A magyar futball gazda(g)sága
A sportszerető többség szemében a sportok királynője nem az atlétika, hanem a labdarúgás. Kétszáztíz országban van szervezett amatőr és profi labdarúgó bajnokság, kétszáznegyven-millió labdarúgó játszik és több százmillió néző szurkol a meccseken. Ha a világ teljes versenysport-palettáját vizsgáljuk, a sportolók több mint a felét, a közönségnek pedig a háromnegyedét a labdarúgás adja. Kezdetben a magyar futball is a világtendenciáknak megfelelően fejlődött. Az 1880-as évek végén már itthon is labdarúgó csapatok jöttek létre, a meccseket az 1862-ben Angliában lefektetett sportági szabályok szerint játszották. 1901-ben tizenhárom hazai sportegyesület megalakította a Magyar Labdarúgó Szövetséget (MLSZ), amely még abban az évben kiírta az első hazai bajnokságot. Labdarúgó válogatottunk első hivatalos mérkőzését 1902-ben játszotta.
Sport a tao árnyékában
Ez a cikk arra vállalkozik, hogy a rendszerváltás óta eltelt idő sportpolitikájáról és sportfejlesztési irányairól áttekintést adjon. Az egymást váltó kormányok mindegyike új lapot nyitott, az egyik szabadidősport-párti volt, a másik a versenysportot favorizálta, az egyik közpénzből, a másik piaci forrásokból akarta a sport számláját kifizetni. Négyévente merőben új gyakorlat jött, és a kukában végezte a múlt minden darabja, bármennyibe került is eredetileg. Korábban egy utánpótlásközpont működtetése a csőddel volt egyenlő, ma fényes üzlet. A kétezres évek elején az első labdarúgó-akadémia alapításához egy Várszegi Gáborhoz hasonló elhivatottságú és gazdagságú ember kellett, ma tucatjával vannak ilyen képzési központok. Akkor magánpénz volt a fenntartás alapja, ma közpénz. Ugyanarról beszélünk?
Politikai közmegegyezés nálunk még egy olyan ideológiailag semleges területen se képzelhető el, mint a sport, és ez az országnak igen sokba kerül. Bizonyíték erre a sok nem szabványos méretű tornacsarnok, üres stadion vagy a társaságiadó-kedvezményen (tao-pénzen) felnőtt egész sportgeneráció.