Művészetről családiasan
Kevin Wilson: Életképtelenek. Fordította Pék Zoltán. Libri Kiadó, Budapest, 2016, 358 oldal, 3499 Ft
Kevin Wilson regénye kivételesen szellemes látlelete egy művészeti kornak és szemléletnek, illetve a benne rejlő korlátoknak és önellentmondásoknak (különösen mulattató, ahogy a legmagasztosabb és legkönyörtelenebb esztétikai elvek rendre összetalálkoznak a művészek egzisztenciális megfontolásainak kisszerűségével). Az is egyértelmű, hogy Wilson – kicsit hasonlóan Michel Houellebecq A térkép és a tájához – lubickol abban az élvezetben, hogy a puszta leírásukkal lényegében létre is hozza a regényben megjelenő műalkotásokat.
Feminista normakontroll
Sofi Oksanen: Norma. Fordította Bába Laura. Scolar Kiadó, Budapest, 2016. 288 oldal, 3950 Ft
Mindebből akár egyfajta női szuperhőstörténet is kinőhetne, de persze nem nő ki: mi több, Norma bámulatos képességei ellenére is érthetetlenül gyámoltalanul és elárvultan bolyong a történetben. De az igazi probléma az, hogy Oksanen egyáltalán nem ügyes a mágikus világ határainak kijelölésében: Norma hajáról kiderül, hogy hallucinogén drog (vagy nem), és innentől kezdve teljesen követhetetlenné válik, mi vízió és mi hasznos nyom Norma kutatásában, miközben rég elhunyt ősök kezdenek kísérteni a lehető legváltozatosabb formákban. A Tisztogatás katartikusan kibomló, rettenetes igazsága helyett a Norma végkifejlete a totális kuszaság, megspékelve egy teljesen motiválatlan románccal.
A norvég alap
Ketten egy új könyvről - Kondor Vilmos: A bűntől keletre. Libri Kiadó, Budapest, 2015. 532 oldal, 3990 Ft
Kondor Vilmos kísértetiesen hasonló irodalmi játékot játszik, mint aBudapest Noir-sorozatban: míg ott Gordon Zsigmond személyében egy Hammett-Chandler hibridet importál a ’30-as (majd ’40-es és ’50-es) évek Budapestjére, most a szociálisan érzékeny kortárs krimi túlhajszolt, antiszociális, szenvedélybeteg nyomozófiguráját ereszti rá a kortárs Magyarországra. Ám míg a Budapest-sorozat esetében a főhős kívülállását értelmezhettük egyfajta irodalomtörténeti játékként („Milyen lett volna a magyar krimi ebben a történelmi időszakban, ha létezett volna?”), addig A bűntől keletre esetében ez a „mintha”-érzés azt sejteti: amíg a magyar társadalom nem képes szembenézni társadalmi feszültségeivel és tabuival, addig az igazság hírvivője (itt: Ferenczy) csak norvégból magyarra fordított papírmasé figura marad.
