„Érdekes felfogást tükröz a hazai nacionalista gazdasági propaganda. A jelenlegi kormány konkrét tervcélként tűzte ki azt, hogy a hazai bankrendszerben a magyar tőke (beleértve az állami tulajdont) részesedése érje el az 50 százalékot. Vajon miért? Mit jelent ez? Netán azt, hogy a szakszerű és tisztességes banki magatartás a származástól függ? Jobb-e az a bankár, aki magyar, és lop, mint az, aki nem magyar, de nem lop? Hogy jön ide egyáltalán a nemzeti hovatartozás?”

Amikor 2016. október 23-án, a forradalom 60. évfordulóján a Blaha Lujza téren együtt ünnepelt a demokratikus ellenzék, akkor úgy tűnt, hogy talán létrejönnek az együttműködés politikai, lelki és érzelmi feltételei. Óvatosan és tapogatózva, a PM és a MoMa kezdeményezésére elindult valami, amit pártközi tárgyalások előkészítésének lehetett nevezni. Voltak viták arról, hogy ki vegyen, ki vehet részt a megbeszéléseken, de a cél világosan az volt, hogy jóval a 2018-as országgyűlési választások előtt megegyezzünk arról, ami a Fidesz által súlyosan eltorzított, egyfordulós és tisztátalan választási rendszerben az önkényuralom megdöntéséhez vezető egyetlen járható útnak tűnt: legyen egy közös demokratikus ellenzéki jelölt mind a 106 egyéni választókerületben.

Az amerikai elnök nem csak Kínát vádolja a nemzeti valuta árfolyamának manipulálásával. Hallottuk tőle ugyanezt a vádat Japán és egyre hangosabban Németország esetében is. Mióta Shinzo Abe japán miniszterelnökkel egy teljes hétvégén át golfozott Floridában, Japán szép csendben kiesett maró gúnnyal átitatott céltáblái közül. Németország azonban erősen tartja magát.

A népességét lassan elvesztő, társadalmilag kilyukadt és kiüresedő, gazdaságilag leszakadó, technikailag alig fejlődő Oroszország egyetlen komoly kártyát tart a kezében: ez pedig katonai hatalma. Abból is kiemelkedik egy tényező: az atomrakéták tömkelege.

A demokrácia rettenetes képződmény, de nincs nála jobb. A politikai tudatosság hiánya, a részvétel visszautasításának joga vagy pusztán a lustaság szörnyű korlátja a népakarat megnyugtató érvényesülésének.

2015 nehéz éve volt Európának. Figyelmét elsősorban belső problémái, a görög válság, a menekültek befogadása, a fokozódó terrorizmus, a demokrácia minőségének romlása, az uniót széthúzó erők térnyerése kötötte le. Eközben alig jutott idő a világméretű kihívások mérlegelésére és következményeik előnyös hatásainak kimunkálására. Ezt az irányzatot felerősítette az Európai Unió keleti szélén elhelyezkedő új tagállamok némelyikének politikai–kulturális hanyatlása, ami a populista–nacionalista, illiberális, antidemokratikus, Európa-ellenes nézetek kormányzati politika rangjára történő emelkedésében is tükröződik.