Petőcz András

Tovább

Tulajdonképpen mi a „Tanító úr” tettének a motivációja? „Miért tette?”, kérdezi B., Kertész főhőse. B. válaszol a saját kérdésére, és a válasza az életben maradás feltételének egyik sajátos értelmezése lesz, olyan válasz, amelynek igazsága nem megkérdőjelezhető ebben a kontextusban, vagyis abban a fikciós térben, amelyben B. elmélkedik az életről. Persze, léphetünk tovább, egyéb térben is csak nehezen lenne megkérdőjelezhető, meggyőződésünk szerint túlmutat, messze túl a B. által jellemzett körülményeken. B. igazságáról, amit megfogalmaz, a nyolcvanas évek egyik legendás mesterének, Erdély Miklósnak a kijelentése juthat eszünkbe, aki azt írta az egyik performanszához, a Molluszkum című munkájához, hogy „Nem az fertőztet meg, ami a szájon bemegy”. Erdély Miklós nyilvánvalóan Máté Evangéliuma 15. részének a 11. szakaszára utal, amely egészen pontosan így szól: „Nem az fertőzteti meg az embert, ami a szájon bemegy, hanem ami kijön a szájból, az fertőzteti meg az embert”. Kertész, pontosabban B., a főhős azt mondja a „Tanító úr” cselekedetéről, hogy miközben a „Tanító úr” azért tette, amit tett, mert azt akarta, hogy B. életben maradjon, és ezáltal a saját életben maradási esélyeit is „csökkentette”, aközben mégis azért tette, amit tett, hogy ő, mármint a „Tanító úr” életben maradjon. B. így fogalmaz: „ő nyilván elsősorban is a saját életben maradásáért tette, amit mellesleg az én életben maradásomért is tett”. Vagyis, B. szerint a „Tanító úr” ösztönösen vagy tudatosan képviselte azt, amit a performanszában Erdély is megfogalmaz, hogy az igazi „fertőztetés” nem attól következik be, ha valamit lenyelünk, hanem attól, ha valami olyan jön ki a szánkon, ami helytelen, rossz, hamis.

Tovább

(A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!)

Tovább

 

 

Tovább

Talán a legjelentősebb szerzőjét veszítette el akkor, 1985-ben, Kalocsán a Magyar Műhely. Egy szerzőt, aki tanácsokat tudott volna adni, hogy hogyan tovább, ha gond van, aki a folyóirat irányát, arculatát befolyásolhatta volna. Meggyőződésem, hogy nem volt szükségszerű az, hogy a modernitás, a progresszió szerzői között ott, a nyolcvanas években repedés keletkezzen, hogy az avantgárd szerzők elismerése, kanonizációja megrekedjen. Annak, hogy a Magyar Műhely szerkesztőségi cikkben megsértette Esterházyt, az igazi vesztese a Magyar Műhely lett – és áttételesen talán az a progresszió, amelyik a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek legelején olyan dinamikusan bontakozott ki a magyar irodalomban, köszönhetően az akkori Magyar Műhelynek is.

Tovább

(A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!)

Tovább

(A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!)

Tovább

(A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!)

Tovább

(A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!)

Tovább

Tovább

Sansal szerint Michel Houellebecq-nek csupán egyetlen dologban nincs igaza, mégpedig abban, hogy valaha is győzhet iszlám párt a francia parlamenti választásokon. Ez teljességgel lehetetlen, mondja Sansal, de az, hogy ez lehetetlen, nem jelenti azt, hogy egy szép napon nem jön el majd a terror, a diktatúra, a világháború, teszi hozzá mindehhez.

Új etalon, új sztár tűnt fel a francia irodalom világában, ráadásul olyan valaki, aki még csak sztáralkatnak sem nevezhető. Nincsenek botrányok körülötte, visszavonultan él, a párizsi művészeti elit szinte alig ismeri, pontosabban szólva alig ismerte mind ez idáig.

Tovább

Tovább

Párizsban történt a merényletsorozat, az áldozatok nemzetisége tehát természetes módon nagyon vegyes. A világ szinte minden tájáról vannak halottak. És természetes az is, hogy ilyen módon a merénylet áldozatainak legszemélyesebb ügye, vagyis a vallásuk is igen sokféle. 

Tovább

Tovább

(A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!)

Tovább

(A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!)

Tovább

(A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!)

Tovább

(A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!)

Tovább

(A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!)

Tovább

A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!

Tovább
Élet és Irodalom 2017