Levágott macskafül a bokor alatt, lehajolok, hegyes ág fúródik a karomba, szépen vagyunk, ez hiányzott, számat a sebre tapasztva szívni kezdem, a vérveszteséget táplálékbevitellel kompenzálom, belógatom a karomat a sós vízbe, este vizsgálom meg a sebemet újra, fekete rögök forognak benne, korhadt gerendák a zúgó áradásban, holland nyuggerek lazulnak a luxushotel kavicsos strandján színes koktélokkal a kezükben, ilyen vidám öreg szeretnék lenni, mondom a feleségemnek, már így is elég vidám öreg vagyok, válaszolja, hosszú, sértődött csend után teszi hozzá, hogy a paranoia mai divatos formája, hogy mindenkit paranoiás­nak gondolunk, kivéve magunkat, amit azzal egészítek ki, hogy a paranoia másik jellemző esete, amikor ellenállhatatlan kényszert érzünk, hogy üldözzünk valakit, lehetőleg egy jól körülírható társadalmi csoportot, és ha ettől eltiltanak, ha ezt a sürgető vágyat szankcionálják (...)

(71. Nullpont) A romok íve, a körút vonala, hordák vonultak a lámpavashoz kötött testek közt, egyedül jössz a hajnali szürkületben, latyak és habos tajték a bakancsodon, égett bogárszag, neogót tornyok magasodtak a penészes mocsár helyén, kék hó hullt a lángoló rendezvényhajóra, első dolgod lesz, hogy kapszulát varrsz a zsebedbe, nem görgetsz le ételfotókat, nem várod a ficánkoló lájkokat a posztok alatt, sámlinak használod a mikrót, nem emlékszel, hogy ételt melegítettél benne, nincs töltő, nincs mit feltölteni, a stadion helyén kiégett nádtorzsák, nem küzdenek színes mezekbe öltözött gladiátorok a dicsőségért, vakító reflektorok helyett tompán derengő napkorong, megszűnnek az évszakok, pernye hullámzik a hűlő kérgen, megolvadt fémszerkezet, beroggyant lelátó, nyálkás moha lóg a kicsavart oszlopról, a légnyomás benyomta az ajtót, feltépte a parkettát, tokostól szaggatta ki az ablakokat, a kátrányos ponyván üres elsősegélydoboz, laposra száradt macskatetem, az első, amit begyakorolsz, hogy zsebedet feltépve hogyan légy gyorsan öngyilkos.

Tiszta pólót veszek, kismetróval megyek a belvárosba. Lógó hajú szaxofonos a Vigadó előtt: homloka gyöngyözik, szájába illeszti a csutorát. Tele a kuka szeméttel, indiánok hangolnak a mobilvécék melletti sátorban: pánsíp és torzított gitár. Egy kissrác villogó pörgettyűt lő a levegőbe. A bódékban üdítőt, szendvicset, szuvenírt árulnak, turisták ülnek a korzó teraszain, cigányzenészek húzzák az egyik asztalnál, ajjaj, ajjaj, fejük felett vízpermetes ventilátor.

Tenyeresem megkopott. Forhend, így hívta a Feri bácsi. Mobil asztal, magas beltér. Többnyire a hátsó teremben forgóztunk. Bemelegítés a Klampival, aki már tizenhat évesen szupersztár. Én tizenhárom vagyok, és kérdés, hogy lesz-e belőlem valaki. Milyen szögben tartod az ütőt, plusz lábmunka. Masszív alapok, versenyszerva, erőnléti edzés a Postás-pályán. Faházi az öltözőben vizes törülközővel beavatja az újakat. Lesimázza. Engem is lesimázott a Faházi. Jelezte, hogy edzés után le fog simázni, készüljek rá, ne érjen váratlanul. Futottunk a tűző napon, aztán nyújtás. Bevonultunk az öltözőbe: gatya le, megmarkolod az asztal két sarkát, és bedőlsz. Körbeállnak, mindenki néz. Az ilyen hagyományok szilárdítják meg a közösségi érzést. Ha megnősz, te vered a kisebbeket.

Világjárványok hároméves ritmusban. Egyszerre fagyasztják le a hardvert és a tüdőt. Lokális, nemzetállami megoldások. Piszmogás, totojázás, pitiánerség, taplóság, néphülyítés, parasztvakítás. Szakértői véleményekre alapozott közös hiedelemrendszer. Megfigyelő és rendelkező állam. Erős adatkinyerési és ellenőrző potenciál. Szabad normakövetés. Arany kényszerzubbony. Etnicista alapú, trendi szociálkibernetika. Pólusképző alternatív hatalmi modellek.

„Remegő térddel állt egy fakó lépcsőházi pálma takarásában”
(Térey János: Átkelés Budapesten)

Kirohanok a stúdióból, kettesével szedem lefelé a lépcsőket. Egy kilométerre lehetek a lakásomtól, amit valószínűleg az emberem is pontosan tud, okos fiú, ha ilyen ravaszul kitalálta, hogy akkor rámolja ki a lakásomat, amikor élő adásban vagyok. Összepakolt mindent, például az új nyolc kás laptévémet, amit két hete vásároltam, és csak azután telefonált be a műsorba valami perverz ösztöntől vezérelve, és árulta el magát. Most pedig menekülésszerűen hagyja el a helyszínt, ugyanúgy szalad le a lépcsőn, mint én, rohan ki az utcára, csak ő a Szondi utca végén, én meg az elején, a körútnál.

Ma megtudtam a szaunában, hogy Buddha magyar volt. Egy Budai nevű varázsló. Elmentem ugyanis este a fürdőbe. Leheveredtem egy nyugágyra az udvar közepén. Neobarokk épület és a medencék. Langyos nyáreste, az égen lila felhők. Az emberek a mobiljukat nyomkodták. Fröcskölt a víz a szökőkútban az Erő és az Egészség szobraira. Kijött három lány az edzőteremből, leültek a fehér műanyag székekre. Csuklójukon kék-sárga beléptető karórák. Távoli szirénaszó. Rejtélyes alkonyi pillanat. Egy pasas a medence szélén ül, és mintha egyáltalán nem pislogna. Bámul előre fakókék szemmel. Ásványi dermedtség. Megbabonázták a szobrok a túloldalon.

Lidokain nélkül operálnak az ügyeleten, ordítozás, lökdösődés után a folyosón menekülök, a részeg asszisztens utánam vágja a fogat, kapásból visszarúgom. Nyakláncra akartam fűzni, a csajom ötvösnek tanult, ebből nem lett semmi. Volt viszont pálesz a Trabantban, fékeztem az Andrássyn, kiköptem a vért, meghúztam az üveget. Nem járt senki az utcán.

A seb sokáig nem forrt be, gennyes csomókat lökött ki magából. Nem érdekelt, voltak ennél fontosabb dolgok: a körúton kék-sárga-piros zászlós Daciák vonultak tülkölve, az öreg házaspár meggörnyedve állt a laktanya hámló falánál, szállt a por, aztán az orvos a gőzölgő húskupacok fölé hajolt. Tüntetők egy bukaresti tévéstúdióban, folyt a könny az arcomon, köpködtem a csontszilánkokat.

Délután négyre értek ki a tóhoz, és úgy tűnt, nincs szerencséjük. Beborult, rázta a szél a fákat, a víz idegesen fodrozódott. Zsolt alkudozott a pénztárossal, hogy engedje be őket ingyen, úgyis mindjárt esik. A térképet a falon kiszívta a nap, egy kicsi, piros kör: „itt vagy”. Beállt mögéjük egy kocsi, Zsolt feladta, fizetett. A fotózást tiltó tábla és a biciklik közé parkoltak. Levetkőztek a kocsiban, de nem volt kedvük kiszállni. A parkoló melletti gyepen egy középkorú pár hevert mozdulatlanul a szélviharban. Barna és sárga levelek nyár közepén, a szél a kerítés tövébe hordta őket.

„A vegán csoportban olyasmikről szoktak vitatkozni, hogy átnevelhető-e egy macska vegánnak és van-e olyan, hogy vegán lakodalom. Jön a násznép és lelegeli a füvet. Ha valaki beposztolta, hogy megitatott egy méhecskét, valóságos lájkcunamit generált. Egy tudományos kísérlet leírását lelkes kommentek követték: japán gyerekeknek az igazgató utasítására azt kellett mondani egy pohár rizsre az iskola folyosóján, hogy drága, édes rizs, mennyire szeretlek, egy másik pohár rizsre viszont azt, hogy hülye rizs, hú, de utállak, és a szidalmazott rizs pár nap alatt megpenészedett.”