Az arcról
„Letépni egy arcot. A földre fröccsent borotvahabba ragadt magazint hirtelen mozdulattal felemelni, és akaratlanul, mégis vad erővel leszakítani róla a címlaplányt. A tegnap megcsodált, nemcsak retusálástól hamvas, zsengerózsaszín bőr, a tágra nyílt, kihívóan kék, cirmos szemek, a lakkfényes ajkak helyén: maszatosfehér űr. Mit is reméltem?
Mint aki tíz körömmel kaparja az arcát. Mint aki hamut szór a fejére, és megszaggatja ruháját. Mint aki szíjostorral veri a csupasz hátát, jajongva vonulva a tömegben a vérfoltos macskaköveken, mint akit húsvétkor felszögeznek a keresztre, hogy megtudja, mit szenvedett a napverte, csupasz dombon a húsba zárt isten. Szakad a ín, reped a csont, darabokra szaggattatik a test, őrli az idő, felőrli a szenvedés. Letéptem és eltűnt. Kidobott naptárlap, tűzbe dobott aktposzter.”
Szómágia
Jékelynek delejes ereje van, akkor is elér hozzánk előbb-utóbb, ha ellenállunk neki. Kolozsváron, a hetvenes években volt a kezemben először kötete, mégpedig gyerekversek, a Csodamalom a Küküllőn, de kellő felvezetés, szülői vagy színészi tolmácsolás híján elvették a kedvemet a különös illusztrációk és a versbeli hősnőnek (Jékely kislányának) a neve. („’Csunyinka’ – ez, ugye, különös név! / De nem jelent rútat, sem csunyát: / édesanyja, hogy ne írigyeljék, / így becézi drága magzatát.” – Micsoda ősi szómágia dereng ebben a gesztusban.) Minden amellett szólt pedig, hogy szeressem a könyvet: pompásan kezdődött, népdalokat és Kalevalát idéző hangon – ráadásul apró malmot készítettek benne (ahogy akkortájt mi is édesapámmal) – ez nemcsak idő-jelkép volt, hanem szépen „megszivárványolta” a vizet.
Áthevítés
Kellő távolságból
Ketten egy új könyvről - Seamus Heaney: Hűlt hely. Válogatott versek. Fordította Ferencz Győző, Gerevich András, Géher István, Imreh András, Mesterházi Mónika, Tandori Dezső. Az utószót írta Ferencz Győző. Kalligram Kiadó, Pozsony, 2010. 383 oldal, 2900 Ft
