással az eddigi, az életművet koherensnek tekintő recenziók nem foglalkoztak.) A Kis János-i politikaábrázolásban beállt perspektívaváltás nem független sem a rendszerváltástól, sem a demokratikus ellenzéket – mely a korai szöveg „politikai cselekvés”-felfogását döntő módon befolyásolta – „folytató” pártnak, az SZDSZ-nek a dicstelen történetétől; ám a szerző a politikai mező mibenlétére vonatkozó előítéleteinek alakulása, valamint a politikai szituációk realitása közti összefüggések éppen fordítottak, mint (talán) gondolnánk...

Roland Barthes: Roland Barthes Roland Barthes-ról

Jacques Derrida: Bitangok

Gilles Deleuze–Claire Parnet: Párbeszédek

Bacsó Béla: Tapasztalat és esztétika

Slavoj Žižek: Zűr a Pa­ra­di­csom­ban. Fordította Reich Vilmos. Euró­pa Könyvkiadó, Budapest, 2016. 391 oldal,3690 Ft

Žižek sorozatgyártott példákkal illusztrált, élvezetes ideológiakritikája nem kevésbé gyanús, mint a hollywoodi kultúripar. Mert nem világos, hogy egy valóban emancipatorikus mozgalomnak miért ne lehetne célja az Úr-Szolga-struktúra felszámolása, észjárásunk tényleges szekularizálása.

Azért téved, mert minden ellenszenve ellenére kizárólag a baloldali értelmiség véleményére ad, a posztmodern szekértolóitól várja az elismerést. A „népieket” még annál is jobban lenézi, amennyire az „urbánusok” emancipációs szándékaitól rázza a hideg. Kikéri magának, hogy ő kisebbségi, reprezentatív lírát művelne. Őrlődése megható. „Népi körökben engem is sokszor idegesít a Márai-tapasztalta műveltség-deficit, de el vagyok átkozva, állandó ››feszültségben élek‹‹, mert urbánus társaságokban meg legalább annyira zavar a túlzott polgáröntudat, sőt dölyf. (S miért és hogyan kell a származástól ››megszabadulni‹‹? Miért kellene erőltetni, ami lehetetlen?)” (Einstein, 96.)

Markója Csilla: A mérleg nyelve. Szó és kép Nádas Péter művészetében. Jelenkor Kiadó–Meridián Kiadó, Budapest, 2016. 332 oldal,5990 Ft

A mérleg nyelve amellett, hogy Nádas Péter fényképészi életművét bő válogatásban közli (képanyaga 200 darabot számlál, ennek ötöde „vendégfotó”), Markója Csilla az elmúlt években Nádasról írt esszéit gyűjti egybe. Markója a fotográfusi életművet önmagában is, és a Párhuzamos történetek optikáján keresztül is értelmezi, ezáltal pedig elegánsan játékba hozza a Nádas-szövegek és -képek közös előzményeként felismert, a Nyolcaktól Alexandre Hollanig terjedő festészeti, valamint a Brassaï, André Kertész és a magyar szociofotográfia alkotásaival kijelölt fényképészeti hagyományt.

Hévizi Ottó: Próbakövek. Van‑e aranyszabály ércnél maradandóbb? Kalligram Kiadó, Pozsony, 2016. 414 oldal,3000 Ft