A második Orbán-kormány alatt megszületett az Alaptörvény és annak öt módosítása. A konszenzus nélkül elfogadott és nyilvánvalóan alkotmányellenes tartalmakkal teletűzdelt jogszabály bebizonyította, hogy a Fidesz–KDNP csakis erővel tud alkotmányozni. Most azonban még veszélyesebb dologgal bíbelődik Orbán Viktor: az Alaptörvényt és az újabb kétharmadot arra kívánja felhasználni, hogy saját elképzelése szerint alakítsa ki és aktuális érdekei szerint formálja a magyar alkotmányos identitást. Vajon bölcs dolog-e ezt a munkát olyan emberre bízni, aki még a saját Alaptörvényét sem tartja tiszteletben? Az az érzésem, hogy Orbán Viktor számára egyre inkább tehertétel az írott alkotmány, s a kormányfő által kanalizált közjogi viták egyre inkább távolodni fognak az írott szövegtől, s az fogja azokat meghatározni, hogy abba ő és politikai tanácsadói éppen mit látnak bele. Ezzel a magyar alkotmányosságot fenyegető veszély egy következő szintre emelkedik.

Elgondolkodtató, hogy miközben a magyarok a legelégedetlenebbek az életükkel az OECD-ben és soktízezer honfitársunk vándorol külföldre, addig sorra „nőnek ki a földből” a sikeresebbnél sikeresebb magyarországi, egy-egy innovatív ötlet megvalósításán alapuló, a nemzetközi piacot megcélzó és nagy növekedési potenciállal rendelkező start­up-vállalkozások, amelyek a fiatal vállalkozók kreatív energiáit hivatottak kibontakoztatni.

Nyilvánvaló, hogy egy jövőbeni sikeres alkotmánykorrekció alapvető feltétele, hogy az a baloldal és jobboldal közös műve legyen. A magam részéről nem tudok az alkotmányosság helyreállítása ügyében reálpolitikai alapra helyezkedni: a baloldal nem mehet bele abba a zsákutcába, hogy a jobboldal számára szimbolikus ügyek alkotmányban való megőrzésének árán partner legyen egy minimális alkotmánykorrekció­ban. Vagy „öncélúan” (értsd: önmagáért, mert értékesnek gondoljuk) állítjuk vissza/hozzuk létre az alkotmányosságot, vagy sehogy! Mindez pedig azt feltételezi, hogy végre egyensúlyt teremtünk az alkotmányozás jogi és politikai karaktere között.

Közkeletű vélekedés, hogy a kormányzó erők telitalppal tapossák a demokráciát, leépítik a jogállamot, és saját szájízük szerint faragják a törvényeket. A demokrácia „magasstruktúráinak” lerombolása mellett legalább ekkora kárt szenvedtek el az egyes részterületek is. A környezetvédelem és demokrácia „mélyrétegeire” koncentrálva egyfajta térképet és néhány kiinduló javaslatot vázolnék a demokrácia és a jogállam reparálóinak.

„Energetikai ügyekben a közvélemény pontos, gyors, szakszerű tájékoztatásának rendkívüli fontosságára nem is olyan rég egy megrázó esemény figyelmeztette az egész világot. A japán partok melletti földrengés, a fukusimai atomerőművet ért katasztrófa, reméljük, sokáig nem ismétlődik meg. Ám az eset megmutatta, hogy adott esetben emberéletek sokasága múlhat a megfelelő tájékoztatáson” – nyitotta meg Jóri András még adatvédelmi biztosként az Energia és nyilvánosság című konferenciát.1 Ugyanakkor a nyilvánosság kultúrája meglehetősen alulfejlett és kialakulatlan a hazai energiaszektorban – holott a terület nem csupán szakpolitikai szempontból válik egyre jelentősebbé, hanem a demokrácia napi gyakorlatának is az egyik kulcsterülete lehet.