Király Levente

Tovább

Néhány hete menő belsőépítészekkel és közepesen sikeres copy­writerekkel hozott össze a sors, de hát kivel ne történhetne ilyen bármikor, Trabi barátom szavaival: a szemetet mindig összefújja a szél, írókám! A válogatott társaság nem volt már kifogástalanul józan, mikor javaslatot tettem némi zsíros kenyér magunkhoz vételére, idézve Hamvast: „Zsíros kenyér nélkül inni olyan, mint egyedül coitálni: lehetetlen.” (A sör metafizikája, 48. old.). A házigazda félretolta az épp megkezdett foie gras à la confiture de figues-t (tűrhető volt, de a Loire mentén bárhol jobbat kapni, még a tescós pultban is, sőt ettem egyszer egy mellbevágóan tökéleteset a helsinki halpiacon, ami végképp érthetetlen, de hát erről, jut eszembe, írtam is egy könyvet Fehér Bélával, Pozsonyi kifli a Szentes-külsői restiben a címe, úgyhogy haladjunk), és behozatott egy óriás halom zsíros kenyeret, fatálcán – legalább ennyi stílusérzéke volt, ám itt véget is ért a tudománya, merthogy... de erről majd később. Megkérdeztem, hogy a fatálca csíki büszkefenyőből készült-e, s hogy netán érett korú székelyek könnyével pácolták s retyezáti oláhok verejtékével kenték, ahogyan a jó Jókai írja az Erdélyi képekben.

Tovább

Így írtok - Tematikus prózaösszeállítás: PARÓDIÁK
Az iskolakezdésre hangolunk, kortárs, klasszikus és világirodalmi stílusgyakorlatokkal, a nagyszülőknek ismétlésképpen, szülőknek és diákoknak a lendület kedvéért.
Bödőcs Tibor, Hetényi Zsuzsa és Király Levente paródiái.

(Spiró György: Curriculum vitae)
Budapesten születtem, délután, nagybetegen, ráadásul magyarnak (plusz zsidó). Még a szülészeten megtanultam latinul, elsősorban az orvosoktól, bár néhány nap elteltével kénytelen voltam megállapítani, hogy a nyelvtannal elég nehezen boldogulnak, és a kiejtésük is helyenként pocsék. Erre fintorogva hívtam fel a figyelmüket, bosszúból romlott tápszerrel kezdtek el tömni, és örökre bevonták az olvasójegyem. Korán megtanultam, hogy ha a butaság gonoszsággal párosul, rémisztő energiákat képes felszabadítani – és e két világformáló erő imád egymással üzekedni (ez már egy későbbi megállapításom, féléves, azaz öreg koromból).

Tovább

Így írtok - Tematikus prózaösszeállítás: PARÓDIÁK
Az iskolakezdésre hangolunk, kortárs, klasszikus és világirodalmi stílusgyakorlatokkal, a nagyszülőknek ismétlésképpen, szülőknek és diákoknak a lendület kedvéért.
Bödőcs Tibor, Hetényi Zsuzsa és Király Levente paródiái.

Tovább

Tovább

A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!

Élet és Irodalom 2024