A nénire vigyázni kell. A bácsira is vigyázni kéne, ha élne. A nénire kell, mert épp elég baj történt már a családban, gondolt itt a lány az apa halálára, nem kell tetézni a bajt. Persze ez jár némi pluszköltséggel, mert mindenkinek meg kell venni a tesztet. Az olcsó biztosan elfogyott, veheti azt, na, mindegy, és még ott az egész karácsony, azt se tudja, ilyen energianehéz időkben feltegye-e a villanyégőt a fára.

Amikor a férje hazajött, csak annyit kérdezett, hogy megint mennyibe került az anyád. A lány, aki ebben a relációban feleség volt, de a tesztek irányából nézve a néni lánya. Nehéz helyzetben van az elbeszélő, mert minden szereplő funkciója megváltozik, ha az épp aktuális új szereplőhöz viszonyítjuk. De ha cserélgetjük az elnevezést, teljesen összezavarjuk az olvasót, amely olvasó egyértelmű piktogramokon nőtt fel, és egy egyszerű tőmondattal is meggyűlik a baja. Igen, mondta a többfunkciós szereplő, mármint hogy igen, ezt a tesztet az anyu miatt vettem, és én is keresek, nemcsak te.

Néha csak egy fél év múlva derül ki, mert a másik olyan makacsul ragaszkodik a fedősztorihoz, például hogy pusztán arról van szó, kivel ment el nyaralni, egy gyerekre hivatkozva, meg a szülői kooperációra, ami szükséges még egy ilyen helyzetben is. Milyen helyzetben, kérdezte a nő. Amikor, mondta a férfi, aztán nem tudta, hogyan folytassa, pedig most kell mondani valamit, mondjuk, hogy finoman szólva, már nincs közöttünk olyan, ami a gyereken kívül összetartana, de mégis a gyerekért kell ezt csinálni. Végül, hogy iskolában kéne tanítani, hogy hogyan kell, mármint ezt csinálni, mert akkor kevesebb lelkileg sérült gyerek születne, és kevesebb házasság épülne lelki sérültségekre, amely házasságok tovább szaporítják a lelkileg sérült gyerekek számát, elősegítve ezzel azok házasságát és gyerekvállalási kedvét satöbbi.

Nem számít az, hogy szeretet, gondolta a férfi, már tegnap, amikor megírta az első esemest, mert mégiscsak tudnia kell annak, akit elhagyott, hogy megérkezett és szereti. Nem gondolta, hogy ezzel a szükségszerű közléssel egyben egy érzelmi, nevezzük így, bombát is robbant, hiszen a sorok között olvasva ott volt a nem vitt nő számára a vitt nő, és ebben a képben kevéssé látszott az indokként felhozott gyerek. Mentek a napok, ahogyan a napoknak menniük kell. Nyaralni kell, nyaralva napokat hagyni elmenni kell.

Mert van bennem emberség, mond­ta, hogy azért hozta létre az ala­pít­ványt, az alapítvány meg az ál­lat­men­helyet, először a kutyáknak, aztán, egy évre rá a macskáknak is. Azért ez mégiscsak fejlődés, mondta az egyik, aki meg volt hívva a nyílt napra, hogy régen a gyerekeket vitték menhelyre, most meg már a kutyákat is. Meg egyáltalán, hogy nyílt nap, mondta a másik, mint az iskolában, szóval minden változik, nemcsak az, hogy szélerőmű, hanem annál mélyebbek a változások. Az biztos, mondta az alapítvány elnöke, azért már mindenki tudja, hogy mennyivel környezetkímélőbb, ha olyan kutyát fogadunk örökbe, aki már eleve él, szemben azokkal, akik, itt elakadt, akik, megint elakadt, aztán, hogy nem olyanokat, amiket direkt arra tenyésztenek, hogy legyenek. A vendégek kicsit zavartan bámultak rá, érteni akarták, amit nem értettek. A tenyésztők, tette hozzá, hogy hatásosabb legyen, tulajdonképpen a huszonegyedik század Mengeléi. Nem nevetett senki. Az igazság nem vicces. A kutyatenyésztés tankönyve, folytatta, a Mein Kampfra épül.

De ez a mostani tényleg jó választás, mondta a barátnőjének, amikor végre le tudtak ülni, hogy elmesélje, hogyan alakultak az elmúlt hónapok. Ez egy energetikai cég, persze minden olyan, hogy újrahasznosított meg fenntartható, és napelem meg szélerőmű. Fú, mondta a barátnő. Itt aztán marha jó lesz, mondta, és elmesélte, mit mondott a főnök az első, nevezzük így, fejtágítón, hogy azért kell növekedni, hogy visszaszorítsuk a hagyományos energiaforrásokat, amely energiaforrásokra valójában ez a cég is épül, mert akkor váratlanul kiderült, hogy azért néhány hőerőmű életben tartásában ez a cég érdekelt, persze rögtön be lesznek zárva, ha az alternatív energiaforrások elérik azt a szintet, szóval sikerül azon a téren eléggé növekedni.

Nem, anyu, nem csak a rosszra kéne figyelni, mondta a lány, aki szintén anya volt, két kisgyerek anyukája, már iskolások, telik az idő. Hármasban kísérték ki a buszhoz az anyát. Ez a délután a nagymamáé volt. A lány, aki szintén anya volt, ilyenkor szokott találkozni a barátnőivel. Van jó is, mondta. Itt vannak az unokák is. Az anya nem szólt. Nem akarta elismételni, hogy mennyire rossz neki, mióta egyedül van, bemenni úgy a lakásba, hogy nincs ott senki, ahol korábban volt valaki. Persze volt egy fél év, vagy egy év is, amikor volt benne megkönnyebbülés, mert benne lenni a betegségben, mármint a férje betegségében, hát azért az kikészíti az ember idegeit, a fizikai leterhelésről már nem is beszélve. Először félévente volt egy újabb meglepetés, aminek aztán elég komoly következményei voltak, hogy műtét, megint kemó, a második, aztán a harmadik.

Neki olyan ház nem kellene, amiben felnőtt Abádszalókon, minek a föld, mindent megvesz olcsón az Aldiban vagy Lidliben, másnak meg kell, pestieknek. Nem tud mindenki a Balaton mellett venni házat, a befektetők felnyomták az árakat. Mindenki tudja, hogy a horvát tengerpart olcsóbb, mint a magyar tenger partján hozzájutni akár csak egy kis kalyibához. Kiszorultak a vásárlók, s hát persze megtalálták a Tisza-tavat, mert a Balaton után az a legnagyobb vízfelület. Az ember csak ránéz a Magyarország-térképre, és ott a tó. Ráadásul ez még olyan, hogy lehet rajta motorcsónakkal is menni, meg jetskivel, de mindezek ellenére egy ökológiai paradicsom. Itt a környezetszennyezés és a környezetvédelem még kéz a kézben jár.